GettyImages-1149444497
Gazdaság

Draghi olyan dolognak mondott ellent, aminek csak nagyon ritkán

Portfolio
Nem értett mindenki egyet az Európai Központi Bank szeptemberi döntésével, miszerint novemberben újraindítja a mennyiségi lazítás (QE) programját, szivárgott ki. A monetáris politikai bizottság hivatalos levelében kérte Mario Draghit, hogy tartózkodjon a QE-től, az EKB elnöke viszont ezt láthatóan ignorálta - írja a Financial Times.
A nemzetközi monetáris politika helyzetével is fogunk foglalkozni a Budapest Economic Forum 2019 konferencián.

A most kiszivárgott levél szerint a bank monetáris politikáért felelős tanácsa, amiben az ECB technokratái és a 19 eurózóna országainak jegybankárai ülnek, azt írta a Kormányzó Tanácsnak, hogy hiba lenne folytatni a kötvényvásárlási programot.

Sokan úgy látják, hogy a levél kiszivárogatása nem is Draghi gyengítése vagy befolyásolása céljából történt, noha Draghi laza monetáris politikájának sok ellenlábasa van. Az szivárogatás sokkal inkább Christine Lagarde-ot célozta, hogy "ösztönözze" az új elnököt a monetáris politika útjának újragondolására.

Ritka, hogy egy ilyen hivatalos dokumentum kiszivárog. Viszont az is ritka, hogy a monetáris politika bizottság tanácsát ne fogadja meg a Kormányzó Tanács, legalábbis az elmúlt 8 évben kevésszer volt rá példa. Ugyan a bizottság véleménye jogilag nem köti a Tanácsot, mégis ez az elmúlt 4 évben csupán 4-szer történt meg.

A kamatdöntés előtt a német, francia, holland, szlovén és észt jegybank – együtt az eurózóna lakosságának és GDP-jének több, mint a felét kitevő országok csoportosulása – ellenezték az előző havi QE újraindítására irányuló döntést. Ehhez képest fura, hogy Draghi mégis úgy fogalmazott, olyan "tiszta többség" volt a Tanácsban a QE bevezetéséről, hogy szavazást sem igényelt.

Címlapkép: Andreas Arnold/Bloomberg via Getty Images

halászbástya_budapest_shutter
Frankfurti tőzsde
Benzin
mnb
Rózsa Balázs katona gergely femtonics
shutterstock_1468703804
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Befektetési termékek a magas hozam reményében.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Junior elemző/elemző

Junior elemző/elemző

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
2019. november 6.
Portfolio Private Health Forum 2019
2019. november 7.
Energy Investment Forum 2019
2019. november 14.
Portfolio Banking Technology 2019
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
halászbástya_budapest_shutter