Pattanásig feszült a helyzet, mindenhonnan támadják az eddigi világrendet
Gazdaság

Pattanásig feszült a helyzet, mindenhonnan támadják az eddigi világrendet

Több irányból fenyegetik jelenleg a globális világrendet, ezért fennáll annak a veszélye, hogy a következő években-évtizedekben megszűnik az eddig ismert liberális világ – mondta szerdán a Budapest Economic Forum konferencián Yoel Sano. A Fitch Solutions politikai és biztonsági kockázatokért felelős vezetője előadásában hosszan sorolta a világ előtt álló kihívásokat, melyekkel folyamatosan meg kell majd küzdeni.

Már most forrong a világ

A második világháború és a hidegháború után látott együttműködésen alapuló multilaterális világrend a növekvő unilateralizmus és nacionalizmus miatt tört meg az utóbbi években – emelte ki szerdai előadásában Yoal Sano. Ez a változás részben annak is köszönhető, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei nem akarják vagy nem tudják fenntartani tovább a liberális világrendet. Ezt az eddig természetesnek vett rendszert fenyegeti Kína és Oroszország felemelkedése, valamint az olyan közepes hatalmak megjelenése, mint India, Irán, Törökország vagy Szaúd-Arábia.

Összességében a változást az hajtja, hogy a globalizáció és a szabad kereskedelem többé nem kívánatosak

 - emelte ki Sano.

A Fitch Solutions szakembere szerint a többpólusú világrend felé való eltolódás a nyolcvanas évek óta nem látott biztonsági kockázatokat hozott magával. A politikai és biztonsági kockázatokért felelős vezető szerint jelenleg a legnagyobb veszély az, hogy a nagyhatalmak túlreagálják a fenti változásokat, a kelleténél erősebb válaszokat adnak a kisebb katonai konfliktusokra.

A Brexit az első akadály

A világrend változásával kapcsolatos általános fejtegetés után a konkrét kockázatokra tért át Yoel Sano. Rövidtávon a Brexit a legfontosabb kockázat, hiszen elvileg a hónap végéig valamilyen döntésnek kell születnie arról, hogyan léphet ki az Egyesült Királyság az Európai Unióból. Azt a Fitch szakértője is elismerte, hogy az elmúlt napokban nőtt a megállapodás esélye, a legfrissebb hírek szerint sikerült megegyezni az alapokról, csak az a kérdés, hogy a londoni parlament jóváhagyja-e azt.

STA_3959

Ha pedig végetér a komédia, akkor a következő kérdés az lehet, hogyan befolyásolja majd a végkimenetel a közelgő előrehozott választásokat a szigetországban, kit tekintenek majd a többéves huzavona nyertesének a választópolgárok. 

Meddig maradhat velünk a kereskedelmi háború?

A másik fontos kockázat jelenleg az amerikai-kínai kereskedelmi háború, ami folyamatos bizonytalanságot hoz a gazdaságba és a piacokra. Yoel Sano szerint

a 2020-as amerikai elnökválasztás előtt van arra esély, hogy egy politikailag nem túl jelentős részmegállapodás születik, de teljes kereskedelmi egyezséget várhatóan nem köt majd a két nagyhatalom.

Egyrészt a választás előtt Trumpnak szüksége lenne egy részsikerre, másrészt viszont a kampányban várhatóan fenntartja majd a kemény hangvételt Kínával szemben.

A Fitch Solutions igazgatója arra számít, hogy a következő egy évben folyamatosan hullámzó lesz majd a kereskedelmi háborús feszültség, időről időre enyhül és súlyosbodik a viszony a két ország között. A jövő évi választások után hivatalba lépő amerikai vezetés várhatóan rugalmasabb, kompromisszumkészebb lesz, bár egy esetleges demokrata elnök is folytathatná a vitát. Vagyis a kereskedelmi háború akkor is folytatódhat, ha Trump megbukik, legfeljebb annak intenzitása lenne kisebb.

Az amerikai-kínai konfliktus évtizedekre meghatározhatja a világot, akár a 21. század legfontosabb eseménye is lehet

 - hangzott el Sano előadásában. Szerinte Donald Trump hajlamos rá, hogy a kereskedelmi kérdéseket összemossa a geopolitikával, ez jövőre is így maradhat. Ebben a manőverezésben pedig felértékelődhet Észak-Korea és Tajvan szerepe. A konfliktus elsődleges csatatere a technológia lehet hosszabb távon is, a Huawei-ügy csak a kezdet volt ebben a háborúban.

Bármikor kirobbanhat egy háború?

A Brexit és a kereskedelmi háború mellett a fő kérdés az lehet a következő években, hogy van-e esély egy komolyabb fegyveres konfliktusra a világban. Yoel Sano szerint Kína számára a legfontosabb kockázat a jelenlegi hongkongi tüntetések elfajulása, átterjedése az ország egészére. Éppen ezért úgy véli, hogy a kínai vezetés akár katonai beavatkozást is megfontolna, hogy ezt elkerülje. A helyzet elfajulásának azonban gazdasági következményei is lennének, Hongkongból elindulhatna a tőkekiáramlás, illetve veszélybe kerülne a városállam pénzügyi központ szerepe a régióban, illetve egy erőteljes beavatkozással romolhatna Kína nemzetközi megítélése.

Néhány éve reális veszélye volt annak, hogy az USA akár fegyveres konfliktusba is bonyolódik Észak-Koreával, hiszen a sztálinista ország nukleáris rakétateszteket hajtott végre. Donald Trump és Kim Dzsongun azóta kétszer is találkozott személyesen, konkrét eredményeket nem sikerült felmutatniuk, de enyhült a hangulat a két ország között.

Észak-Korea azt szeretné elérni, hogy az USA jelentse be a háború lezárását, és enyhítsen a gazdasági szankciókon, az USA viszont az atomfegyverek leszerelését támasztja ennek feltételéül, jelenleg patthelyzet van a felek között, senki nem akar elsőként engedni. A Fitch Solutions szakértője szerint ebben a helyzetben arra lehet esély, hogy Észak-Korea a jelenlegi szinten befagyasztja atomarzenálját, cserébe Trump is hajlandó lesz tenni bizonyos engedményeket. A legfontosabb kockázat pedig az, hogy a két vezető retorikája megint agresszívvé válik, és visszatérünk 2017-hez, amikor mindenki egy lehetséges háborútól félt.

STA_4068

A Közel-Keleten elsősorban az iráni háború réme aggaszthatja az embereket, a Hormuzi-szoros megszállása és a szaúdi olajlétesítmények elleni támadás után reális kockázat lett egy esetleges katonai konfliktus is. Yoel Sano azt emelte ki, hogy az iráni vezetéssel szemben belföldön is nő az elégedetlenség, ennek ellenére nem számítanak olyan felkelésre, mely megdönthetné a rezsimet. Sőt, a jövő februári parlamenti választások várhatóan a keméynvonalasok megerősödését hozhatják.

Sem Irán, sem az USA nem akar háborút, de érezhető kockázatot jelent az, hogy valamelyik fél esetleg elszámítja magát

 - véli a geopolitikai szakértő. Az esetleges megoldással kapcsolatban hozzátette: egyelőre nem valószínű, hogy Donald Trump személyesen találkozna Róháni iráni elnökkel, de 2020-ban akár erre is sor kerülhet.

Előadása végén Yoel Sano összefoglalta a következő évek legfontosabb gopolitikai tendenciáit, melyekre érdemes lesz figyelni:

  • Erősödhet a globalizáció visszaszorulása, a regionális együttműködések szerepe és a nacionalizmus.
  • További teret nyerhetnek a populista pártok az Európai Unióban.
  • Az eurózónán belül is nőhet a feszültség a tagállamok között.
  • Egyre több nemzetközi kritikát kaphat Hszi Csinping kínai elnök.
  • Csúszhatnak a kínai „Egy út, egy övezet” projekt beruházásai, ahogy a kínai gazdaság finanszírozása nehezebbé válik. Ez Magyarország szempontjából is kockázatot jelentene a Budapest-Belgrád vasút felújítása miatt.
  • Az olajtermelő országokon is nőhet a nyomás a nyersanyag árának esése miatt, különösen Irán és Venezuela lehet veszélyben.
  • Erősödhetnek a fegyveres konfliktusok a nacionalizmus növekedésével, illetve azzal, hogy a vezető politikusok próbálhatják a gazdasági kérdésekről elterelni a közbeszéd irányát.
  • Tovább halogathatják a legnagyobb országok a klímaváltozás elleni fellépést.
  • Hosszabb távú következményként felerősödhetnek az alapjövedelemmel kapcsolatos viták, illetve az egyenlőtlenség elleni lépések.
  • Egyre nagyobb lehet az erős vezetők szerepe, ahogy a liberalizmus visszaszorul.

Címlapkép: Shutterstock

ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
tankerhajó olajtanker stock