Előfizetői tartalom

Nagyon jót tett az igazodáskényszer a forintnak

Portfolio
Míg karácsony előtt azt hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök, hogy a Brüsszel kifogásolt törvényekben nincs semmi olyan, amit az Európai Bizottság elnökének "jogában, módjában állna kifogásolni", addig az e hét keddi személyes találkozóra ennek ellenkezője miatt került sor. Az egyeztetés után maradtak persze még vitás kérdések a magyar kormány és az uniós szervek között, de ezek mellett is jól látszik a magyar igazodáskényszer, részben jogi okok, részben a hitelkeret kérelmünk, azaz pénzügyi okok miatt. Az igazodáskényszer január eleje óta nemcsak a kormányzati kommunikációt, hanem a forint pályáját is jelentősen megváltoztatta. Az euró jegyzése bőven a 300-as szint alá süllyedt a hét végére azon kormányzati jelzésekkel párhuzamosan, hogy március végéig összejöhet a hitelmegállapodás a nemzetközi szervezetekkel. Nem lesz ez a két hónap azonban zökkenőmentes, hiszen úgy tűnik, hogy a kormány egyik legfontosabb intézkedése, az egykulcsos adó körül éles szembenállás alakult ki a kormány és az IMF között.

Gyors változtatást és megállapodást ígértünk Orbán Viktor a keddi brüsszeli tárgyalásai során jelezte, hogy néhány dologban enged a kormány az Európai Bizottságnak és gyors törvénymódosítások várható, illetve csatlakozik az ország a pénzügyi stabilitási paktumhoz. Elmondta azonban azokat az inkább szimbolikus jelentőségű pontokat is, amelyekben nem tágít álláspontjától....

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Az előfizetés a következőket tartalmazza:

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés