361-ig ugrott az euró, miközben meglódult a dollár is

Portfolio
Az elmúlt napok forint grafikonja alapján már egyértelmű, hogy elakadt az erősödési hullám 357 körül, nem sikerült a fontos technikai szintek tesztelése sem, így elindult egy gyengülési hullám. Ennek jegyében már kedd estére 360 közelébe gyengült vissza a forint az euróval szemben, szerdán délután pedig 361-ig esett az egyre borúsabb nemzetközi befektetői hangulatban, amelyet a vakcinákkal kapcsolatos bizonytalanságok mellett a profitrealizálás is hajthat. A magyar jegybank keddi döntése igazából nem indokolta volna a forint gyengülését, hiszen az MNB tegnap megismételte, amit decemberben már mondott: folytatja állampapírvásárlásait, rövidebb futamidőkön is belép a piacra.

361-ig ugrott az euró, miközben meglódult a dollár is

A koronavírus-vakcinák beadási sebességével és működésükkel kapcsolatos bizonytalanságok mellett profitrealizálás is elindulhatott a részvénypiacokon a januári jó kezdés után, és ez a kettő ma jókora eséseket váltott ki mind Európában, mind Amerikában, ígya kockázatkerülőbb hangulatban a dollár is erőre kapott. Az euróval szemben a reggeli 1,2150-ről 1,2070-ig erősödött, és közben a forint a délutáni kereskedésben 361-ig esett az euróval szemben. Így a dollár/forint jegyzésekben még nagyobb, 1,1%-os forintesés alakult ki, a jegyzések most 298,6-nál járnak a bankközi piacon.

Gyengül tovább a forint, miközben új csúcsra ért a korona

A délelőtti oldalazás után röviddel dél után tovább esett a forint az euróval szemben és átlépték a jegyzések a kerek 360-as szintet, amely felett utoljára január 18-án láttuk az árfolyamot. A részvényipaci hangulat egyre borongósabb ismét, a vakcinák hatásosságával kapcsolatos aggodalom lehet ennek az egyik fontos mozgatórugója (a dél-afrikai variáns ellen a Pfizernek, a Modernának és az AstraZenecának is új "ráerősítő" dózist kell valószínűleg kifejlesztenie, ami szintén afelé mutat, hogy lassabban lehet majd feloldani a korlátozásokat). 

A német DAX-index 1,6% körüli mínuszban jár, az euró pedig a kockázatkerülő hangulatban kicsit gyengült a dollárral szemben 1,2120-ig. Ebben a környezetben a forint 360,3-ig esett ma kora délutánra az euróval szemben, ami a tegnapi fél százalékos esés után további 0,3%-os gyengülést jelent. Közben a cseh korona a jegybank kamatemelési tervei miatt ma a kerek 26-os szint alá erősödött az euróval szemben, így 10 havi csúcsra ért.

A forint a dollárral szemben is esett 0,7%-ot tegnap este óta, 297,5 körül járnak a jegyzések a bankközi piacon. 

Szép csendben 360-ig gyengült vissza a forint – Besült a várva várt kitörés?

Szerda reggel 359,78-nál járt a forint az euróval szemben, ez 0,1 százalékos gyengülést jelentett a magyar deviza szempontjából kedd estéhez képest. Tegnap ennél is jelentősebb forintgyengülést tapasztalhattunk, főleg az MNB kamatdöntése után. A jegybank egyrészt megerősítette korábbi óvatos kommunikációját, mely szerint kiemelten figyelemmel kíséri az inflációs kilátásokat, másrészt viszont a közleményben megismételték, hogy folytatódik az eszközvásárlási program, sőt 10 évnél rövidebb futamidőn is beszállnak a piacra. A dollárral szemben most 296 körül járunk, míg az angol font 406,7 forintba kerül.

A forint versenytársai közül a régióban a lengyel zloty és a cseh korona is minimális elmozdulással kezdte a napot. Közben a feltörekvő piacokon a török líra 0,3%-kal gyengült a dollárral szemben, de hasonló mértékben gyengült a dél-afrikai rand is reggel.

A forint ismételt gyengélkedéséhez az MNB eszközvásárlási programja mellett hozzájárul az is, hogy a dollár ismét kezd erősödésbe fordulni az euróval szemben. Szerda reggel 1,2153 körül járt a jegyzés, ami 0,1 százalékos dollárerősödést jelentett tegnaphoz képest. Közben a japán jen szintén 0,1 százalékkal gyengült a dollárral szemben, az angol font pedig alig mozdult.

Címlapkép: Getty Images

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF