Előfizetői tartalom

A megszorítások bajnokából hirtelen a legnagyobb költekező lett: mit üzen a német fordulat?

Néhány hónapja még elképzelhetetlen lett volna, hogy olyan nagyfokú költségvetési költekezésbe kezdjen a Merkel-kormány, mint amit a szerda éjjeli újabb, váratlanul nagy bejelentés is tükröz, igaz néhány hónapja még az is elképzelhetetlen volt, hogy egy vírus ekkora globális válságot okozzon. Mindenesetre kifejezetten fontos fejlemény, hogy Európa legnagyobb gazdasága, amelyet 2013-tól egy alkotmányos szabály is a folyamatosan pozitív költségvetési egyenlegre sarkallt, most „saját jogon” a GDP-je legalább 6%-át kitevő költekezést hajt végre. Ez, illetve az uniós helyreállítási alaphoz tett német-francia javaslat tényleg markáns fordulatot jelez a berlini vezetésben a költségvetési költekezés szükségességével kapcsolatban. A fordulat azon a felismerésen alapul, hogy most tényleg a zsebbe kell nyúlni a még nagyobb bajok megelőzése érdekében. Ez a magatartás viszont nemcsak Németország, hanem az egész kontinens gazdasági kilátásait is javítja és például a német autógyártóknak adott többlet támogatással áttételesen a magyar járműszektorra is kihat.

Jelentős élénkítésről van szó a megszorítások bajnokánál

Szerda éjjel állt a kamerák elé Angela Merkel német kancellár és a koalíciós partnereinek vezetői, hogy két napos intenzív tárgyalások után bejelentsék a sokakat megdöbbentő 130 milliárd eurós gazdasági élénkítő csomagot. Még néhány nappal ezelőttig is „csak” 80 milliárd eurós nagyságrendű csomagról lehetett hallani, így tehát váratlanul nagy élénkítő csomagról van szó, amely ráadásul több váratlan elemet is tartalmaz.

Mielőtt ezekre rátérnénk, fontos tisztázni, hogy a márciusban bejelentett első, 156 milliárd eurós német élénkítő csomagból még 60 milliárd eurót nem használtak fel a pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint. Így tehát nem arról van szó, hogy azon felül jött most egy további jelentős költségvetési élénkítés, hanem az alábbiakról:

  • A 130 milliárd eurós csomagból 30 milliárd euró 2021-es, vagy azt követő kihatású, tehát nem számítható be a rövid távú élénkítésbe, további 10 milliárd eurót a tartományi kormányok költhetnek el.Ezt a két tételt tehát kivonva a 130 milliárdból, illetve azt is figyelembe véve, hogy a márciusi csomagból 60 milliárdot még nem használtak fel, az adódik, hogy most „csak” egy további 30 milliárd eurós idei költekezési programból van szó, ennyivel kell tehát tovább emelni az idei költségvetési költekezésre az engedélyt – mutat rá elemzésében a Commerzbank. Ezzel együtt is azt írja a bank vezető elemzője, hogy a vártnál jobb lett a csomag.
  • A márciusi 156 milliárdos és a mostani 30 milliárdos többlet csomagot együtt számolva ott járunk, hogy a tavalyi éves nominális GDP 5,5%-áról beszélünk, ami az idei becsült 7-8%-os recesszióval együtt a deficitet akár jóval 7% fölé is viheti. Az Európai Bizottság az április végi kalkulációiban - amiket május 6-án tett közzé - még 6,5%-os német recesszióval és 7%-os deficittel számolt, amivel a GDP-arányos adósságráta 60%-ról 75%-ra ugorhat idén év végére. Ezek a deficit és adósságszám előrejelzések feltehetően azóta növekedtek.

Mit üzen a német fordulat?

A márciusi német csomag 156 milliárdos, adósságból finanszírozható (!) költségvetési költekezésén felül további 200 milliárd eurós adósságalapú kibocsátásra adott engedélyt a német törvényhozás (kötvénykibocsátásból bevont források cégeknek juttatása hitelalapon, illetve tőkebefektetések útján). Így tehát már akkoriban is a GDP kb. 10%-át elérő költségvetési élénkítő csomagról volt szó. Most ez nő tovább legalább 30 milliárd eurós idei kihatású programmal.

Miről szól ez az elemzés?

  • Az évek óta tartó takarékos gazdálkodás után miért történt a német költségvetési fordulat?
  • Mekkora valójában ez a csomag és mik a főbb elemei?
  • Hogyan és miért segíthet ez a lépés az EU-nak és milyen hatása lehet a magyar autógyártásra?

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés