Előfizetői tartalom

Fordulat a Kúrián: érvénytelenek egyes devizahiteles szerződések?

Portfolio
Az árfolyamkockázat viselésével kapcsolatos tájékoztatás elmaradása, vagy nem világos, nem érthető megfogalmazása esetén érvénytelen a hitelszerződésnek az a rendelkezése, amely szerint az árfolyamkockázatot a fogyasztó viseli. Mivel ez a főszolgáltatás körébe tartozó szerződési rendelkezés, ennek érvénytelensége az egész szerződés érvénytelenségét eredményezi, aminek következtében a fogyasztó nem kötelezhető az árfolyamkockázat viselésére - állapította meg a Kúria Konzultációs Testülete. A testület a nyár elejéig azt a kérdést is megvizsgálja, hogy az árfolyamkockázatra vonatkozó kikötések érvénytelensége milyen jogkövetkezményekkel jár, és annak alapján a felek közötti elszámolás milyen elvek szerint történik. Mindez megítélésünk szerint fordulat a Kúria gyakorlatában, ugyanakkor a bíróságoknak egyenként kell megvizsgálniuk a hozzájuk forduló adósok fentiekkel kapcsolatos panaszát, központi állami rendezés ezúttal nem valószínű.

A Kúria közleménye szerint a Kúria elnöke által az ún. devizahiteles érvénytelenségi perek jogalkalmazási kérdéseinek vizsgálatára felállított Konzultációs Testület 2019. április 10-én ülésezett. A szakmai megbeszélésen megvitatta azt a vitaanyagot, amely a Kúria által több mint 140 ügy vizsgálata alapján készült az árfolyam kockázatot a fogyasztóra telepítő szerződési...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés