A forint már a tegnapi brüsszeli jó hírre sem tudott erõsödni, ami figyelmeztetõ jel volt, ma pedig több tényezõ együttes hatására hirtelen esni kezdett, így az euróval szemben 295-ig ugrott a kurzus. Két napja ennél még 10 egységgel jártunk lejjebb, azaz markáns változásról van szó és az öthavi csúcstól már jócskán eltávolodtunk. A késő esti órákban 294-ig erősödött vissza a forint árfolyama az euróval szemben. Fontosabb részletek A szokásos devizapiaci reakció mutatkozott tegnap a brüsszeli jó hírre, a túlzott deficit eljárás megszûntetésére (a megelõzõ nap erõsödött a forint, a bejelentésre gyengült)
Ebben szerepet játszott a napok óta borongósabb nemzetközi befektetõi hangulat is
A megelõzõ idõszak szárnyalásának korrekcióját, a profitrealizálást leginkább az váltotta ki, hogy a piac készülni kezdett a Fed õsz körüli lépésére (lassítják, majd elzárják a „pénzcsapot”)
A fejlett piaci, különösen a dolláralapú állampapír hozamok hetek óta intenzíven emelkednek, a dollár erõsebb szinteken jár (igaz ma gyengült), mindez egyre inkább nyomás alá helyezte a feltörekvõ kötvénypiacot, devizákat, ez látszott ma is
A mai magyar aukciós átlaghozamok az 5-10 éves futamidõn jelentõs emelkedést mutattak ezzel összefüggésben
Ezt követõen az állampapírok másodpiacán eladói hullám alakult ki, 40-50 bázispontos hozamemelkedést kiváltva
Ez azt mutatja, hogy az MNB kamatvágásokkal már nem feltétlenül tartanak lépést a hosszabb hozamok, ez korlátozhatja a további kamatcsökkentéseket, a határidõs kamatpiac korrigálni kezdte az összesen kb. 100 bázispontos további beárazott vágást (visszafogja azt)
A forint hullámszerû esése mellett a dél-afrikai rand 4 éves, a lengyel zloty 10 hónapos mélypont körül jár
Nem segített a magyar piacok megítélésén, hogy 5 hellyel hátrébb kerültünk a friss IMD versenyképességi rangsorban
Újra rontja a gazdaságpolitika kiszámíthatóságát, hogy bár brüsszeli költségvetési elvárás már nincs, de a kormány mégis végrehajtja a reklámadó bevezetését
A költségvetési és adósságpálya folyamatok miatt a hosszabb távú kötvénybefektetõket nyugtalaníthatja Orbán Viktor azon jelzése, hogy idõvel be lehetne vezetni az egyszámjegyû személyi jövedelemadót
A Portfolio legtöbb tartalma ingyenesen hozzáférhető, ahogy ez a cikk is.
A médiapiaci helyzet azonban folyamatosan változik:
ha támogatni szeretnéd a minőségi gazdasági újságírást, és szeretnél részese lenni a
Portfolio közösségnek, akkor fizess elő a Portfolio Signature cikkeire.
Tudj meg többet...
Kedves Olvasónk!
Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.
Cikkarchívum előfizetés
1 543 Ft / hónap
- Portfolio.hu teljes cikkarchívum
- Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái