újlakás

"Ez nem egy újabb túlépített lakótelep lesz." - Indul Dél-Budán az 1300 lakásos gigaprojekt

A lakáspiac, nem kis részben az állami támogatásoknak is köszönhetően, éppen szárnyal, igaz ez a tranzakciókra, az új átadásokra, az árakra, és egy kis kimaradással az újonnan induló építkezésekre is. Az eddig itthon csak az irodaházairól ismert, ám máshol lakásokat is nagy számban fejlesztő belga Atenor, több éves előkészület után, most belépett erre piacra is, és egyből egy 1300 lakásos budai projekttel nyitnak. "Már 5-6 éve szeretnénk megszerezni egy jó lakóprojektet, nagyon sokat dolgoztunk ezen a kollégáimmal." - mondta Borbély Zoltán az Atenor Hungary ügyvezető igazgatója. A projekt bekerülési költségével, a várható kivitelezési díjakkal, a lakások árával, illetve a lakó- és irodapiaci folyamatokkal és nehézségekkel kapcsolatos legfontosabb kérdéseinkre pedig őszinte válaszokat kaptunk.

Bejutottunk az Elysiumba! - Elkészült a hazai elit luxustársasháza (képgaléria)

Bejutottunk az Elysiumba! - Elkészült a hazai elit luxustársasháza (képgaléria)

Évtizedekig rohadt az ország egyik legkülönlegesebb adottságokkal rendelkező épülete (az egykori SZOT-szálló) a Rózsadomb tetején. A teljes elbontás és a terület közparkká alakítása helyett azonban megszületett egy olyan ingatlan, ami szinte egyedülálló kishazánkban. Ez ma a hazai elit luxustársasháza, melyben jelenleg 60 tulajdonos van, és ahol (információink szerint) a Docler Holding 20-nál is több lakást birtokol, és ők is üzemeltetik az ingatlant. Egy ilyen házban pedig a közös költség sem az a tipikus belvárosi bérház kategória, egy modern irodaházéhoz hasonlítható, ami manapság 1000-1500 forint körül mozog négyzetméterenként. A legnagyobb lakás (3 lakásból összenyitva) 420 négyzetméteres. A további matekot az olvasókra bízzuk. Induljon akkor egy kis túra a képgalériában.

Hogy tessék? 5% lesz újra a lakásáfa? - Teljes újratervezés jön a lakáspiacon

Hogy tessék? 5% lesz újra a lakásáfa? - Teljes újratervezés jön a lakáspiacon

Mindenki dobjon el mindent! Gondolhatnánk. De ennél azért eggyel bonyolultabb lesz a tényleges helyzet azzal kapcsolatban, hogy Novák Katalin feladatköréhez köthetően a kormányfő pár órája bejelentette, hogy 2022-ig újra 5% lesz az áfa az új építésű lakásokra. Ami jó, hogy olcsóbb lesz pár ezer, talán pár tízezer új lakás a következő években. Ami rossz, hogy újra a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság erősödik, illetve brutálisan le lesz terhelve az építőipar, aminek ismerjük a velejáróit az elmúlt 5 évből. Villámvélemény a most frissen újra bejelentett 5%-os lakásáfához.

Megnyitotta kapuit az ősz legfontosabb lakásávására

Megnyitotta kapuit az ősz legfontosabb lakásávására

Lakást vagy családi házat keresel? Új építésű ingatlan érdekel vagy inkább használt lakásba költöznél? Nézd meg 2019 új projektjeit és fejlesztéseit és válogass kedvedre a használt lakások közül 2019 őszén a LAKÁS 2019 KIÁLLÍTÁSON a Hungexpón. Egészen vasárnap estig várunk.

Pénteken nyílik a Lakás 2019 Kiállítás a Hungexpón

Pénteken nyílik a Lakás 2019 Kiállítás a Hungexpón

Pénteken nyitja kapuit a Lakás 2019 Kiállítás. A szervezők tájékoztatása szerint több ezer új ingatlan, és a legfontosabb projektek várják a látogatókat a hétvégén Hungexpo F pavilonjában.

A legfontosabb új projektek és milliós nyeremény vár a Lakás 2019-en

A legfontosabb új projektek és milliós nyeremény vár a Lakás 2019-en

Dübörög a lakásvásárlás őszi csúcsszezonja. Kimondottan izgalmas projekteket találhatunk szerte Budapesten, és a vidéki városokban is színvonalas az újlakás-kínálat. Nem véletlen, hogy egy ideje már újra a mindennapi közbeszéd része, hogy mi történik a lakáspiacon, és hogy mikor durran már ki újra az a bizonyos "lufi".

"Úgyis kipukkad a lakáslufi!" - De előtte még brutálisabban nőnek az árak

Egyre többen mondogatják és egyre többen számítanak az árak visszaesésére, de ezt egyelőre semmi sem támasztja alá. Sőt! Három hónap alatt átlagosan 4,5 százalékkal lett magasabb a még szabadon álló budapesti új lakások négyzetméterára, köszönhetően többek között az átárazott projekteknek, valamint azoknak az újonnan bejelentett lakóparkoknak, ahol már 27 százalékos áfa melletti értékesítésre számítanak a fejlesztők, és ennek megfelelően árazzák a projektjeiket. Továbbá olyan tényezők, mint az energetikai szabályok szigorodása, az építőipari árak növekedése és a kínálat szűkülése is az árak csökkenése ellen hat.

Biztos, hogy örülünk az 5%-os áfa meghosszabbításának? - Sok projektet gyorsan átáraztak

A 2018-as év egyik slágertémája a lakáspiacon az újépítésű lakásokra vonatkozó kedvezményes áfa meghosszabbítása volt. A kormány nem siette el a döntést, sokáig azt kommunikálta, hogy az eredetileg 2019 év végéig szóló kedvezmény nem kerül meghosszabbításra. A piaci szereplők remélték, hogy az 5 százalékos áfa valamilyen formában fenn fog maradni, a bizonytalanság miatt azonban az év második felében egyre kevesebb nagyobb lakásszámú fejlesztést indítottak el, és a magasabb áfatartalmat többen kiskapuk keresésével akarták elkerülni a 2020-ra csúszó átadásoknál. Végül novemberben megérkezett a bejelentés a kedvezményes áfa meghosszabbításáról. De vajon milyen következményei voltak a módosításoknak? És mennyi drágultak a bejelentést követően a lakások? Ezekre a kérdésekre keresték a választ az Eltinga szakértői.

Elfogytak a kisebb új lakások? - Nincs gond, ötszobás még van dögivel

Alig van miből válogatnia annak, aki most keresgél a budapesti egy-, vagy kétszobás új lakások között, 50 négyzetméter alatt a lakások csupán 22 százalékát árulták még a fejlesztők tavaly év végén. Ebből a szempontból biztosan jobb helyzetben vannak azok, akinek van lehetősége akár egy 100 négyzetméternél nagyobb új lakást megvenni, ezeknek ugyanis még a fele szabad préda a piacon. Vannak közöttük egészen érdekes, egyszobás, vagy éppen hatszobás ajánlatok is, természetesen hatalmas terasszal.

Az új kedvenc? - Kétszer annyi új lakás kelt el ebben a kerületben

A legfrissebb Budapesti Lakáspiaci Riport alapján továbbra is a XIII. kerületben vásárolják a legtöbb új lakást, ugyanakkor 2018 őszén egy belső-pesti kerület iránt is jelentősen megnőtt az érdeklődés a vevők részéről. Az "új kedvencként" is nevezhető kerületben, a megugró kereslettel párhuzamosan az átlagárak is meredeken emelkedtek, mintegy 30 százalékos növekedést lehetett tapasztalni a még szabadon álló új lakások árainál, az egy évvel korábbi értékekhez képest.

Két év alatt 20 millió? - Ennyit bukhattál, ha csak most vetted meg az új lakásod

Elkészült a legfrissebb Budapesti Lakáspiaci Riport, amelyből többek között az is kiderül, hogy miként változott 2016 elejétől egészen mostanáig a Budapesten kínált új lakások átlagos alapterülete, illetve átlagára. Az adatok alapján, aki még két évvel ezelőtt belevágott a vásárlásba, akár több tízmillió forinttal kevesebbet kellett fizetnie, a jelenlegi és az akkori budapesti átlagárakat nézve.

Vennél vagy eladnál? - Az 5 legfontosabb dolog, amit tudnunk kell a lakáspiacról

Akár eladóként, akár vásárlóként nézünk szembe a hazai lakáspiaccal, biztosan van számos kérdés, amire szeretnénk választ kapni, még mielőtt beleugranánk egy adásvételbe. Megéri még várni az eladással? Mennyit érhet a lakásunk? Jobban tesszük, ha még most vásárolunk, mert úgyis tovább emelkednek az árak? Hitelre van szükség, de hogyan válasszuk ki a legjobbat? Ha új lakást veszünk, kell-e majd aggódni a kedvezményes áfa határideje miatt? Mire kell nagyon odafigyelni az adásvételi szerződés aláírásánál? Rengeteg kérdés merülhet fel az ingatlanpiac számos területéről, éppen ezért több szakember segítségével igyekszünk támogatást nyújtani a vásárlóknak és eladóknak, azoknak, akik részt vesznek az október 12-13-14-én megrendezésre kerülő Lakás 2018 Kiállítás pénteki Lakásáfa Klubján, valamint a szombati Lakás Klubján.

Nem áll meg a pörgés a lakáspiacon: csak úgy kapkodják a lakásokat

Nem lassult a növekedés az új építésű lakások piacán, 2018 szeptemberére a fővárosi beruházások száma megközelítette az 470-et, míg a vidéki megyei jogú városok projektjeinek száma 490-re növekedett. Az értékesítettség aránya is javult, idén szeptemberben az épülő lakások már csak 47,9 százaléka volt leköthető, vagyis mintegy 10 százalékponttal kevesebb most a szabad lakás, mint egy évvel korábban - derül ki az Otthon Centrum elemzéséből.

Ebben bezzeg jobbak a szomszédos országok - Miért nálunk a legmagasabb a lakásáfa?

Bár még több mint egy évig az 5%-os áfával lehet az új lakásokat megvásárolni, már most készülnek a vásárlók, fejlesztők és a bankok is az ezt követő időszakra. Úgy tűnik ugyanis, hogy hiába számítottak sokan a kedvezmény meghosszabbítására, és ezzel a piac további élénkítésére, a kormány végül nem tervezi tovább alkalmazni az adókedvezményt. Érdekessége a dolognak, hogy a környező országokban egytől egyig alacsonyabb a forgalmi adó terhe, és ahol bevezettek hasonló kedvezményt az új lakásokra, ott nem szabtak semmilyen időkorlátot. Felmerül tehát a kérdés, hogy miben más a régió többi országa, amiért náluk határidő nélkül alkalmazható a kedvezmény, és vajon máshol is - ahol szintén pár százalékos áfa mellett vásárolhatóak az új lakások - ekkora gondot okoz a szakmunkások és az építőipari anyagok hiánya, mint Magyarországon.

Több mint 10 ezer lakás átadását ígérik jövőre a fővárosban

Több mint 10 ezer lakás átadását ígérik jövőre a fővárosban

Összesen 12 ezer budapesti új lakás átadásáról van szó 2019-ben, valamint több, mint 4 ezer lakóingatlan már idén év végéig is elkészülhet, legalábbis a fejlesztők által kommunikált befejezési dátum alapján. Sok projektnél már jól állnak az építkezések, de vannak olyanok is, ahol nem igazán, vagy csak nagyon lassan haladnak a fejlesztéssel, ezeknél szinte kizárt, hogy a tervezett időre elkészüljenek, és ne csússzanak 1-2 negyedévet az átadással.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.