Előfizetői tartalom

Itt a friss GDP-növekedési adat: szinte minden területen fékezett a magyar gazdaság

Portfolio
Az első negyedévben a magyar gazdaság teljesítménye (szezonálisan és naptárhatással igazítva) 2%-kal haladta meg az egy évvel korábbit, ám az előző negyedévhez képest már 0,4%-os visszaesést mutat. A mai GDP-jelentés fő számai megegyeznek a korábbi előzetes közléssel. A markáns lassulás a koronavírus-válság hatása, pedig érdemben csak két hétig érte az első negyedévet. A visszaesésben az uniós források apadása is szerepet játszott. A jelentős mérséklődés európai összevetésben még nem is számít óriásinak, aminek a fő oka, hogy Magyarországon később kellett korlátozó lépéseket hozni a járvány fékezésére. A részletes adatokból kiderül, hogy a fékezés a gazdaság szinte minden szegmensét érinti, egyedüli kivétel a lakossági fogyasztás, aminek a növekedési üteme alig csökkent.

A GDP-növekedés komponenseit figyelve megállapítható, hogy éves alapon a termelő, szolgáltató szektorok szinte mindegyike érdemben lassult. Az ipari hozzáadott érték 1,7%-os növekedése még pozitív meglepetésnek is mondható, hiszen korábban a havi termelési számok inkább már csak stagnálást sugalltak. Az építőipar 20% feletti bővülésről váltott 3%-os tempóra, vagyis...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés