Rekordot döntött a hitelezés Kínában

MTI
2018. február 12. 14:04    
nyomtatás
 
Rekordot ért el az új, jüanban denominált hitelek kihelyezése Kínában januárban, miközben a politikai döntéshozók egyszerre igyekeznek fenntartani a stabil gazdasági növekedést és csökkenteni a hitelkockázatokat.


A kínai jegybank hétfőn közölte, hogy a bankok 2900 milliárd jüan (458,3 milliárd dollár) értékben folyósítottak új hiteleket az év első hónapjában, és ezzel megdőlt a két évvel korábban, 2016 januárjában 2510 milliárd jüannal felállított csúcs. A 2900 milliárd jüan majdnem ötszöröse az előző havi 584,4 milliárd jüannak, és jóval több a szakértők által várt 2000 milliárd jüannál.

Az azonnal felhasználható készpénz és a látra szóló betétek, valamint a lekötött betétek egyenlegét tartalmazó M2 pénzmennyiség éves összevetésben 8,6 százalékkal nőtt januárban. Elemzők 8,4 százalékra számítottak a decemberi 8,2 százalékos emelkedés után.

A jüanhitelek állománya 13,2 százalékkal nőtt tavaly januárhoz képest, erősebb ütemben a szakértők által várt 12,5 százaléknál, illetve a decemberben mért 12,7 százaléknál.

2017-ben rekordnagyságban, 13 ezer 530 milliárd jüannal bővült a bankok által kihelyezett hitelek állománya, meghaladva az előző évi 12 ezer 650 milliárd jüant. Annak ellenére született az újabb rekord, hogy a kínai kormányzat komoly erőfeszítéseket tett az erős eladósodottságból fakadó kockázatok mérséklésére.

A központi bank és a kormány már második éve próbálja fékezni az utóbbi években gyorsan bővülő hitelezést, amely már-már a pénzügyi rendszer stabilitását fenyegeti. Ugyanakkor a hatóságok óvatosan haladnak, hogy az intézkedésekkel nehogy nagy csapást mérjenek a gazdasági növekedésre vagy túl heves mozgásokat váltsanak ki a piacokon.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Új Portfolio hírlevél

Szerkesztett hírlevél - Segítség a
MIFID 2-ben

Feliratkozás
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír


 

hirdetés
Állásajánlatok
Szerkesztő - újságíró
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium