Gazdaság

Megszólalt Novák Katalin a Fidesz néppárti tagságáról

Portfolio
Az Európai Néppártnak (EPP) meg kell erősítenie jobbközép elköteleződését - mondta Novák Katalin, a Fidesz alelnöke a közmédiának hétfőn Berlinben, ahol vezető német politikusokkal tárgyalt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pártja EPP-tagságának ügyével kapcsolatban hangsúlyozta: "sokan próbálják azt a benyomást kelteni, hogy a Fideszt csak úgy ki lehet tenni" az EPP-ből, és a párt tétlenül várja, hogy döntsenek róla, de "szó sincs erről".

A Fidesz aktívan keresi azt az együttműködési formát, amely "a lehető legjobb a magyar és az európai embereknek".

"Reméljük, hogy az EPP alkalmas lesz a klasszikus jobbközép és keresztény értékek védelmére és képviseletére a jövőben", és "nem tolódik tovább balra" - mondta Novák Katalin.

Kiemelte: "nagyon számítunk német szövetségeseinkre, hiszen Németországban is szükség van egy józan hangra és egy jobbközép politikai erőtérre", amelyben nemcsak beszélnek, hanem tesznek is a hazáért, a családért, a biztonságért.

koronavírus tőzsde
keleti vasút
erdogan merkel
koronavírus kína
forint191231
Népszerű
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Értékesítési vezető

Értékesítési vezető

Szerkesztő - újságíró

Szerkesztő - újságíró

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Szakmai asszisztens

Szakmai asszisztens

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
autóipar dolgozó munkás szoftverfejlesztő