Állítják, az első európai Tesla-gyár egy rivális autógyártó pénzéből épülhet fel

Szandányi Levente
Nagy árat fizethet a Fiat Chrysler azért, hogy a következő években képes legyen teljesíteni a flottaszintű szén-dioxid-kibocsátására vonatkozó előírásokat az Európai Unióban. Az olasz-amerikai autógyártónak ugyanis iparági becslések szerint mintegy 2 milliárd dolláros költséget eredményezhet az a megállapodás, amelyet a Teslával kötött korábban. A dolog érdekessége, hogy Baird elemzője szerint a Fiat Chrysler valójában az első európai Tesla-gyár megépítését finanszírozza majd azért cserébe, hogy az amerikai elektromosautó-gyártó eladott járműveit a flottájába számítsák be.
Érdekli, hogy mi a véleménye a szakembereknek a globális és a magyar járműipar legnagyobb kihívásairól és az azokra adható legjobb válaszokról, megoldásokról? Jelentkezzen még ma a Járműipar 2020 konferenciára!

Tavaly tavasszal a Fiat Chrysler vezérigazgatója, Michael Manley hivatalosan is megerősítette, euró százmilliókat fizetnek majd a Teslának azért, hogy az amerikai elektromosautó-gyártó eladott járműveit az FCA flottájába számítsák be Európában. Ennek, illetve az így kapott krediteknek köszönhetően ugyanis az olasz-amerikai autógyártó képes lesz flottaszinten elérni az EU által megszabott, szigorú szén-dioxid-kibocsátási célértéket.

Manley a pontos összeget üzleti titokra hivatkozva nem volt hajlandó elárulni, de iparági becslések szerint az egyezség durván 2 milliárd dolláros költséget eredményez majd a Fiat Chrysler számára 2023-ig.

A megkötött megállapodással kapcsolatban most két nagyon érdekes dologra is felhívta a befektetők figyelmét Ben Kallo, a Baird elemzője a Bloomberg összefoglalója szerint:

  1. Az egyezség durván 150-200 millió dolláros bevételt eredményezhet a Tesla számára negyedévenként és már az idei első negyedévben kedvezően hathat a vállalat profitabilitására.
  2. Ennél sokkal izgalmasabb viszont az a megállapítása, hogy a Fiat Chrysler lényegében az első európai Tesla-gyár megépítését finanszírozza azáltal, hogy az amerikaiaknak jelentős összegeket fizet majd a szükséges kreditekért cserébe a következő években.

Itt persze rögtön meg kell jegyezni, hogy ez nyilván csak közvetett módon történne, a Tesla bármi másra is elköltheti a hozzá befolyó összegeket. Továbbá lényeges azt is kiemelni, hogy abban az esetben, ha a Tesla valóban erre a célra fordítja majd az FCA-tól származó euró százmilliókat, az csak részben fedezi majd a költségeit. A teljes beruházás ugyanis mintegy 4 milliárd eurót emészt majd fel – ez derült ki legalábbis a német Frankfurter Allgemeine Zeitung korábbi beszámolójából.

Elon Musk még november közepén jelentette be, kiválasztották az első európai gyáruk helyszínét. Ahogy arról mi is beszámoltunk, az évekig tartó folyamat végén Németország fővárosára esett az amerikaiak választása, az európai Gigafactory az új berlini repülőtértől, a BER-től nem messze épül majd fel. A tervek szerint a Tesla első európai gyárában 500 ezer autó készülhet majd évente, a hatalmas üzem, amely mintegy 420 futballpályányi területen épül fel, durván 10 ezer embernek ad majd munkát. A kivitelezés várhatóan 2020-ban kezdődik meg, a gyárban akkumulátorok, teljes hajtásláncok és járművek egyaránt készülnek majd. Az első modell, amely megjelenik majd a gyártósoron, a Model Y lesz, a Model 3 gyártása csak később kezdődik majd meg.

A Fiat Chrysler nem véletlenül tömi a Tesla zsebét

Az Európai Bizottság és Tanács által korábban elfogadott rendelet értelmében az autógyártóknak 2021-re átlagosan 95 gramm/kilométerre kell mérsékelniük a flottaszintű szén-dioxid-kibocsátásukat. A Jato Dynamics által közzétett statisztikákból viszont világosan kiderült, hogy az európai vásárlók dízelundora és az SUV szegmens népszerűsége miatt a legtöbb autógyártó esetében nemhogy csökkent volna a flottaszintű szén-dioxid-kibocsátás, hanem még emelkedett is 2018-ban. Köztük volt a Fiat is, amelynek átlagos flottaszintű szén-dioxid-kibocsátása 115,6 g/km-ről egészen 119,2 g/km-re emelkedett. Ez viszont komoly probléma, hiszen azok a szereplők, amelyek nem lesznek képesek határidőre teljesíteni az előírásokat, hatalmas büntetésekre számíthatnak. Mindezt figyelembe véve könnyen érhetővé válik, miért hajlandó az olasz-amerikai autógyártó jelentős összegeket fizetni riválisának.

Manley beszámolója szerint a Teslától vásárolt krediteknek, a Jeep Compass, Renegade és Wrangler plug-in hibrid modelljeinek, a Fiat 500-as tisztán elektromos változatának, valamint a hatékonyabb belsőégésű motorjaiknak köszönhetően képesek lesznek megfelelni a szigorú előírásoknak.

Ez pedig a gyakorlatban azt fogja eredményezni, hogy 2020-ban nem kell majd büntetést fizetniük a flottaszintű szén-dioxid-kibocsátásuk után.

Érdemes felidézni, hogy a Fiat Chrysler még 2018 nyarán ismertette befektetőivel a cégcsoport 2018 és 2022 közötti időszakra vonatkozó terveit. Ezek között szerepelt, hogy a jövőben sokkal nagyobb figyelmet fordítanak majd az elektromobilitásra. A Fiat Chrysler menedzsmentje egyben ígéretet tett arra is, hogy 2021 végére száműzik a dízel technológiát a járműveikből és elmondták, hogy összesen 9 milliárd eurót költenek majd el a részben- és teljesen elektromos autók fejlesztésére, gyártására 2022-ig.

Hogyan tud segíteni a Tesla a Fiat Chryslernek?

A Fiat Chrysler és a Tesla között megszületett megállapodás megértése szempontjából lényeges elmondani, hogy az alternatív meghajtású járművek értékesítését az EU díjazza az úgynevezett "szuper-krediteken" keresztül. A rendszer lényege, hogy azokat a környezetbarát járműveket, amelyek 50 grammnál kevesebb szén-dioxidot bocsátanak ki egy kilométeren, az értékesítés évétől függően különböző szorzókkal veszik figyelembe.

Ez a gyakorlatban azt jelenti majd, ha egy gyártó 2020-ban elad egy olyan autót, amelynek a szén-dioxid-kibocsátása kevesebb, mint 50 gramm/kilométer, annak az autónak a kibocsátását duplán veszik majd figyelembe a teljes flotta átlagos kibocsátásának meghatározásakor.

Vagyis a gyártókat az EU abban teszi érdekelté, hogy minél több alacsony, vagy zéró szén-dioxid-kibocsátású autót értékesítsenek, hiszen azok nem csak lefelé húzzák a teljes flotta átlagos szén-dioxid-kibocsátását, hanem többszörösen kerülnek beszámításra. És itt jön a képbe a Tesla, amely kizárólag tisztán elektromos meghajtású, vagyis zéró emissziós járműveket értékesít a világban. Abban a pillanatban, hogy sikerül elérni, hogy a gyártó járműveit a Fiat Chrysler flottájába számolják be, az csökkenteni fogja a teljes járműflotta átlagos széndioxid-kibocsátást, így meg tud felelni a szigorú előírásoknak.

Az évek előrehaladtával természetesen csökken majd a környezetbarát járművek szorzója és így a megszerezhető "szuper-kreditek" száma is, hiszen feltételezhető, hogy az előállításuk egyre kisebb költséget jelent majd a gyártók számára a kapcsolódó technológiák fejlődésének köszönhetően.

Címlapkép forrása: Mason Trinca for The Washington Post via Getty Images

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF