Előfizetői tartalom

Hatalmas pofonokat kapott ma a forint, este kezd magához térni

Portfolio
Csúnyán ütik ma a forintot. Reggel erősödés látszott, 390 alatt kezdett, de dél környékére már 396-ra ugrott a jegyzés, ilyen gyenge utoljára február elején volt a forint. Délután megjárta a 400-as szintet is az euróval szemben, ami január közepe óta nem látott mélypont. A dollár ralizik az euróval szemben, a forinttal szemben 380 felett a jegyzés, 3 havi mélyponton a forint az amerikai devizával szemben. A részvénypiac mellett a devizapiacra is jelentős hatással van, hogy az amerikai bankok mellett már az európai pénzintézetekkel kapcsolatos aggodalmak is erősödnek, különösen a Credit Suisse miatt, ennek hatására erősödik ilyen látványosan a dollár is az euróval szemben. A hazai piacok kapcsán azonban fontos kiemelni, hogy a magyar tőzsde ma zárva tart, az alacsonyabb likviditás következtében pedig a szokásosnál jelentősebb elmozdulásokat tapasztalhatunk a forint esetében is.

2023. március 15. 21:58 Megosztás 10 körül ismét erőre kapott a forint Este 10 óra körül váratlanul újult erőre kapott a forint: miközben az elmúlt egy órában folyamatosan kúszott 397 felé, pár perc alatt 395,95-re erősödött a forint az euróval...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés