Előfizetői tartalom

Többlépcsős nyitás: kiszámoltuk, mikor jöhet a korlátozások enyhítése Magyarországon

Többlépcsős gazdasági nyitásban gondolkodik a kormány és „a nyitás számait az oltottság mértékéhez, tehát majd a beoltottak számához fogjuk kötni” – jelezte a mai Kormányinfón Gulyás Gergely. Mivel a Miniszterelnökség vezetője ugyanazt mondta („akár már májusban a magyar lakosság teljes átoltottsága elérhető”), mint amit a ma reggeli elemzésünkben vázoltunk, így megnéztük, hogy a fontosabb átoltottsági határokat melyik napra tudnánk elérni. Ez sokat segíthet az üzleti-társadalmi tervezésben, de természetesen érdemes közelítő becslésként kezelni a dátumokat, hiszen a paraméterek még bőven változhatnak a jövőben, ami átírhatja azokat. Frissítés! A kormányfő által péntek reggel elmondott nyitási paraméter alapján újabb számításokat végeztünk, ami alapján pontosítottuk, hogy elvileg mikortól lehetne nyit. A péntek délutáni cikk itt érhető el.

Többlépcsős nyitás – holnap új információkat hallunk Gulyás Gergely a mai Kormányinfón azt jelezte, hogy legkésőbb március végéig tetőzhet a harmadik járványhullám, miközben halad az oltási folyamat, így már csak néhány hétre vagyunk attól, hogy a gazdaság nyitásának első lépésére sor kerülhessen a ma záruló konzultáció eredményeinek figyelembe vételével....

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés