Kíméletlenül ütik a török lírát, egyre közelebb a történelmi mélypont

2018. július 11. 19:20    
nyomtatás
 
A török líra már több mint 3%-ot veszített értékéből a mai kereskedésben az amerikai dollárral szemben, miután Recep Tayyip Erdogan elnök hétfői beiktatása óta egyre jobban aggódnak a befektetők a török jegybank függetlensége, illetve a gazdaság sérülékenysége és gyenge fundamentumai miatt.

Alfa Trader - több mint devizakereskedés. Kérje demószámláját még ma!

Ma megjelent írásunk részletesebben foglalkoztunk azzal, hogy miért kezdett el néhány hetes stabilizálódást követően újra zuhanni a török líra árfolyama. A lényeg: sokan attól tartanak, hogy Erdogan elkezdett belemászni a jegybank függetlenségébe annak érdekében, hogy a kamatcsökkentés irányába mozdítsa el a monetáris politikát, ez azonban ellentétes lenne az infláció, illetve a gazdaság fundamentumai által indokolt iránnyal.

2018.07.11 14:47 A szakadék felé menetelnek a törökök, ami a forintot is magával ránthatja

Csak olaj volt a tűzre Erdogan délutáni kijelentése, amikor is egy újságírói kérdésre elmondta, hogy meglátása szerint a jövőben csökkenhetnek majd a kamatok az országban. A líra már közel 3%-os zuhanásnál jár csak ma az amerikai dollárral szemben. A líra helyzetét a mai napi általános dollárerősödés tovább rontja. A történelmi mélypont 4,93-nál volt, innen már az sincs messze.

Kíméletlenül ütik a török lírát, egyre közelebb a történelmi mélypont
Klikk a képre!

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
 
 
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium