Komoly veszélyeket rejt a home office: erre érdemes figyelnie a cégeknek
Gazdaság

Komoly veszélyeket rejt a home office: erre érdemes figyelnie a cégeknek

Portfolio
A COVID-19 első hullámában a lezárások az otthonról történő munkavégzés elterjedését hozták, és nagyon úgy tűnik, hogy a home office tartósan az életünk része marad. Ez a helyzet azonban korábban soha nem látott, egyedi kihívások elé állította a cégeket, közintézményeket és az informatikai szakembereket: az otthoni számítógépek alapvetően nincsenek felkészítve a vállalati használatra, a teljesítmény sincs jó eséllyel optimalizálva, márpedig sok esetben a munkahely nem tud céges laptopot biztosítani.  Erre a problémára kínál megoldást egy magyar cég.

A koronavírus-járvány előtt a 2%-ot is alig haladta meg a legalább alkalmanként távmunkában vagy home-office-ban dolgozók aránya Magyarországon, míg azok száma, akik rendszeresen a munkahelyüktől távol végezték munkájukat, az 1%-ot sem tette ki. A KSH adataiból azonban kiderül, a tavaszi korlátozások következtében jelentősen megnőtt az otthonról dolgozók száma, nyár közepén a foglalkoztatottaknak még mindig 7,5%-a rendszeresen vagy alkalmanként dolgozott távmunkában, vagyis bő háromszor annyian, mint a járvány előtt.

A home office hirtelen elterjedése rengeteg kihívás elé állította a vállalatokat, közintézményeket, és az informatikai szakembereket is. A járványhelyzet miatt hirtelen elrendelt otthoni munkához nem minden munkáltató tudott laptopot biztosítani, sokan vannak, akik kénytelenek a saját, otthoni gépüket használni. Csakhogy ennek jelentős kockázata van:

adatvédelmi ésbiztonsági veszélyeketrejt a dolgozók számára,valamint az üzletfolytonosságot(BCP) és a GDPR rendelkezéseinek betarthatóságátveszélyezteti a vállalat számára.

Fennáll a kockázata a dolgozók személyes adatainak kiszivárgásának, ahogy a munkáltató üzleti titkainak illetéktelen kezekbe kerülésének is. Egy magyar cég, a Mydata Protect Security erre a helyzetre kínál megoldást egy szoftvercsalád segítségével.

Alapvetően más célra használják az emberek az otthoni és a céges gépeket. A munkavégzéshez mind adatbiztonságban, mind teljesítményben megfelelően karbantartott eszközöknek kellene rendelkezésre állniuk. Egy megfelelően beállított vállalati notebook adattárolója például fájlrendszer szinten titkosított és azon számos, megfelelően beállított biztonsági szoftver fut. Ezzel szemben az otthoni gépeken gyakrabban fordul elő, hogy azt profi informatikus soha nem látta, azon malware és spyware programok futnak, sőt, még az is előfordul, hogy maga a vírusirtó szoftver is feltört – ami teljes hozzáférést adhat a rendszerhez a támadóknak” – mondta a Portfolio-nak Horváth Zoltán, a Mydata Protect Security informatikai igazgatója. Hangsúlyozta, az otthon, leginkább szórakozásra használt számítógépek általában nem alkalmasak vállalati használatra.

A szakember elmondta, még egy adott eszközt tekintve is el kell választani az otthoni és munkahelyi felhasználást, a munkaadónak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a céges adatok biztonságát garantálni tudja anélkül, hogy megsértené vele a felhasználó személyes adatainak védelmét. Emellett felmerül a rendszeres, megfelelő archiválás kérdése is, hogy egy esetleges baleset, betörés esetén a céges adatok, a korábbi munkák ne tűnjenek el nyomtalanul. Ezek beállítása idő- és erőforrás igényes, ugyanakkor a jelenlegi járványhelyzetben könnyen előfordulhat, hogy nincs más választás, muszáj a személyes laptopról dolgozni, mert például több munkavállaló egyik pillanatról a másikra otthoni karanténba kerül úgy, hogy senkit nem engedhetnek be (még a cég rendszergazdáit sem). Ilyen esetben az otthoni számítógépeket a vállalati használatra kell felkészíteni biztonsági szempontból és a teljesítményt is optimalizálni, gyorsítani kell a hatékony home office érdekében.

Érdemes megelőzni a bajt

A felhasználók a legtöbb esetben speciális szoftverek nélkül nem is veszik észre, hogy adathalászok vagy hackertámadás áldozatai lettek. Kevésbé profi támadások esetén, például teljesítmény csökkenés észrevételekor gyanakodhatunk hacker támadásra, egy kapott e-mail magyartalan nyelvezetéből adathalászatra, de míg egy IT szakember mindig ellenőrzi, hogy mire kattint, ez egy laikus felhasználóról ritkán mondható el, így általánosságban célszoftver nélkül a sikeres támadásokat kiszűrni szinte lehetetlen.

Aggodalomra adhat okot, hogy ha valaki nem jogtiszta operációs rendszert vagy vírusirtót használ, sőt, az aggályos internetes tartalmak ’fogyasztása is’. Az információtudatos felhasználó mindig ellenőrzi, hogy a honlap, amit meglátogat biztonságos-e (ezt minden mai böngésző jelzi már a címsorban egy kis lakattal)” – sorolta az informatikai vezető, mire érdemes figyelni a felhasználóknak. Azonban, hangsúlyozta, a szoftverek megléte önmagában nem jelent biztonságot. Kizárólag azok megfelelő beállításával és folyamatos frissítésével lehet egyfajta arányos, elvárható biztonsági szintet elérni..

A cikk megjelenését a Mydata Protect Security támogatta.

Címlapkép: Shutterstock

Holdblog

Michael Saylor és a "végtelen" pénzmasina

A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikviditását fektette bitcoinba, ám amikor a kriptodeviza jelentős emelkedésnek indult, a vezérigazgat

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
euróérme