szép kártya mkb
Gazdaság

Módosul a SZÉP-kártya

Portfolio
Számos területet érintenek a gazdaság újraindítását elősegítő intézkedések, egyebek mellett a Széchenyi Pihenő Kártyára vonatkozó módosításokat is ismertette a szerdán késő este megjelent Magyar Közlöny. Emellett a turisztikai ágazattal összefüggő köztehercsökkentést érintő rendelet is publikussá vált.

A frissen megjelent rendelet szerint a 2021. évben az szja-tv. 71. § (1) bekezdésétől eltérően a Széchenyi Pihenő Kártya

  • szálláshely alszámlájára utalt támogatás legfeljebb évi 400 ezer forint,
  • vendéglátás alszámlájára utalt támogatás legfeljebb évi 265 ezer forint,
  • szabadidő alszámlájára utal utalt támogatás legfeljebb évi 135 ezer forint összegig minősül béren kívüli juttatásnak.

A 2021. évben az szja-tv. 70. § (8) bekezdésétől eltérően az éves rekreációs keretösszeg

a) – ha a munkáltató költségvetési szerv –

  • évi 400 ezer forint, ha a munkavállaló munkaviszonya egész évben fennáll,
  • a 400 ezer forintnak a munkavállaló által az adott munkáltatónál az adóévben a juttatás alapjául szolgáló jogviszonyban töltött napokkal arányos összege, ha a munkavállaló munkaviszonya csak az év egy részében áll fenn,
  • évi 400 ezer forint, ha a magánszemély munkaviszonya a magánszemély halála miatt szűnik meg,

b) más munkáltató esetében

  • évi 800 ezer forint, ha a munkavállaló munkaviszonya egész évben fennáll,
  • a 800 ezer forintnak a munkavállaló által az adott munkáltatónál az adóévben a juttatás alapjául szolgáló jogviszonyban töltött napokkal arányos összege, ha a munkavállaló munkaviszonya csak az év egy részében áll fenn,
  • évi 800 ezer forint, ha a magánszemély munkaviszonya a magánszemély halála miatt szűnik meg.

Idén nem kell szociális hozzájárulási adót fizetni a Szép-Kártya kártyaszámlájára utalt béren kívüli juttatásnak minősülő összeg után,

valamint a reprezentáció és üzleti ajándék szochóját is elengedik december 31-ig.

Engedmény a turizmusban

A rendelet értelmében a turizmusfejlesztési hozzájárulás fizetésére kötelezettet a 2021. január 1. napjától 2021. december 31. napjáig terjedő időszakra nem terheli turizmusfejlesztési hozzájárulás fizetési kötelezettség, erre az időszakra a turizmusfejlesztési hozzájárulást nem kell megállapítania, bevallania és megfizetnie.

Címlapkép forrása: MTI Fotó/Pénzjegynyomda

GettyImages-1233503994
paradicsom Tomato brown rugose fruit virus
mnb
fehérorosz zászló
építőipar munkás
bear_1
europai bizottsag

Alapblog Tyúk és tojás

Az ábrán azt látjuk, hogyan viszonyulnak a Trump és Biden szavazók a vakcinákhoz. Például a Biden szavazók 3,...

Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Hasznos tippek, trükkök, használati gyorstalpaló
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Trade Surveillance Analyst

Trade Surveillance Analyst

Treasury Associate

Treasury Associate

Client Asset Analyst

Client Asset Analyst
2021-09-07
Sustainable World 2021
2021-09-08
Business and Finance Summit 2021 - CFO of the year
2021-09-21
Hiventures - Portfolio Vállalati Tőkefinanszírozás 2021
2021-09-30
Energy Investment Forum 2021
GettyImages-1233503994