kórház beteg ágy covid koronavírus
Gazdaság

Ferenci Tamás: nagyon sok volt a többlethalálozás Magyarországon a koronavírus ideje alatt

Portfolio
Ferenci Tamás biostatisztikus, az Óbudai Egyetem docensének elemzése szerint a koronavírus-járvány idején mérhető többlethalálozást nézve Magyarország az európai országok között a legrosszabb harmadban található.

Elemzésében a szakértő azt nézte meg, hogyan vethetőek össze a többlethalálozási adatok Európában. Az elemzést egyébként a Telex szúrta ki.

A többlethalálozást ez esetben úgy kapjuk meg, ha megnézzük, hányan haltak volna meg az egyes országokban a járvány nélkül, és ehhez képest mennyi volt ténylegesen a halálesetek száma a járvány idején. Magyarország ebben a rangsorban sem áll jól.

Ferenci írása szerint jól látszik, hogy míg az első hullám teljesen kimutathatatlan volt (legalábbis többlethalálozás tekintetében) Magyarországon, addig a második már súlyosan érintett minket, a harmadikban pedig gyakorlatilag egész Európában a legrosszabbak között volt az aktuális járványügyi helyzetünk.

ferenci1

a legfrissebb adatok szerint nagyjából a legrosszabb harmad közepén vagyunk:

ferenci2

Írásának összegzésében Ferenci kitér arra, hogy azzal tehetünk a magyar emberek egészségéért, ha feltesszük azt a kérdést: mi az oka ezeknek az adatoknak? Miért halnak meg ilyen sokan nálunk európai összevetésben?

Azért, mert sokan megfertőződtek (de ők már ugyanolyan valószínűséggel haltak meg, mint más országokban) vagy azért, mert bár ugyanannyian fertőződtek meg, de a magyar fertőzöttek nagyobb valószínűséggel haltak meg? Esetleg mindkettő egyszerre, és ha igen, milyen arányban?  - teszi fel a kérdéseket.

Ha az előbbire gyanakszunk, akkor például az intézkedéseket (a szigorúságukat és az időbeliségüket is), azok betartásának fegyelmét kell vizsgálni, a tesztelési és kontaktuskövetési stratégiát kell vizsgálni. Ha az utóbbit elemezzük, akkor kétfelé ágaznak a lehetőségek. Vagy az emberek olyan jellemzőjében van eltérés, ami befolyásolja a kórlefolyást, a másik – nem feltétlenül kizáró – lehetőség, hogy az egészségügyi ellátásban kell keresni a magyarázatot – írja.

Címlapkép: Getty Images

bull
koronavírus járvány sejt
koronavirusvakcina_oltas
balaton vihar
erdőtűz oroszorország
new york auto show

Kiszámoló Hogyan adózol?

Bár már sokszor írtam az adózásról, úgy tűnik, érdemes még írni róla. A választások közeledtével az ellenzék...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Hasznos tippek, trükkök, használati gyorstalpaló
Online előadás
Tesla, Nio, Xpeng - melyek néznek ki a legjobban és mit várhatunk tőlük a jövőben?
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
2021.09.21
Hiventures - Portfolio Vállalati Tőkefinanszírozás 2021
2021.09.07
Sustainable World 2021
2021.09.08
Business and Finance Summit 2021 - CFO of the year
2021.09.15
Property Investment Forum 2021
koronavírus járvány sejt