vakcinaoltas
Gazdaság

Koronavírus: jön az orosz vakcina Magyarországra, máshol már enyhítenek a korlátozásokon

Portfolio
A világban 97,47 millióra emelkedett a koronavírus-fertőzöttek, 2 millió 88 ezerre a halálos áldozatok és 53,7 millióra a gyógyultak száma a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli adatai szerint. Egy nap alatt több mint 1300 koronavírusos fertőzöttet azonosítottak Magyarországon, miközben közel 100 fő hunyt el. Ha az időseket és a védekezésben résztvevőket sikerül beoltani, akkor kezdhetünk beszélni arról, mikor, milyen ütemben oldjuk fel a korlátozásokat - mondta Orbán Viktor. Ezt követően Szijjártó Péter közölte, szerződést írt alá a magyar kormány Oroszországgal nagy mennyiségű Szputnyik V vakcina beszerzéséről.

Madridban előbbre hozzák az éjszakai kijárási tilalom kezdetét

A madridi tartományban a jövő héttől korábban, este 10 órakor veszi kezdetét a reggel hat óráig tartó éjszakai kijárási tilalom - jelentette be Antonio Zapatero, a regionális kormány egészségügyi tárcavezető-helyettese pénteken.

Mint mondta, ezen kívül az üzleteknek, vendéglátóhelyeknek este 9 órakor kell bezárniuk és a kereskedelmi egységekben a létszám nem haladhatja meg a befogadóképesség felét. Az összejöveteleken engedélyezett maximális létszám hatról négyre csökken.

A tartomány újabb településein és a főváros további negyedeiben korlátozzák a szabad mozgást, az érintett övezetekből csak munkavégzés, oktatás, hivatalos ügyintézés és orvosi ellátás indokával lehet távozni, illetve belépni oda. A tartomány 6,6 milliós lakosságának 24 százalékára vonatkoznak a megszorítások - tette hozzá a Antonio Zapatero.

A tárcavezető-helyettes tájékoztatása szerint egy hét alatt 15 százalékkal nőtt az esetszám a régió területén. A brit vírusváltozat jelenléte hetente duplázódik, pillanatnyilag az összes eset 9 százalékát teszi ki - jegyezte meg.

Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója legutóbbi tájékoztatásában 5 százalék alá tette a brit mutáció spanyolországi előfordulásának arányát, de nem zárta ki, hogy március közepére a fertőzések 40-50 százalékáért ez a változat lesz felelős.

A spanyol egészségügyi minisztérium pénteki összesítése szerint továbbra is erőteljesen növekszik a koronavírus-fertőzés terjedése az országban. Egy nap alatt 18 ezer új esetet diagnosztizáltak, a regisztrált esetszám 43 ezerrel nőtt.

Százezer emberből átlagosan 828-an fertőzöttek, december 10-én számuk még 189 volt. A járvány kezdete óta mintegy 2,5 millió fertőzöttet szűrtek ki, és több mint 55 ezren vesztették életüket, 1411-en az utóbbi egy hét során.

A fertőzés terjedése miatt La Rioja tartomány egy hónapra leállítja a nem létfontosságú szolgáltatásokat, bezárnak például az éttermek, a ruhaüzletek és mozik. A települések között csak meghatározott indokkal lehet közlekedni az északi régió területén.

Hasonló közlekedési korlátozást léptet életbe hétfőtől Baszkföld is, ahol emellett négyre csökkentik az összejöveteleken részvevők engedélyezett létszámát.

Spanyolországban több mint 1,1 millióan kapták meg eddig a koronavírus elleni vakcina első dózisát, 49 ezer embert már a második adaggal is beoltottak. A dél-európai ország eddig mintegy 1,3 millió oltóanyagot kapott a Pfizer és a BioNTech, valamint a Moderna gyógyszeripari vállalatok vakcináiból.

(MTI)

Koronavírus: Belgiumban betiltják az utazásokat

Belgiumban jövő szerdától a koronavírus-járvány és a vírusmutációk terjedésének visszaszorítása céljából március 1-ig megtiltanak minden olyan utazást, amely nem elengedhetetlen célból történik - írta pénteken a helyi sajtó.

Tovább a cikkhez

Bild: az AstraZeneca vakcinái is később jöhetnek az EU-ba

A Bild információi szerint a Pfizer-BioNTech vakcinája után legújabban az AstraZeneca szállításával is gondok adódtak.

Tovább a cikkhez

A WHO 40 millió adag védőoltást vásárol a Pfizertől

Megállapodott az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a Pfizer amerikai gyógyszergyárral arról, hogy az általa a BioNTech német céggel közösen kidolgozott vakcinából 40 millió adagot vásárol, így a jövő hónapban a COVAX program keretében a kis és közepes jövedelmű országokban megkezdődhet a koronavírus elleni oltási kampány - jelentette be pénteken Genfben az ENSZ egészségügyi szervezete.

Tovább a cikkhez

Szlovák egészségügy-miniszter: fokozatosan javul a járványhelyzet az országban

Fokozatosan javul a járványhelyzet Szlovákiában, a jelenlegi helyzet azt jelzi, hogy az ország már túl van a koronavírus okozta járvány második hullámának csúcspontján - jelentette be Marek Krajcí szlovák egészségügy-miniszter pozsonyi sajtótájékoztatóján pénteken.

A tárcavezető - a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint - azt mondta: várakozása szerint javulni fog a helyzet a kórházakban, és várhatóan két héten belül sikerül egy fokozattal javítani a járványhelyzet súlyosságát jelző mutatón.

Hozzátette: amennyiben a jelenlegi "jó trend" tartósnak mutatkozik, februárban az oktatási intézmények egy része már látogathatóvá válna, és bővülhetne azoknak az üzleteknek a köre, amelyek nyitva tarthatnak, igaz utóbbiakba csak negatív teszteredmény felmutatása után lehetne belépni. Jelenleg a korlátozások miatt csak az élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, drogériák, benzinkutak és más, kiemelt fontosságú intézmények tarthatnak nyitva.     

Marek Krajcí az aktuális járvány-adatokat ismertetve elmondta: a kór terjedési mutatója - azaz egy fertőzött személytől átlagosan hány másik fertőződik meg - már 1 alatt van, s átlagban naponta 94-en vesztik életüket a vírus okozta betegségben. Rámutatott: a járvány terjedése szempontjából legkritikusabb helyzetben lévő járások többségében az elmúlt héten javulást tapasztaltak, jelenleg a legrosszabb mutatókkal az ország déli részén található dunaszerdahelyi, nagyszombati és galgóci járások rendelkeznek.

A Szlovákiában is december végén megkezdett oltási program kapcsán hozzáfűzte: eddig közel 90 ezer személyt oltottak be. Igor Matovic szlovák miniszterelnök kabinetjének múlt heti döntése alapján hétfőn újabb - a tavaly novemberihez hasonló - általános országos tesztelés kezdődött, amely a tervek szerint január 26-ig tart. A négypárti szlovák kormánykoalíció pártjait és a szakértőket is megosztó tesztelés elvben "önkéntes" , ugyanakkor január 27-től február 7-ig a negatív Covid-teszttel nem rendelkezőkre kijárási korlátozások vonatkoznak majd. A legfontosabb korlátozás, hogy a tömeges tesztelést követő tizenkét napos időszakban csak negatív teszteredmény birtokában lehet majd munkába menni.     

A Nemzeti Egészségügyi Információs Központ pénteken közzétett adatai szerint csütörtökön több mint 11 ezer PCR típusú tesztet végeztek Szlovákiában, s ezek alapján közel 1785 új fertőzöttet regisztráltak. A pozitívnak talált PCR-tesztek heti átlagos aránya a múlt heti 23 százalékról 19 százalékra csökkent.

(MTI)

Bejelentették: több halálesetet okozhat az új brit koronavírus-variáns

A brit kormány tudományos főtanácsadója szerint vannak arra mutató - egyelőre nem egyértelmű - jelek, hogy a koronavírus néhány hónapja Nagy-Britanniában azonosított új variánsa a korábbi változatnál valamivel több halálesetet okozhat.

Tovább a cikkhez

Sao Paulóban visszatérnek a legszigorúbb karanténhoz éjszakánként és hétvégenként

Ismét a legszigorúbb korlátozásokat vezetik be a 46 millió lakosával Brazília legnépesebbjének számító államában, Sao Paulóban a térséget sújtó koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében - jelentette be pénteken Joao Doria kormányzó.

A koronavírus-járvány által leginkább sújtott térségben hétfőtől két hétig beszüntetnek minden nem nélkülözhetetlen tevékenységet este 8 órától másnap reggel 6-ig, hétvégéken és ünnepnapokon is, miután az elmúlt hetekben drasztikusan megugrott a koronavírus-fertőzöttek és a fertőzés következtében életüket vesztők száma.

"Élet nélkül nincs gazdaság. Lét nélkül nincs gazdasági folyamat, amely túlélhetne. Először az emberekre kell vigyáznunk, biztosítanunk kell az életüket" - fogalmazott egy sajtótájékoztatón Doria.

A szigorításokat azzal is indokolta, hogy az államban nagyon megugrott a fertőzöttek száma: január első három hetében 79 százalékkal több esetre bukkantak, mint decemberben. Az államban 1 679 ezer fertőzöttet és 51 ezer halálesetet tartanak nyilván - mondta. Az elhunytak száma egyenesen a kétszeresére nőtt.

(MTI)

Svédországban több régióban is ideiglenesen leállították az oltási programot az egyik vakcinával

Svédország öt régiójában ideiglenesen leállították az oltási programot a koronavírus elleni egyik vakcinával, mert nem megfelelő módon tárolták a szállítás során - közölték egészségügyi tisztségviselők.

A Moderna amerikai cég körülbelül 2100 adag vakcináját tárolták nem megfelelő hőmérsékleten. Az említett oltóanyagokból viszont mintegy ezret már beadtak - közölték a tisztségviselők.

A közegészségügyi ügynökség közölte: vizsgálja, hogy a nem megfelelő tárolás befolyásolta-e a vakcina hatékonyságát, s hogy az érintett embereket újra be kell-e oltani.

A szóban forgó oltóanyagokat egészségügyi dolgozóknak adták be, akiket üzenetben értesítenek az incidensről - mondta Ingemar Hallen, a fertőző betegségek elleni védekezésért felelős orvos Varmlandban.

A Moderna-vakcinákat forgalmazó Apoteket AB svéd gyógyszertár közölte, hogy vizsgálja a történteket. A közegészségügyi ügynökség szerint Svédországban mintegy 146 ezer embert oltottak be a koronavírus ellen január 17-ig.

A 10,3 millió lakosú Svédországban eddig mintegy 547 ezer koronavírus-fertőzöttet és a fertőzéshez köthető több mint 11 ezer halálesetet jegyeztek fel.

(MTI)

Görögország tovább lazít a járványügyi intézkedéseken, újranyithatnak a középiskolák

Görögország február elsejével tovább lazít a koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedéseken, a többi között több mint két hónapnyi zárvatartást követően újranyithatnak majd a középiskolák is - közölték a görög hatóságok pénteken.

A korlátozások részleges feloldását a járványgörbe ellaposodásával és az egészségügyi ellátórendszer tehermentesülésével indokolták.

A virológusok ugyanakkor a koronavírus korábbinál fertőzőbb nagy-britanniai és dél-afrikai variánsainak elterjedése miatt aggódnak, különösen a több milliós fővárosban Athénban. Nikosz Szipszasz szakember a Szkai görög közszolgálati televíziónak nyilatkozva közölte, hogy figyelmesen nyomon kell követni a gimnáziumok tervezett újranyitását, mivel "a diákok úgy viselkednek, mint a felnőttek". Mint mondta, ezt tapasztalták 2020 tavaszán is, amikor az iskolazárás nyomán a fiatalok úgy gondolták, hogy szünidő van és elözönlötték a kávézókat.

Görögországban november elején rendeltek el ismét karantént a fertőzöttek számának jelentős növekedése miatt. Az országban januárban nyithattak újra az üzletek, az óvodák és az általános iskolák. A mintegy 11 millió lakosú dél-európai országban a járvány tavaly februári kezdete óta 150 479 fertőzöttet regisztráltak, akik közül 5570 ember hunyt el a kórban. A gyógyultak száma 93 764.

(MTI)

Nekimegy az európai ombudsman a bizottságnak az oltóanyag-szerződések titkosított záradékai miatt

Az európai ombudsman pénteken vizsgálatot indított azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság elutasította a koronavírus elleni oltóanyagok felvásárlásával kapcsolatos uniós szerződésekhez való nyilvános hozzáférhetőséget - közölte pénteken a szervezet irodája.

Tovább a cikkhez

Koronavírus: a Pfizer elkezdte gyerekeken tesztelni a vakcináját

A Pfizer a CNN-nek nyilatkozva elárulta, hogy már tesztelik a koronavírus elleni vakcinát a 12-15 éves gyerekek körében is.

Tovább a cikkhez

Koronavírus: Bukaresten hétfőtől kinyithatnak a vendéglők, a színházak és a mozik

Enyhítenek a járványügyi korlátozásokon Bukarestben hétfőtől, miután három egymásutáni napon is három alatt volt az elmúlt két hétben jegyzett, ezer lakosra számított új fertőzések száma.

Tovább a cikkhez

Német virológus: elkezdett terjedni Németországban a Nagy-Britanniában azonosított mutáció

Elkezdett terjedni Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) B.1.1.7 jelzésű, először Nagy-Britanniában azonosított, az eddigieknél fertőzőképesebb változata - mondta a berlini Charité egyetemi klinika virológiai intézetének vezetője pénteken a német fővárosban.

A legtekintélyesebb német járványügyi szakértők között számon tartott Christian Drosten egy kormányzati és közegészségügyi vezetőkkel közösen tartott tájékoztatón elmondta, hogy az első kutatások alapján a B.1.1.7 valószínűleg a karácsony előtti utazások időszakában jutott be az országba, és az utóbbi hetekben egyre inkább szétterjedt.

Így már nem lehet azonosítani erősen fertőzött, vagy a B.1.1.7-től mentes területeket. Az új mutáció véletlenszerűen bukkan fel az ország különböző térségeiben, és elkezdtek kialakulni úgynevezett klaszterek, sűrűsödési pontok, helyi fertőzési láncolatok.

Nem tudni még teljesen pontosan, hogy az új vírusváltozat mennyivel fertőzőképesebb az eddigi domináns változatoknál. Az első brit elemzések arról szóltak, hogy 50-70 százalékkal magasabb lehet az úgynevezett reprodukciós aránya (R), amely megmutatja, hogy egy-egy fertőzött átlagosan mennyi embernek adja tovább a kórokozót.

Az újabb, szélesebb adatbázison nyugvó kutatások más eredményre jutottak, ezek alapján 22 és 35 százalék körüli mértékben emelkedik a SARS-CoV-2 R értéke az új mutáció révén a korábbi domináns változatokhoz viszonyítva.

Ez nem azt jelenti, hogy kevésbé kell komolyan venni B.1.1.7-es mutációt. Éppen ellenkezőleg, az új kutatási adatok már nem előzetes vizsgálati eredmények, hanem "sajnos tények", azt jelzik, hogy egy "garantáltan gyorsabban terjedő vírus" ellen kell védekezni - fejtette ki Christian Drosten.

Hangsúlyozta: mivel a vírus új változatának terjedése éppen csak elkezdődött és egyelőre észre lehet venni a sűrűsödési pontokat, még meg lehet akadályozni, hogy lendületet vegyen és egy harmadik járványhullám kialakulásához vezessen. Ehhez azonban következetesen be kell tartani a fertőzésveszéllyel járó érintkezések számának csökkentését szolgáló korlátozásokat, a társadalmi és gazdasági élet legtöbb területét befagyasztó, február közepéig elrendelt országos zárlatot.

A Charité intézetvezetőjét kérdezték egy pénteken a Der Spiegel című hírmagazinban megjelent interjúról is, amelyben azt mondta, hogy a zárlat után, tavasszal vagy nyáron akár százezerre is emelkedhet a naponta azonosított új fertőződések száma. Christian Drosten aláhúzta, hogy ez nagyon is lehetséges "forgatókönyv", és megvalósulását csak úgy lehet elkerülni, hogy a zárlat végéig a lehető legnagyobb mértékben csökkentik az új fertőződések számát, a reprodukciós rátát pedig lehetőleg 0,7 alá szorítják.    Meglehet, hogy túl korán enyhül a szigor, aminek hatására rövid időn belül szinte elképzelhetetlenül magasra, legrosszabb esetben százezerre is emelkedhet az új fertőzések száma, megtelnek az intenzív osztályok, és ismét sokan meghalnak - mondta a virológus, rámutatva, hogy éppen ez történt tavaly nyáron Spanyolországban, ahol az sem segített, hogy jóval melegebb az éghajlat, mint Németországban.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) pénteki adatai szerint az utóbbi 24 órában 17 862 fertőződést szűrtek ki tesztekkel Németországban. Ez csaknem ötezerrel kevesebb az egy héttel korábbi 22 368-nál.

(MTI)

Egymást követő ötödik napja rekordmagasságú a halottak száma Portugáliában

Egymást követő ötödik napja ért el rekordot a koronavírus szövődményeiben elhunytak száma Portugáliában.

A portugál Egészségügyi Főigazgatóság (DGS) pénteki közlése szerint csütörtökön 234 halálesettel újabb csúcsértéket ért el az elhunytak napi száma. Szerdán 221 halálozást jelentettek.

A mintegy tízmillió lakosú országban az utóbbi 24 órában emellett 13 987 új fertőzöttet jelentettek.

A járvány karácsony óta gyorsult fel Portugáliában, amikor négy napra enyhítettek a gyülekezési és mozgási korlátozásokon. Ennek következtében megugrott a kórházakban kezeltek száma és a hatóságok kénytelenek voltak ismét járványügyi szigorításokat bevezetni.

Portugáliában a járvány márciusi kitörése óta 595 149 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 9689-en hunytak el a kórban.

(MTI)

Megszólalt az EU a brit vakcina magyarországi engedélyezéséről

Az Európai Bizottság magyarázatot kér a Pfizer gyógyszeripari vállalattól a koronavírus elleni vakcinák az Európai Unió országaiba tervezett jövő heti szállításának késedelmével kapcsolatban - közölte Stefan De Keersmaecker, az Európai Bizottság illetékes szóvivője pénteken. A szóvivő arról is beszélt, hogy az Európai Unió oltási stratégiája nem terjed ki az orosz fejlesztésű Szputnyik V vakcinára, ezért annak beszerzéséről a tagállamok szabadon tárgyalhatnak. De Keersmaecker arról is beszélt, hogy az Európai Bizottságnak nincs tudomása az AstraZeneca vállalat által fejlesztett oltóanyag használatának magyarországi engedélyezéséről sem a magyar hatóságok, sem pedig az ország illetékes egészségügyi hatósága részéről.

Tovább a cikkhez

Lassul a koronavírus terjedése Nagy-Britanniában

A nagy-britanniai koronavírus-járvány terjedésének jelentős lassulását mutatja az új fertőzések dinamikáját mérő R reprodukciós mutató.

Tovább a cikkhez

Orosz vakcina Magyarországon: titkolózáson és szokatlan ellenőrzéseken keresztül vezetett az út a be

Amíg a nyugati cégek az oltóanyag kidolgozása és a vakcina kipróbálása kapcsán transzparensen járnak el, addig az orosz és a kínai vakcinák esetében ezt már nem mondhatjuk el – mondta a Portfolio-nak adott interjújában Rusvai Miklós virológus professzor. Ugyanakkor most úgy látszik, hogy feleleges volt a titkolózás, hiszen az orosz vakcina hatékonynak tűnik. A vakcinával kapcsolatos óvatosságot szerinte jelzi, hogy Magyarország a helyszínen szemlélte a Szputnyik V gyártásást, ez ugyanis nem szokás pl. a nyugati vakcinák esetében. Rusvai szerint nagy kérdés, hogy Oroszország tudja-e majd teljesíteni a szállítást, hiszen egyelőre az országon belül is hiány van a vakcinából, és az is tisztázatlan, hogy a Szputnyik V-t melyik országok fogadják el, ha a vakcinaútlevélben szerepel majd. Ez attól függhet majd, hogy hol fogják jóváhagyni.

Tovább a cikkhez

Koronavírus: Magyarország 30 napon belül 300 ezer ember beoltásához elegendő orosz vakcinát kap

Oroszország harminc napon belül megkezdi a Covid-19 elleni vakcina első tételének szállítását, emellett politikai megállapodás született arról, hogy a hosszútávú szerződés októberi lejárta után is folytatódik a gázszállítás Magyarországra - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek a pénteki moszkvai tárgyalásairól.

Tovább a cikkhez

Koronavírus Magyarországon: holnap tartják a középiskolai felvételiket

Január 23-án tartják a középiskolai felvételi központi írásbeli vizsgákat, az érettségik során már alkalmazott és bevált járványügyi szabályok szigorú betartása mellett - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Tovább a cikkhez

Január végére lehet meg az Oxford/AstraZeneca-vakcina EU-s engedélye

Január utolsó hetének végén adhat ki az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökség (EMA) forgalmazási engedélyt az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár által az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen közösen kidolgozott oltóanyagra, és az új termék révén februárban már jelentősen több vakcinával lehet folytatni az oltási kampányt - mondta a német szövetségi egészségügyi miniszter pénteken Berlinben.

Tovább a cikkhez

Koronavírus: a németek szerint nem lesz idén jelentős felpattanás a gazdaságban

Jelentős mértékben csökkenteni készül az idei GDP-növekedési előrejelzését a német kormány a Spiegel lap pénteki beszámolója szerint.

Tovább a cikkhez

Müller Cecília: az orosz vakcina hatékony, hatásos, biztonságos

A javuló járványügyi adatok ellenére fennmaradnak még a korlátozó intézkedések - közölte Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs mai online tájékoztatóján. Jó hírnek nevezte, hogy Magyarország jelentős mennyiségű orosz Szputnyik V vakcinát tud vásárolni. Szerinte a vakcina hatékony, hatásos, biztonságos. A tájékoztatón azt is megtudhattuk, hogy Müller Cecíliának nincs dublőre.

Tovább a cikkhez

Koronavírus: itt van minden, amit eddig tudni lehet az orosz Szputnyik V vakcináról

Miután a héten megkapta az OGYÉI engedélyét az orosz koronavírus-vakcina, a Szputnyik V vészhelyzeti használatra Magyarországon, Szijjártó Péter ma bejelentette, hogy a magyar kormány már alá is írta a szerződést Oroszországgal nagy mennyiségű oltóanyag beszerzéséről. Ennek kapcsán összegyűjtöttük, hogy mit lehet eddig tudni a Szputnyik V vakcináról.

Tovább a cikkhez

Koronavírus: Bezártak az iskolák Pekingben, és tömeges tesztelés zajlik

Bezártak az iskolák és az óvodák Pekingben péntektől, és tömeges koronavírus-tesztelést folytatnak a kínai fővárosban, ahol az elmúlt napokban új, belföldi fertőzésből eredő eseteket azonosítottak.

Tovább a cikkhez

Kína vakcinákkal árasztaná el a fejlődő világot - És Magyarországot is?

Kína közjóként tekint az országban fejlesztett vakcinákra, amelyek exportján keresztül igyekszik megerősíteni saját hatalmi pozícióját. Úgy néz ki, hogy ebből a közjóból az afrikai, ázsiai és dél-amerikai országok mellett Magyarország is kaphat.

Tovább a cikkhez

Megszólaltak a virológusok az orosz és a brit vakcina magyarországi engedélyezéséről

Meghökkentette a virológus szakértőket, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet (OGYÉI) engedélyt adott az orosz Szputnyik V és az AstraZeneca vakcinájának tömeges oltásra való használatára szerdán, miután a kormány tagjai többször is sürgették a jóváhagyást - írja a Népszava.

Tovább a cikkhez

Rendkívüli bejelentés: nagy mennyiségű orosz vakcinát vásárolt Magyarország

Szerződést írt alá a magyar kormány Oroszországgal nagy mennyiségű Szputnyik V vakcina beszerzéséről - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán.

Tovább a cikkhez

Milyen vakcinákkal olthatnak Magyarországon? Megszólal az operatív törzs

Ma 11:15-kor tartja szokásos online sajtótájékoztatóját az operatív törzs. Az eseményről élőben tudósítunk.

Tovább a cikkhez

Beoltatnák magukat a magyarok koronavírus elleni vakcinával? Megérkezett a friss kutatás

A KSH szerint oltási hajlandóság fokozatosan emelkedik a magyarok körében, de továbbra is 25% felett van a vakcinát elutasítók aránya.

Tovább a cikkhez

Virológus: a kínai vakcina gondot okozhat, az orosz az egyik legkorszerűbb oltóanyag

Duda Ernő virológus a kormány által is beszerezni kívánt kínai oltóanyagról elmondta, ez inaktivált koronavírust tartalmaz, és nincs meggyőződve róla, hogy a vírus az inaktivitástól elveszti képességét arra, hogy gondot okozzon. Az orosz vakcina viszont szerinte egy modern készítmény, amivel be is oltatná magát – nyilatkozta a virológus az ATV-nek.

Tovább a cikkhez

Koronavírus Magyarországon: megérkeztek a hivatalos adatok a fertőzöttekről és az elhunytakról

Egy nap alatt több mint 1300 koronavírusos fertőzöttet azonosítottak Magyarországon, miközben közel 100 fő hunyt el.

Tovább a cikkhez

Orbán Viktor elárulta, mikor oldhatják fel a korlátozásokat

Ha az időseket és a védekezésben résztvevőket sikerül beoltani, akkor kezdhetünk beszélni arról, mikor, milyen ütemben oldjuk fel a korlátozásokat - mondta péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában Orbán Viktor. A kormányfő szerint ennek eléréséhez vakcinára van szükség, ha az nem jön Brüsszelből, akkor majd jön máshonnan.

Tovább a cikkhez

Biden megfékezné a járványt, napi egymillió embert oltana be

Joe Biden amerikai elnök első teljes hivatali napján, csütörtökön egy sor rendeletet írt alá a koronavírus-járvány megfékezését célzó intézkedésekről, és közölte, hogy a járvány egyesült államokbeli halálos áldozatainak száma várhatóan eléri a félmilliót februárban.

Címlapkép: Getty Images

Tovább a cikkhez

Koronavírus: jön az orosz vakcina Magyarországra, egyelőre maradnak a korlátozások

fbi
siemens
GettyImages-820325770
DBZOL20190308012
koronavirus elrejelzes
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021-04-14
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2021
2021-05-12
Építőipar 2021
2021-05-13
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

protokoll és rendezvényszervezési szakértő

protokoll és rendezvényszervezési szakértő

Vezető felügyelő

Vezető felügyelő
Online előadás
Tedd meg az első lépéseket a tőzsdei befektetéset terén-fogjuk a kezed!
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
orvos kórház egészségügy doktor