oecdlogo
Gazdaság

Új globális vállalati adóra tettek javaslatot

Portfolio
A techóriásokat és más nemzetközi cégeket célozná meg az OECD legújabb, minimum társasági adókulcsra vonatkozó javaslata. A nemzetközi szervezet javaslata szerint még akkor is fizetnék az új adót a cégek, ha közben sikeresen és törvényesen elrejtik profitjukat az adóparadicsomokban.

A szervezet arra törekszik, hogy a multinacionális vállalatok még akkor is adózzanak abban az országban, ahol működnek, ha más országokban alacsony adókulcs mellett adóznak.

Az OECD javaslata lényegében egy új, globális minimum vállalati adó lenne.

A Financial Times cikke emlékeztet arra, hogy ez nem az első komoly adópolitikai javaslata a közelmúltból az OECD-nek. Egy hónappal ezelőtt radikális javaslatot tett: azt mondta, hogy az országok szakítsanak a százéves hagyománnyal és az országoknak legyen joga akkor is intézkedni egy vállalattal szemben adóügyekben, ha az adott vállalatnak nincs fizikai jelenléte az országban.

A két javaslat együttesen azt célozza, hogy eltűnjön a globális vállalatok hatalmas előnye, amely a profitmozgatásból származik. Ez a stratégia különösen a technológiai vállalatok körében terjedt el.

Az FT cikke azt is megjegyzi, hogy ezek a javaslatok egyúttal visszatartó erőt is jelentenek az országok esetében, hogy ne alkalmazzanak kiugróan alacsony társasági adót, hogy ilyen elven működő cégeket vonzzanak az országba. Emlékezetes, Magyarország a 9%-os társasági adókulcsával világszinten kitűnik.

A javaslat még csak konzultációs szakaszában jár, az OECD első körben elméleti konszenzust szeretne kialakítani az ügy mögött. Az érintetteknek egy hónapjuk van reagálni.

Érdekességként jegyezzük meg, hogy a Pénzügyminisztérium péntek délelőtt adott ki közleményt arról, hogy mit tárgyaltak az Európai Unió pénzügyminiszterei. Ennek a közleménynek a végén hangsúlyozta a tárca, hogy "elutasítja az olyan elképzeléseket, amelyek a társasági adóztatás szintjét figyelembe véve a valós gazdasági tevékenységet és a meglévő nemzetközi standardokat figyelmen kívül hagyva adóztatná a vállalatok nyereségét". "Tekintettel arra, hogy a társasági adó kulcsának alacsony szintje önmagában nem jelent adóelkerülést, annak szankcionálása sem elfogadható, éppen ezért a globális minimum adómegoldásokat Magyarország általánosságban nem támogatja" - tette hozzá a PM.

cimlap_olaj0916_2
Kiszivárgott: egy európai Apple-t vagy Google-t szeretne az EU
property awards 2019
The Gutenberg Bible is photographed in the Huntington Library in Pasadena, October 30, 2010.
frankfurtitozsde
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Tőzsdei hullámlovaglás kezdő kereskedőknek.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
2019. december 4.
Agrárszektor Konferencia 2019
2020. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
cimlap_olaj0916_2