Előfizetői tartalom

Közös európai kötvényekről beszélt von der Leyen és az olasz gazdasági miniszter

Portfolio
Nyitott az Európai Unió az ún. koronakötvények kibocsátása irányába is és bármilyen eszközzel élni fogunk, ami segít ennek a válságnak az enyhítésében – hangsúlyozta a német Deuschlandfunk rádiónak nyilatkozva ma reggel Ursula von der Leyen. Az Európai Bizottság elnöke ezzel lényegében felkarolta az olaszok által most hirtelen újra nagyon szorgalmazott tervet, a valamilyen formában megvalósuló közös eurózóna kötvény gondolatát. Az ötletet egy olasz miniszter vetette most fel, aki szerint az új eszközhöz minden tagállamnak azonos feltételek mellett kéne hozzáférnie. Az ötlet már a korábbi válság során felmerült, a németek azonban elvetették, és helyette szigorú fiskális követelményeket szorgalmaztak. Akkor az ő javaslatuk valósult meg, a mostani azonban merőben más helyzet.

Az Európai Bizottság elnöke a rádióinterjúban azt jelezte a Reuters szerint, hogy nyitottak a közös eurózónás kötvények kibocsátása, a közbeszédben csak koronakötvények irányába is, hiszen mindent megvizsgálnak, ami működhet. Ahogy ő fogalmazott, minden lehetséges eszközt be fognak vetni, hogy a jelenlegi helyzetet orvosolják. A kibocsátás nagy nyertesei az olaszok lehetnek...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés