A koronavírus-oltás mintaállamában visszaáll a hatnapos oktatás, szabadtéren nem kötelező a maszkviselés

MTI
Izraelben visszatértek a koronavírus-járvány előtti oktatási rendhez, vasárnaptól megszűnt a kiscsoportos és a távoktatás, valamint szabadtéren nem kötelező a maszkviselés, mert az oltási kampány nyomán visszaszorult a járvány - jelentette a helyi média.

Vasárnaptól ismét teljes létszámban tanulhatnak együtt az iskolák minden évfolyamán az osztályok, nem korlátozzák tovább az egy tanteremben együtt leültethető gyerekek számát, de a 12 éveseknél idősebb tanulóknak továbbra is kötelező a maszkviselés zárt térben. Emellett gyakran kell szellőztetni, és a szokásosnál távolabb helyezték el egymástól a padokat - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.     

Visszaáll a hatnapos oktatás is, miután az elmúlt évben általában szünetelt pénteken a tanítás, és bizonyos évfolyamokon és intézményekben csak a hét egyik felében, felváltva vettek részt a jelenléti oktatásban a tanulók, a többiek otthonról, távoktatással próbálták követni a tanítás menetét.     

Az iskolaudvarokon tartják majd az uzsonnaszünetet, ott, valamint a testnevelés órákon nem lesz kötelező a maszkviselés. Csak szabadtéri osztálykirándulásokat szervezhetnek, melyeken már beoltott vagy felgyógyult szülők lehetnek a kísérők.     

Több napos, szállást igénylő kirándulásra csak a már oltható, 16 évesnél idősebb tanulók mehetnek, közülük is csak azok az osztályok, ahol már legalább 90 százalékban megkapták a vakcinát.     

A pedagógusok 81 százalékát vagy beoltották vagy igazoltan koronavírus-fertőzöttek voltak, de azok is visszatérhetnek az osztályokba, akik még nem védettek a koronavírus ellen.    

Vasárnaptól nem kötelező a szájmaszk viselése szabadtéren, miután jelentősen visszaesett az új koronavírus-fertőzések száma, de zárt térben továbbra is kötelező maszkot hordani mindenütt az országban.    

A könnyítéseket a rendkívül gyors és sikeres oltási kampánnyal érték el, amely jelentősen visszaszorította a koronavírus-járványt. Jelenleg az egészségügyi minisztérium adatai szerint nincs súlyosan fertőzött "piros" település, egy beduin törzs falva a Negev-sivatagban az egyetlen "narancssárga", vagyis közepesen fertőzött hely, és csak tizenkét kissé fertőzött "sárga" települést tartanak nyilván a 267 "zöld" város és falu mellett, melyeken alig vagy egyáltalán nincsenek koronavírus-hordozók.    

Izraelben a december 20-án kezdődött oltási kampányban eddig 5 543 094 embert legalább egyszer beoltottak a Pfizer és a BioNTech közösen kifejlesztett vakcinájával, ez az ország lakosságának 57,46 százalékát jelenti.     

A szombati munkaszüneti napon elvégzett, a szokásosnál csekélyebb számú, 11 085 teszt során mindössze 82 vírushordozót azonosítottak. A harmadik járványhullám mostani, leszálló szakaszában 2540 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium, a pandémia megjelenése óta 836 926 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak. A betegségben tavaly február óta 6334-en haltak meg Izraelben.

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF