Bejelentették: jövő héttől elérhető a kamatmentes EU-s hitel

2016. május 12. 10:19    
nyomtatás
 
Május 20-ától országszerte huszonhat MFB Ponton kezdi meg a Magyar Fejlesztési Bank az első, 0%-os kamatozású európai uniós hiteltermék értékesítését - jelentette be Bertalan Sándor vezérigazgató-helyettes a Portfolio Hitelezés 2016 konferenciáján.


Előadásából kiderült:
  • A nulla százalékos kamat mellett igényelhető visszatérítendő támogatás a kkv-szektorban működő vállalkozásoknak nyújt segítséget, köztük olyanoknak is, amelyek eddig kiszorultak a finanszírozásból.
  • A legfontosabb újdonság, hogy az új rendszerben a közvetítő helyett az uniós programszámla viseli a hitelezési kockázatot, így a vállalkozások olyan kedvező feltételekkel juthatnak forrásokhoz, amelyre Magyarországon még nem volt példa.
  • A májusban induló Mikro, Kis- és Középvállalkozások Versenyképességének Növelése Célú Hitelprogram összesen 44 milliárd forintnyi forrás olyan cégeknek is elérhető lesz, akik eddig kiszorultak a finanszírozásból.
  • A felvehető hitel összege minimum 1 millió, maximum 600 millió forint lehet, jellemzően kapacitásbővítésre, beruházásra és kapcsolódó készletfinanszírozásra.
  • A hitel futamideje maximum 15 év, és igény esetén 12 hónap rendelkezésre tartás kérhető, illetve 12 hónap türelmi idő a tőketörlesztéseknél.
  • Az MFB Indikátor felmérése szerint a vállalkozások 39 százaléka tervez beruházást a közeljövőben, éppen ezért Bertalan Sándor nagy rohamra számít a finanszírozást végző MFB Pontokban.
  • A kormány célkitűzéseinek megfelelően az MFB az uniós források gyors és hatékony kihelyezéséhez új értékesítési hálózatot hozott létre. A közbeszerzési eljárás útján kiválasztott négy tagú konzorcium, a Takarékbank Zrt., a B3 TAKARÉK Szövetkezet, a Budapest Bank Zrt. és az FHB Zrt. vállalták, hogy saját fiókhálózatukon belül, az MFB Pontok arculatával megkülönböztetett fiókokban közvetítik az uniós hitel- és vissza nem térítendő forrással kombinált hiteltermékeket.
  • Május második felében Budapesten és a megyei jogú városokban 26 MFB Pont kezdi meg működését, december végéig pedig a hálózat folyamatos bővülése mellett összesen 442 db MFB Ponton fogadják a vállalkozásokat.
  • Az év hátralévő részében további hitelprogramok indulása várható, egyebek mellett kutatás, fejlesztés, innováció támogatására, termelési kapacitások bővítésére.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Új Portfolio hírlevél

Szerkesztett hírlevél - Segítség a
MIFID 2-ben

Feliratkozás
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Elemző (PIF)
Befektetési adminisztrációs referens
Devizapiaci üzletkötő
Junior devizapiaci üzletkötő
Junior elemző/elemző (KGE)
Junior elemző (MPP)
Szerkesztő-Újságíró
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium