Gazdaság

Fogyatékossá tesz-e minket a mesterséges intelligencia?

Tíz éve, amikor a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezményt elfogadták, még csak nem is létezett az első, emblematikus iPhone. Idén megkaptam életem első olyan hallásjavító készülékét, ami egy parányi, fülmögötti számítógép és szinte alig látszik. Ezzel a készülékkel már kényelmesen tudok egyénileg beállított hangszínekkel zenét hallgatni, de ami még ennél is fontosabb: bluetooth kapcsolattal már képes vagyok hatékonyan telefonálni, mert a mobilom azonnal átkapcsol, ha fogadom valakinek a hívását. Ez minőségileg óriási előrelépés.
A következő 100 év legalább akkora mértékű technológiai-biotechnológiai ugrást hozhat, mint amekkora az elmúlt 10 000 évben bekövetkezett a történelemben, vagyis most is egy fejlődésbeli szingularitással néz szembe az emberiség. A földművelésre való áttérés hozzávetőlegesen csupán tízezer éve következhetett be, de ezt sem tudhatjuk pontosan, hiszen a legrégebbi, erre utaló írásbeli nyomok alig 5-6000 évesek. Ehhez képest az ipari forradalom (első szakasza) gyakorlatilag bő 80 év (1770-1850) alatt zajlott le a világon. A számítógépek forradalma pedig csupán pár évtizedet vett igénybe az 1980-as évektől kezdődően. A biotechnológia szintén óriási fejlődés előtt áll, hiszen az emberi DNS-t már legalább 20%-ban biztonsággal (de nem következmények nélkül) tudják módosítani a 2012-ben kifejlesztett CRISPR-eljárás révén.

Ami ennél is nagyobb előrelépést jelenthet, az a mesterséges intelligencia fejlesztése-fejlődése. Ez különösen igaz a fogyatékkal élő emberek esetében, hiszen egy okoseszköz vagy az arra épülő szolgáltatás/applikáció nagymértékben képes javítani az önálló életvitelük minőségét. Például vakok kitűnően tudják használni az okostelefonokat, vagy a súlyos mozgássérültek agyhullámokon és számítógépen alapuló végtagmozgatása hamarosan elérhetővé válhat; nem beszélve az autistákat vagy siketeket segítő egyéb alkalmazásokról. A távlatok már most beláthatatlanok: idén januárban a Nature tudományos lap arról tudósított, hogy a világ egyik legösszetettebb, kínai eredetű ősi játékban (go) a Google cég szoftvere már-már megalázó vereséget mért nemcsak az Európa-, de a világbajnokra is.

A mesterséges intelligencia a "hogyan"-ra talán még mindig jobban tud választ adni, mintsem a "mit"-re. A go játék példájánál maradva: a gép ugyan képes megnyerni a meccset, de neki nem célja a győzelem, csupán egy feladat, amit beleprogramoztak. Egyre több elemzés szerint a gépek öntanulási folyamata miatt belátható időn belül a tudásalapú munkakörök kiváltása tekintetében el kell felejteni a "lehetetlen" szót. Az ember szervesen integrálásra kerül egy mesterséges intelligencia által fenntartott környezetben, ahol az emberek egyéni fizikai és bizonyos mentális-kognitív képességei folyamatosan leértékelődnek. Vagyis az emberi képességek egyre inkább "fogyatékossággá" válnak, ami nem baj, hiszen ezzel a fogyatékosság maga is egyre kevésbé lesz releváns a társadalomban és a társas kapcsolatokban.

Önmagában a technológiai fejlődés jövőbeli iránya előzetesen mindig csak egy lehetőség a sok közül, és sosem a végzet (lásd Kína történetét). A nagy technológiai újítások sem úgy terjedtek el a múltban, ahogyan korábban jósolták, így mindig fenntartásokkal kell kezelni a profetikus előrejelzéseket. Ennek ellenére érdekes az, hogy John M. Keynes már 1930-ban külön írásban (Economic Possibilities for our Grandchildren) foglalkozott egy magasabb szintű technológiai fejlődés társadalomra gyakorolt lehetséges és tömeges munkanélküliséget okozó hatásaival. Keynes szerint a technológiai fejlettség elérkezhet egy olyan szintre, amikor ténylegesen kevesebb élő munkaerőre lesz szükség. Itt még nem tartunk, hiszen az automatizálás egyelőre csak bizonyos szektorokban és területeken domináns, illetve sok minden mástól is függ a további terjedése: munkabér, munkaerőpiac nagysága, robotok fejlesztési költségei, logisztika, vállalatok és nemzeti bankok helyzete, központi kormányzat szerepe a gazdaságban, politikai trendek, stb. Ráadásul a legmodernebb technológiai innovációs megoldások sokszor csak hosszú évek, évtizedek alatt szivárognak le a kkv-k szintjére. Bár itt is látszik változás, hiszen nemcsak a termékciklusok rövidülnek, hanem az egyéni termék- és szolgáltatásskálák is folyamatosan bővülhetnek, növelve a fogyasztást, átalakítva a vállalatok méretét.

Vajon hol fogunk tartani 10 év múlva, és valóban igaza lesz-e Keynesnek 2030-ra?
Lovászy László
ENSZ emberi jogi és foglalkoztatáspolitikai szakértő
ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Hatalmas gyógyszergyártó van születőben