Már javában épül a kerékpárút a magyar-szlovén határon

MTI
2019. február 2. 07:20    
nyomtatás
 
Ütemterv szerint épül több mint 370 millió forintból közel két kilométeres kerékpárút a magyar-szlovén határon - közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF).



A Lendvadedes, Dedeskecskés és az országhatár között készülő új kerékpáros összeköttetés kivitelezése tavaly áprilisban indult és a tervek szerint 2019 tavaszán fejeződhet be.

Jelenleg a földárkok készítése, az árkok és záportározók burkolása folyik, illetve elkezdődött az árkon túli tereprendezés is. Az időjárás függvényében február végén vagy március elején megtörténhet az aszfaltozás.

A kivitelezés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Zrt. beruházásában, a Vértes-Út Építő és Szolgáltató Kft. kivitelezésében, nettó 371,4 millió forintért valósul meg.

Címlapkép forrása: MTI/Varga György

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír


 

hirdetés
Állásajánlatok
Rendezvényszervező
 
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium