Végtörlesztette MKB-s gigahitelét a Szanálási Alap

MTI
2018. augusztus 3. 13:31    
nyomtatás
 
A Szanálási Alap lejárat előtt visszafizette az MKB Bank szanálásának finanszírozására felvett 45,5 milliárd forint és 166,9 millió euró összegű hitelét - tájékoztatta az MTI-t az Országos Betétbiztosítási Alap pénteken.


A hitel eredeti futamideje 10 év volt, 2025. december 22-én járt volna le. A Szanálási Alap az Erste Bank Hungary, a K&H Bank, az OTP Bank, valamint az UniCredit Bank konzorciumától vette fel a hitelt. Ennek részleteiről korábban itt írtunk.

A hitelt a Szanálási Alap leányvállalataként működő MSZVK Magyar Szanálási Vagyonkezelő Zrt. finanszírozására vették fel, amely az MKB Bankról leválasztott portfóliót kezelte.

Az MSZVK Zrt. a hozzá került portfóliót eredményesen kezelte, mely lehetővé tette számára, hogy a Szanálási Alaptól kapott finanszírozást teljes körűen, lejárat előtt visszafizesse. A Szanálási Alap pedig a leányvállalatától kapott törlesztésből képes volt a piacról felvett konzorciális hitelének lejárat előtti végtörlesztésére.

A lejárat előtti végtörlesztéssel a Szanálási Alap jelentős összegű kamat- és díjteher alól mentesült


- olvasható a közleményben. Utóbbi egyébként a bankok szemszögéből azt is jelenti, hogy így a konzorcium elesett ettől a bevételtől.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Új Portfolio hírlevél

Szerkesztett hírlevél - Segítség a
MIFID 2-ben

Feliratkozás
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír


 

hirdetés
Állásajánlatok
Szerkesztő - újságíró
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium