Bréking: elengedte a frankot Svájc!

Portfolio
Több év után ma délelőtt váratlanul bejelentette a svájci jegybank, hogy feladja az 1,20-as árfolyamküszöböt, azaz hagyja felértékelődni a frankot, de közben -0,75%-ra vágta a nála parkoltatott látra szóló betétekre vonatkozó kamatot. A frank azonnal hatalmas erősödésbe kezdett, az 1,00 szint alá jutott az euróval szemben, ami az euró/dollárt is beszakította. A forint pedig hirtelen esni kezdett a magyar szempontól is jelentős fejleményre. A deviza jelzáloghitelesek megúszták a drámát: a fix árfolyamú forintosítás révén ők már nem járnak rosszul a svájci döntéssel. A svájci jegybank elnöke negyed 2-kor ad tájékoztatást.

Mi történt ?

    A svájci jegybank ma óriási jelentőségű lépéseket jelentett be Eltörölte a 2011 óta érvényben tartott 1,2-es árfolyamküszöböt, ami majd' három és fél évig megakadályozta, hogy menedék devizának számító svájci frank tovább erősödjön. Ezt ellensúlyozandó, az irányadó kamatsávot csökkentette (-1,25% és -0,25% közé) A svájci jegybank arra hivatkozott, hogy a gazdaság már alkalmazkodotott az erős svájci frankhoz, a dollárral szemben úgyis gyengül, és nem hagyja, hogy nagyon szigorúvá váljon a monetáris politika Ehhez képest a devizapiacok azonnal felborultak, a svájci frank jegyzések megszűntek, akadoztak - még az euróval szemben is. Rövid távon a frank az euróval szemben a paritás környékén kezdett stabilizálódni, ez 310 körüli frank-forint kurzust jelent A magyar devizahitelesek többsége (akik a forintosításban érintettek) megúszta a brutális sokkot, de mintegy 377 ezer autóhiteles és személyi kölcsönös szerződés csúnya átértékelődést szenved el.

A jegybank döntése szerint a 3 hónapos CHF Libor irányadó sávja mostantól -1,25 és -0,25% között ingadozhat, ami 0,5 százalékpontos mérséklést jelent. A jegybank érvelése szerint a frank még mindig túlértékelt, de annak mértéke csökkent azóta, hogy bő három éve bevezették a minimum 1,20-as árfolyamküszöböt (jórészt a dollár erősödése okozta a frank relatív leértékelődését). Ez a túlértékelődés most hirtelen jelentősen növekedett, hiszen a különbőző árjegyzők azt mutatják, hogy az EUR/CHF átmenetileg az 1,00-es paritás alá is benézett. Ez napon belül 20%-os frankszárnyalást jelent, ami extrém mértékű elmozdulásnak számít.

Ez a svájci jegybanki közlemény borított fel mindent hirtelen: itt letölthető az eredeti dokumentum.

Brutális piaci hatás

A bejelentést követő pecekben a frank hirtelen hatalmasat erősödött, hiszen a jegyzések 1,2010-ről azonnal 1,17 alá estek, azaz a frank hirtelen bő 3%-kal ugrott. Később ez a frankugrás tovább nőtt és egyes árjegyzők szerint 0,90 alatt is születhettek kötések. Ebben az időszakban gyakorlatilag nem volt árfolyama a svájci franknak. Mivel sokan a frank gyengülésére pozícionálták magukat az euróval szemben (long EUR/CHF) így a mostani piaci helyzet extrém mértékű veszteséget is okozhatott nekik. Feltehetően az ebből adódó hirtelen kockázatkerülés, kényszerű pozíciólikvidálás vezetett ahhoz, hogy a vezető részvényindexek is hirtelen heves esést mutattak, majd rövid idő alatt talpra álltak. Kivéve a svájci tőzsde, amelyik zuhan mint a kő, a frank erősödésének reálgazdasági hatására.

A magyar piacra is erőteljes negatív hatással járt a svájci lépés, hiszen a forint új történelmi mélypontra esett az euróval szemben 326-nál és mivel az EUR/CHF paritásnál járt, így a frank/forint is bőven 300 fölé ugrott. A frank ugrása a magyar bankszektort is nyomasztja, igaz az alábbi információk alapján már csak korlátozott a magyar gazdaság franknak való kitettsége. Az OTP Bank árfolyama 5% körüli mínuszban is járt.

A fenti ábra jól mutatja a devizapiaci zűrzavart. Az árjegyzések teljesen összeestek, a könyvek üresek, itt például bőven paritás alatti árfolyamot mutat a chart. Más jegyzőknél 1,17-nél kiakadt és megállt a mutató.
A meglepő svájci lépést több fontos tényező is motiválhatta:
  • mivel az EKB az elmúlt napok kommunikációja alapján elég világosan jelezte, hogy a mennyiségi lazítás (fedezett kötvény, államkötvény vásárlás) küszöbén áll, ami az euró masszív további gyengítését hozhatja a következő időszakban, ami kvázi a frank felértékelődése irányába, azaz az EUR/CHF esése irányába mutat
  • tegnap az Európai Bíróság lényegében zöld utat adott a jól elmagyarázott EKB-lazítás elindítására, amelyet a várakozások szerint január 22-én be is jelent
  • mindezek abba az irányba mutatta, hogy a folyamatos frankgyengítő intervencióra akár még évekig rákényszerült volna a svájci jegybank, mivel a gyenge inflációs folyamatok és az erős frank miatt fékeznie kellene (kellett volna) az alpesi fizetőeszköz erejét
  • a beláthatatlanul bővülő devizatartalék azért jelentett volna nagy (még nagyobb) kockázatot a svájci jegybanknak, mert évek múlva, ha elül a válság, akkor úgyis fel kellett volna hagynia az árfolyamküszöbbel, így igen jelentős árfolyamveszteséget szenvedett volna el (a frank erősödése a felhalmozott devizatartalékokat leértékeli)
  • közben a svájci folyó fizetési mérleg masszív többletet mutat, ami folyamatos felértékelődési nyomást fejt ki évek óta a frankra (amit nem engedett felszínre törni a jegybank az árfolyamküszöb miatt) és ez a feszültség folyamatosan halmozódott már évek óta a frank piacán
  • a fentiek alapján tehát egyfajta megelőző jelleggel, a jövőbeli még nagyobb erőfeszítések elkerülése érdekében léphetett a sokak számára igencsak meglepő témában a svájci jegybank.


Az igazat megvallva a fenti megfontolások azért meglehetősen erőltetetten hangzanak, nem véletlen a piac hisztérikus reakciója. Az egészen elképesztő sokkot okozó döntését a svájci jegybank azzal indokolja, hogy mára jelentősen megváltoztak a körülmények, a vezető jegybankok széttartó monetáris politikát folytatnak, a frank pedig gyengült a dollárhoz képest. Hozzátették, hogy a kamatok további vágásával kívánják megakadályozni, hogy szigorodjanak a monetáris kondíciók, és a devizapiacon aktívak maradnak majd. Ez nem csoda, ugyanis az egyik "változás" az, hogy Európát deflációs veszély fenyegeti, ennek fényében a svájci gazdaságpolitika lépése különösen érthetetlen. Ebből számunkra egyértelműen kitűnik, hogy elszámolta magát Svájc, a fél százalékos kamatszintcsökkentés mit sem ért az elképesztő piaci nyomás ellen. A következő órák, napok azzal fognak telni, hogy a jegybank kármentő akciókkal normalizálja az árfolyamot.

Ezt jól megúszták a frankhitelesek, kivéve... A svájci jegybank döntése fényében a lehető legjobbkor született a kormány és az MNB devizahitelek forintosításról szóló döntése, hiszen a bankok már novemberben, fix árfolyamon megkapták a jegybanktól a forintosítás lebonyolításához szükséges devizát. A jelzáloghitellel és pénzügyi ingatlanlízinggel rendelkező ügyfeleket már hidegen hagyhatja a mostani hír, hiszen ők már január óta a fix árfolyamon (CHF: 256,5, EUR: 309,0 forint) fizetik a hitelüket, és február 1-jei fordulónappal ezen az árfolyamon váltják át forintra a hitelüket. A svájci frank árfolyamának elszabadulása miatt várható, hogy gyakorlatilag nem lesz olyan deviza jelzáloghiteles, aki a banki elszámolás kézhez vétele után rendelkezésre álló 30 napos időszakban a devizában maradás mellett döntene. Fájdalmas azonban a frank mozgása az autóhitelesek és a személyi kölcsönnel rendelkezők számára, ugyanis a nem jelzálogfedezetű hitelek árfolyamát nem rögzítették, a forintosítás őket nem érinti. A Magyar Nemzeti Bank júniusi adatai alapján ilyen, nem jelzálogfedezetű devizahitelből 377 ezer van Magyarországon, teljes összegük pedig 540 milliárd forint. Ebből 288 ezer darab hitelszerződés, összesen 260 milliárd forint értékben a bankoknál van, a többi pénzügyi vállalkozásoknál. Tegnap írtunk arról, hogy e hitelesek számára fájdalmas lehet a frankerősödés, amely az elszámolásból fakadó törlesztőrészlet-csökkenést is eltüntetheti. 2015.01.14 11:10 Bevadult a forint: pórul járnak az autóhitelesek? Rosszul járnak a frankhitelben ülő vállalkozások is, igaz, ezek nagy részét már forintosították a Növekedési Hitelprogram 2013 nyarán zajlott első szakaszában. A forint gyengülése az alacsony epxorthányaddal rendelkező, devizahiteles cégek számára szintén kellemetlen lehet.

Az igazi forex!
Üzleteljen közvetlenül a bankközi piacon! Az Alfatrader No Dealing Desk-es kereskedést kínál, ahol megbízásai azonnal teljesülnek, bármilyen piaci körülmény mellett. Az angol befektetési számla kezelését szakképzett magyar ügyfélszolgálat támogatja.

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF