Előfizetői tartalom

Novemberi armageddon a magyar turizmusban

Tavaly novemberben csak 10 napot tarthattak nyitva a hazai szállásadók. A járványügyi zárlat miatt 11-től csak üzleti utazókat fogadhattak. Így nem csoda, hogy 2019 novemberéhez képest 85 százalékkal esett vissza a vendégéjszakák száma. Az egyébként nem túl magas októberi turistaforgalomhoz képest is 65 százalékos volt a visszaesés. Bár alig voltak vendégeik, 1765 kereskedelmi szálláshely, köztük 679 szálloda és 717 panzió így is nyitva a hónap egy részében, vagy egészében. A decemberi adat valószínűleg 99 százalék fölötti visszaesést mutat majd. Akkor már csak néhány üzleti utazó lézenghetett a hazai szállásadóhelyeken. A jogszabály megengedte volna oktatási céllal érkező vendégek, illetve a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek állományába tartozó személyek, vagy kirendelt egészségügyi dolgozók elszállásolását is. Arról nincs hír, hogy ilyen vendégek lettek volna bárhol.

A 2020 tavaszi, több hónapos szünet után november 10-én újra be kellett zárniuk a hazai szállodáknak, panzióknak. A koronavírus-járvány második hullámának egyik legemblematikusabb intézkedéseként ugyanis a kormány gyakorlatilag megtiltotta, hogy a szállásadók vendégeket fogadjanak. Ez alól csak az igazoltan üzleti utazók jelentettek kivételt. Az újabb járványügyi rendelkezések...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés