FONTOS Óriási pénzösszeg zúdul ma a nyugdíjasokra – de ez még nem a 14. havi nyugdíj
 
Előfizetői tartalom

Román euróbevezetés 2012-2014-ben - 35-szörösére (!) emelkedik az rt. minimális alaptőkéje

Portfolio
Románia 2012-2014 között tervezi az euró bevezetését, az ennél gyorsabb bevezetés várhatóan káros lenne a gazdaságra nézve - jelentette ki tegnap Mugur Isarescu román jegybankelnök, aki utalt arra is, hogy a dátum korábbra és későbbre is módosulhat. Amint arra tegnapi cikkünkben utaltunk: a jelenlegi helyzet alapján elképzelhető, hogy 2007 helyett csak 2008-tól válhat EU-taggá Románia. A határidőmódosításhoz kapcsolódik, hogy Románia fél évvel 2006. július 1-ig kitolná azt az időpontot, ameddig a román részvénytársaságoknak a jelenlegi előírások szerint minimálisan 700 eurós (!) alaptőkét 25 ezer euróra kellene emelniük. Ez az alaptőke 35 szörösére emelését jelenti.

A román kormány az alaptőke 25 ezer eurónak megfelelő lejre való emelését még a gazdasági társaságokról szóló törvény 2003-as módosításakor fogadta el, akkor 2005. december végét határozva meg az emelés határidejeként. A szabályok szerint a részvénytársaság tőkéjét a jegyzés megkezdésének napján érvényes hivatalos jegybanki árfolyamon számolják át euróra....

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Az előfizetés a következőket tartalmazza:

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés