Túlterhelt egészségügy: se kontroll, se szűrővizsgálat
Gazdaság

Túlterhelt egészségügy: se kontroll, se szűrővizsgálat

Portfolio
A súlyosabb Covid-szövődmények általában a krónikus betegségben érintetteknél alakulnak ki, ezért (lenne) különösen fontos nagy figyelmet fordítani a rendszeres szűrő- és kontrollvizsgálatokra, amikre a kórházak jelenlegi túlterheltsége mellett sajnos egyre kevesebb lehetőség adódik.

Egy jól karbantartott krónikus betegség önmagában még nem jelenti azt, hogy a páciens a magasabb rizikójú csoportba tartozik, ha azonban hosszabb ideig fennállnak a magas vércukor- vagy vérnyomás-értékek, elhanyagolja az alapbetegséggel együtt járó szövődményeket, netán felhagy a rendszeres gyógyszerszedéssel, a szervezet számára jelentősen megterhelő lehet egy esetleges Covid-fertőzés. A jelenlegi járványhelyzet rövid és hosszú távú hatásairól Spányik Andrással, a Doktor24 orvosigazgatójával beszélgettünk.

Krónikusan romló tendencia

Míg 2005-ben százezer főre 679,4 cukorbeteg jutott a KSH adatai szerint, addig 2017-re már 1321,4 főre emelkedett a diabéteszes betegek száma, vagyis csaknem megduplázódott. A cukorbetegség kapcsán fontos különbséget tenni az 1-es és a 2-es típusú cukorbetegség között: az előbbi jellemzően gyermekkorban kezdődik és autoimmun folyamatok eredménye, az utóbbi felnőttkorban alakul ki, és az anyagcsere működési zavarával hozható összefüggésbe.

Az 1-es típusú cukorbetegségnél az immunrendszer elpusztítja az inzulintermelő sejteket, ami miatt leáll a szervezet inzulintermelése, a pótlást pedig kívülről kell biztosítani. A 2-es típusú cukorbetegség ennél bonyolultabb, különböző metabolikus folyamatok következtében borul fel a szervezet cukorháztartása, ezzel kapcsolatosan azonban jó hír, hogy nem kell mindig inzulinnal kezelni a pácienseket: a kedvező változáshoz elegendő lehet az életmódváltás és/vagy a gyógyszeres kezelés” - mutat rá az alapvető különbségekre Spányik András.

Az orvosigazgató hozzáteszi, hogy a metabolikus egyensúly helyreállításához - vagyis a diabétesz megelőzéséhez, illetve a kezdődő cukorbetegség visszafordításához - rendkívül fontos a fogyás, az alkoholfogyasztás elhagyása és a rendszeres testmozgás gyakorlása.

A mozgásszegény életmódot folytató, elhízott személyek általában magas vérnyomással is küzdenek, amihez diabétesz is társulhat - ez az úgynevezett metabolikus szindróma, ami a nyugati társadalmakban sajnos meglehetősen gyakori. Bár a metabolikus szindrómának nem képezik részét, az elhízással és a mozgásszegény életmóddal gyakran együtt járnak ízületi problémák is, tovább nehezítve az érintettek mindennapjait” - teszi hozzá Spányik doktor.

Sajnálatos tény, hogy a magas vérnyomásra és az iszkémiás szívbetegségre (vagyis a szívizom elégtelen vérellátása következtében kialakuló szívproblémákra) vonatkozó statisztikai adatok sem mutatnak javulást a KSH adatai szerint: 2005-ben százezer lakosra 2501,1 magas vérnyomásban érintett személy jutott, ami 2019-re jelentősen megnőtt, 3959,7 főre.

Az iszkémiás szívbetegség 2005-ben - százezer lakosra vetítve - 914,3 főt érintett, tavaly azonban már 1517,3 beteget regisztráltak.

A szívet érintő elváltozások sok esetben egy már meglévő alapbetegség szövődményeként jelentkeznek, de a helytelen életmód és az elhízás következtében is létrejöhet.

Mind az 1-es, mind a 2-es típusú cukorbetegségre igaz, hogy a tartósan magas vércukorszint komoly szövődményeket okozhat: a leggyakoribb a szívinfarktus és a stroke előszobájának tekinthető szív- és érrendszeri károsodás, a vesekárosodás, az idegrendszert érintő szövődmények, megfigyelhető azonban a sebgyógyulás lassulása és az immunrendszer gyengülése is, ami mindenféle kórokozóval, így a koronavírussal szemben is védtelenebbé teszi az érintetteket” - magyarázza a Doktor24 orvosigazgatója.

Szívbaj, cukorbaj: nem csak az idősek betegsége

A szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők számára azért jelent nagyobb veszélyt a koronavírus, mert egy, a szervezetet jobban megviselő betegség vagy a tartósan magas láz jobban megterheli a keringési rendszerüket, ami miatt nagyobb eséllyel alakulhatnak ki olyan komolyabb szövődmények, amelyek indokolttá tehetik a kórházi kezelést vagy az intenzív osztályos ellátást.

Gazdasági szempontból egyáltalán nem elhanyagolható az a tény, hogy a hazánkban vezetőnek számító krónikus betegségek - vagyis a cukorbetegség, a magas vérnyomás és az iszkémiás szívbetegség - már jó ideje nem csak az időseket sújtja, egyre fiatalabb korban diagnosztizálják ezeket a pácienseknél. Nem javít a helyzeten az sem, hogy az egyre feljebb tolódó nyugdíjkorhatár következtében a munkavállaló populációba tartoznak azok az idősebb emberek is, akik korábban felhagyhattak a munkába járással.

Az utóbbi évtizedek szintén kedvezőtlen változása, hogy a jelenlegi életforma mellett számottevően megnövekedett az elhízottak száma, ez pedig jelentős rizikófaktornak számít a krónikus betegségek kialakulása szempontjából

- teszi hozzá a szakértő. Spányik András kiemeli továbbá, hogy megfelelő szűrővizsgálatokkal időben ki lehet mutatni például azt, hogy ki az, aki gyors léptekkel halad a diabétesz kialakulása felé, időben közbelépve pedig meg lehetne előzni a bajt, a jelenlegi járványhelyzetben azonban a korábbinál is kevesebben tartják fontosnak, hogy részt vegyenek a szűrővizsgálatokon (sőt, nem csak a tünetmentes páciensek odázzák el az orvosnál tett látogatást, hanem sok esetben azok is, akiknek panaszaik vannak.)

A magas vércukorszint egyik veszélye, hogy kezdetben semmilyen tünetet nem okoz, így szűrővizsgálat híján az érintetteknek nagy valószínűséggel fogalmuk sincs arról, hogy már fennáll náluk a cukorbetegséget megelőző állapot, az úgynevezett prediabétesz. Márpedig ha prediabétesz esetén tovább folytatják korábbi életmódjukat, nagy valószínűséggel nem kerülhetik el a cukorbetegség kialakulását.

Túlterhelt egészségügy: se kontroll, se szűrővizsgálat

A cukorbetegség prevenciója terén az úgynevezett FINDRISK-kérdőív alkalmazásával rendkívül komoly eredményeket értek el Finnországban, tudjuk meg Spányik Andrástól, aki rögtön hozzáteszi, hogy a lehetőség hazánkban is mindenkinek adott, a statisztikai alapon működő, egyszerű kérdéssor ugyanis könnyen és gyorsan kitölthető akár online is.

Az ehhez tartozó pontrendszer megmutatja, hogy kinél mekkora az esély a cukorbetegség kialakulására: akinél az eredmény magasabb kockázatot jelez, annál érdemes sort keríteni a szükséges szűrővizsgálatokra, és azokat bizonyos időközönként rendszeresen megismételni. Ez többek között azért lényeges, mert a diabétesz megelőző állapotait - vagy a már kialakult cukorbetegséget kezdeti szakaszban - könnyebb kordában tartani, mint a már súlyosabb formában jelentkező, netán szövődményeket is okozó betegséget.”

A koronavírus szempontjából fontos információ, hogy a helyesen beállított vércukor értékekkel rendelkező, szövődmények nélküli, jó fizikumú cukorbetegekre nézve kisebb kockázatot jelent egy esetleges megbetegedés, szemben azokkal a diabéteszesekkel, akiknek tartósan emelkedett a vércukorszintje és szövődmények is társulnak az alapbetegséghez. Ugyanez elmondható a magas vérnyomással diagnosztizált páciensekről is: az elhanyagolt magas vérnyomás miatt kialakult szívelégtelenség vagy vesekárosodás növelheti a Covid-fertőzés súlyosabb lefolyásának esélyét.

A rendszeres szűrő- és kontrollvizsgálatok jelentősége tehát kiemelkedő, a korai felismeréssel ugyanis jó eséllyel megelőzhető, illetve lassítható a szövődmények kialakulása. A kórházak jelenlegi túlterheltsége mellett azonban az orvosok legnagyobb igyekezetük ellenére sem tudják megfelelően ellátni a betegeket, ami miatt egyrészt romolhat a már diagnosztizált krónikus betegek állapota, másrészt a szűrővizsgálatok halasztása miatt jóval később - és sok esetben már előrehaladottabb szakaszban - kerülhetnek felismerésre az új krónikus betegek.

A cikk megjelenését a Doktor24 támogatta.

Címlapkép: Shutterstock

Holdblog

Szabó Dávid: Érik a kriptó iparág

Mintha a korábbiaknál jóval kisebb hype mellett lenne alakulóban a kriptománia újabb köre. Milyen gátak szakadtak át az elmúlt időszakban, hol tart a szabályozás, hogyan... The post Szabó Dá

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
szénerőmű