Előfizetői tartalom

Biztonságos-e az iskolák jövő heti újranyitása Magyarországon?

Portfolio
Hétfőn újranyitnak az általános iskolák a kormány döntése alapján, ezért megvizsgáltuk, hogy járványügyi szempontból indokolható-e az újranyitás. Amikor a kabinet március végén döntött az április 19-i nyitásról, akkor még senki sem tudta megmondani, hogy milyen lesz a járványhelyzet április közepén, de sejteni lehetett, hogy nem javul eleget. Mostanra azonban már világosan látszanak a trendek: az eredményeink azt mutatják, hogy a járványhelyzet rosszabb, vagy legalább olyan rossz, mint amikor a kabinet az iskolák zárásáról döntött márciusban. Az iskolák nyitása mellett felsorakozhatható járványmutatók gyengébb lábakon állnak, mint a zárás fenntartása mellettiek. A nyitással lassabb lesz a járvány lecsengése, tízezres nagyságrendben lehet több a regisztrált fertőzöttek száma a következő időszakban a fiatalok körében, mint abban az esetben, ha fenntartják a digitális oktatást. Az iskolák nyitása valójában akkor nem okoz majd érdemi gondot az intézményekben, ha kellően sok szülő dönt úgy, hogy nem engedi be a gyerekét az iskolába. A kormány azzal is segíthetne a helyzeten a nyitás elnapolása mellett, ha az intézményekben a korábbinál sokkal szigorúbb járványügyi szabályokat vezetne be.

Az iskolák, mint terjesztők Nemzetközi kutatók szerint az iskolákat akkor lehet biztonságosan újra kinyitni, amikor a koronavírus közösségi terjedése már nem valószínű egy társadalomban. Mindaddig, amíg a vírus közösségi terjedése adott, vagyis magas az új esetek száma, addig a személyes oktatás veszélyezteti az egészséget és az emberek életét – vélekednek a koronavírus...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés