Elvesztél az új családtámogatásokban? Itt a mindent összefoglaló táblázat

2019. május 14. 17:05    
nyomtatás
 
A falusi CSOK részleteinek tegnapi meghirdetésével lényegében teljessé vált az Orbán Viktor által februárban beharangozott családtámogatási csomag. Egyetlen táblázatban foglaltuk össze, milyen új támogatásokat vehetnek igénybe július 1-jétől a jogosult családok. Jó időzítéssel, legalább három gyerek vállalásával és bizonyos feltételek teljesítésével akár 30+15 milliós összeg is elérhető.


Februárban hétpontos családtámogatási akciótervet jelentett be a miniszterelnök, az ennek megvalósításához szükséges jogszabályokat pedig az elmúlt három hónapban fogadta el az Országgyűlés és a kormány. Tegnap a falusi CSOK részletei is megjelentek.Elvesztél az új családtámogatásokban? Itt a mindent összefoglaló táblázat Ahogy korábban írtunk róla, szélsőségesen kedvező esetben akár 27,5 millió + 15 millió forintnyi támogatást, illetve kedvezményes hitelt is igénybe vehetnek a még gyermek nélküli fiatal házasok (különböző időpontokban összesen), amennyiben például
  • új építésű ingatlanra vagy kistelepülési használt ingatlanra három gyermek vállalásával 10 millió forintos CSOK vesznek igénybe,
  • 10 milliós kamatmentes babaváró hitelt vesznek fel, amelynek akár az egésze támogatássá válhat, ha a hitelfelvételkor az első gyermek már úton van, a továbbiak pedig 3-3 éven belül érkeznek (ekkor ugyanis végig felfüggesztve marad a törlesztés),
  • az esetlegesen már meglévő jelzáloghitelből három gyerekre 5 millió forintot (1 milliót a második, 4 milliót a harmadik gyermek után) engednek el nekik,
  • a harmadik gyermek születése után 2,5 millió forint állami támogatást vesznek fel 7 személyes új autó vásárlásához (a vételár feléig),
  • a CSOK mellé akár 15 millió forintos kamattámogatott (legfeljebb 3%-os kamatozású) hitelt vesznek fel (két gyerek után ez maximum 10 millió).

Mindezt a második gyermek születésével vagy örökbe fogadásával a nő diákhitele felének elengedése, a harmadik gyermek születésével a nő diákhitele egészének az elengedése is kiegészítheti, így akár 30+15 millió forintot is igénybe vehet az érintett fiatal pár, a legalább négy gyermeket vállaló nők pedig teljes szja-mentességet is kapnak.

Az ígért táblázat alapján persze rengeteg számú egyéb kombináció lehetséges:

Elvesztél az új családtámogatásokban? Itt a mindent összefoglaló táblázat
Klikk a képre!


Igazi újdonságot a fentiek közül a babaváró hitel és a falusi CSOK jelent, most ezek legfontosabb tudnivalóit foglaljuk össze.

Babaváró hitel/támogatás


A babaváró program 10 legfontosabb tudnivalója szerintünk:
  • A kölcsönszerződés 2019. július 1-jétől 2022. december 31-éig köthető meg.
  • Kamatmentes és szabad felhasználású a hitel, ingatlanfedezet sem kell hozzá, ugyanis ezt az állam készfizető kezessége "pótolja".
  • A hitel vissza nem térítendő támogatássá alakulhat: a második (a hitelfelvételt követően születő vagy örökbefogadott) gyermek érkezése után az aktuális tartozás 30%-át, a harmadik után az aktuális tartozás 100%-át engedik el, és minden egyes gyermek érkezése után 3 évre felfüggesztik a tartozást.
  • Legfeljebb 10 millió forintig, legfeljebb 20 évre és legfeljebb havi 50 ezer forintos törlesztőrészlettel vehető fel a hitel.
  • Azok a házaspárok igényelhetik, akiknél a feleség betöltötte a 18. életévét, de még nem töltötte be a 41. életévét. Legalább az egyik házasfél legalább 3 éve tb-jogosult vagy felsőoktatási tanulmányokat folytat(ott). Legalább az egyik házastársnak az első házasságában kell élnie, meglévő gyermek nem akadály.
  • A hitelintézetek saját általános belső szabályaik szerint minősíthetik hitelképesnek az igénylőket.
  • A hitelkérelmet a benyújtást követő 10 napon belül el kell bírálniuk a folyósító hitelintézeteknek.
  • Nem számítható fel díj a kölcsön elbírálásáért, folyósításáért és előtörlesztéséért sem, viszont az államnak évente a fennálló kötelezettség 0,5%-ára rúgó díj jár egy év alatt.
  • A hitel azáltal kamatmentes, hogy az állam (jelenlegi hozamkörnyezet alapján 5% körüli) kamattámogatást nyújt hozzá 5 éves kamatperiódussal.
  • Ha 5 éven belül baba érkezik (akár örökbefogadással), akkor a hitel végig kamatmentes marad, ellenkező esetben vissza kell fizetni a már igénybe vett (a jelenlegi hozamkörnyezet alapján évi 5%-os) kamattámogatást, és megnő a hitel kamata (a jelenlegi hozamkörnyezet alapján legfeljebb közel 8%-ra).


Falusi CSOK


Ami pedig a legrissebb intézkedést illeti, a falusi CSOK-ot illeti:
  • Használt lakás, tanya, birtokközpont vásárlására ÉS ezzel egyidejűleg korszerűsítésére és/vagy bővítésére lehet igénybe venni 2022. június 30-áig.
  • A települési körbe az olyan ötezer lélekszám alatti helységek tartoznak, amelyek népessége 2003-2018 között csökkent, továbbá azok, amelyek a leghátrányosabb helyzetű járásokban találhatók.
  • A támogatás abban az esetben is igényelhető korszerűsítésre és/vagy bővítésre, ha korábban az adott lakásra már vettek igénybe CSOK-ot.
  • Ha valaki a korszerűsítési és/vagy bővítési munkálatokat nem teljesíti, a folyósított családi otthonteremtési kedvezményt - ideértve annak a lakás vásárlására számított összegét is a folyósítás napjától számított, Ptk. szerinti késedelmi kamattal növelten köteles visszafizetni.
  • Korszerűsítési munkálatnak számít (egyszerre többre is igényelhető a támogatás) a víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése, fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel, központi fűtés kialakítása vagy cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is, az épület szigetelése, ideértve a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat, a külső nyílászáró energiatakarékos nyílászáróra való cseréje, tető cseréje, felújítása, szigetelése,
  • kémény építése, korszerűsítése, belső tér felújítása, ideértve a belső burkolat cseréjét, a galériaépítést, a belső elektromos-, vízhálózat cseréjét, a fürdőhelyiség-felújítást, a WC-felújítást; a konyhafelújítást, a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található melléképület felújítása vagy kerítés építése, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 30%-áig, valamint a korszerűsítéshez közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 20%-áig.
  • Lakás bővítésének minősül továbbra is a lakás hasznos alapterületének legalább egy lakószobával történő növelése érdekében végzett építési tevékenység, ideértve az építmény térfogatnövelésével nem járó tetőtér-beépítést is; emelet-ráépítéssel vagy tetőtér-beépítéssel létrehozott lakás akkor, ha az emelet-ráépítés vagy tetőtér-beépítés révén nem jön létre két új, önálló albetétként nyilvántartott lakás,
  • A meglévő épület, épületrész vagy építmény átalakítása viszont nem minősül a lakás bővítésének. A bővítés révén a lakás hasznos alapterületének el kell érnie a) egy gyermek esetén a 40 négyzetmétert, b) két gyermek esetén az 50 négyzetmétert, c) három gyermek esetén a 60 négyzetmétert, d) négy vagy több gyermek esetén a 70 négyzetmétert.
  • A vásárlásra, valamint korszerűsítésre és/vagy bővítésre egy gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 600 000 forint, két gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 2 600 000 forint, három vagy több gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 10 000 000 forint igényelhető. Ebből a lakásvásárlásra fordított összeg nem haladhatja meg az összeg 50%-át, korszerűsítésre és/vagy bővítésre pedig összesen legfeljebb 300 000, 1 300 000, illetve 5 000 000 forint igényelhető.
  • Ha valaki a kérelem a benyújtását megelőzően vett fel CSOK-ot a korszerűsíteni és/vagy bővíteni kívánt lakáshoz, akkor ugyanazon gyermek után igénybe veheti a korszerűsítési/bővítési támogatást, és nem kell levonni az összeg kiszámítása során a már igénybe vett CSOK-ot.
  • A falusi CSOK igénybe vételéhez az adott időpontban tb-vel, illetve legalább egy éve (legfeljebb 30 nap megszakítással folyamatosan) tb-vel, felsőoktatási jogviszonnyal vagy külföldi tb-jogviszonnyal kell rendelkezni. A 10 milliós támogatás igénybevételéhez az igénylőnek vagy házaspár, élettársak esetén legalább egyik félnek legalább 2 éves ilyen jogviszonnyal kell rendelkeznie.
  • A korszerűsítési munkákat a támogatási szerződés megkötésétől számított három éven belül kell teljesíteni, amelyet a hitelintézet helyszíni szemlét követően állapít meg. A korszerűsítéshez igényelt megelőlegezett családi otthonteremtési kedvezmény esetén a vállalt gyermek megszületésére vonatkozó határidőt a korszerűsítési munkák elvégzésének hitelintézet által történő megállapításától kell számítani.
  • A falusi CSOK-hoz 10, illetve 15 millió forint erejéig legfeljebb 3%-os kamatozású kamattámogatott kölcsön ("CSOK-hitel") is igényelhető, a korszerűsítésre vagy bővítésre felvett összeg nem haladhatja meg az 5, illetve 7,5 millió forintot.


A HelloVidék falusi CSOK településkeresője - információk, lakásárak, települési statisztikák.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Új Portfolio hírlevél

Szerkesztett hírlevél - Segítség a
MIFID 2-ben

Feliratkozás
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír


 

hirdetés
Állásajánlatok
Szerkesztő-újságíró
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium