Behajthatatlan követelések áfája: aki ezúttal is lemarad, az most már tényleg kimarad
Gazdaság

Behajthatatlan követelések áfája: aki ezúttal is lemarad, az most már tényleg kimarad

Immár évek óta újra és újra felmerül a behajthatatlan követelésekre jutó áfa visszatérítésének a lehetősége. Bár sokan már azt gondolták, hogy végérvényesen leáldozott a talált pénzek időszakának, az adózók most mégis kaptak egy utolsó esélyt.
Terjeszkedő magyar cégek, figyelem: vállalattulajdonosok, cégvezetők, tanácsadók és ügyvédek az év legfontosabb tőkefinanszírozási konferenciáján. Részletek itt:

A történet idáig

A sztori egészen 2017-re nyúlik vissza, amikor egy olasz ügyben az Unió Bírósága egy meglepően kedvező döntést hozott. Ebből nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarországon is lehetővé kell tenni a behajthatatlan követelésekre jutó áfa visszatérítését – azaz annak az áfának a megtéríttetését, amelyet az adózónak annak ellenére be kellett fizetnie a költségvetésbe, hogy azt a csődbe ment partnerétől nem kapta meg.

Ennek megfelelően a magyar jogalkotó is lehetővé tette az áfa visszaigénylést, de csak a 2016. január 1-je után keletkezett követelések tekintetében. Ráadásul a jogszabály különböző egyéb, formális feltételeket is támasztott a visszaigénylés elé. Ezt megelőzően, az Európai Bíróság döntésére való közvetlen hivatkozással, egyes, 2016 előtti követelésekre jutó áfa visszaigénylésének a lehetősége is megnyílt. Ez a speciális lehetőség azonban 2020 közepén bezárult.

Részben jogszabályváltozások, részben az Unió Bíróságának egy új döntése most ismételten lehetőséget nyújt egyes, régebbről származó követelésekre jutó áfa visszaigénylésére.

A Mikulás hozhatja az áfát

Akinek 2016 előtti a követelése és korábban a Bíróság ítéletén alapuló speciális adó-visszaigénylési lehetőséggel sem élt, annak két dátumot érdemes megjegyeznie: 2021. december 7-ét és december 11-ét. Ez két új speciális kérelemnek a beadási határideje, amelyek akkor is lehetőséget adhatnak az áfa visszatérítésére, ha önellenőrzésre nincs lehetőség.

A legegyszerűbb tehát azt megjegyezni, hogy Mikulásig lehet érdemes benyújtani valamelyik kérelmet, ha van 2016-nál korábbi, behajthatatlan követelésünk. De azért nézzük részletesebben is!

A december 7-i határidő azokat érintheti, akik

  • a kifizetetlenül maradt terméket, szolgáltatást 2016. január 1-je előtt teljesítették és
  • az ebből származó követelésük 2020. június 10-e és 2021. június 10-e között vált véglegesen behajthatatlanná, amikor
  • az eredeti teljesítési időpont már adójogilag elévült és
  • a behajthatatlan követelésekre vonatkozó további törvényi feltételek teljesülnek.

(Akiknek 2021. június 10-ét követően vált véglegesen behajthatatlanná az elévült ügyletük, azoknak attól kezdve még van egy évük a kérelem benyújtására.)

A december 11-ét azoknak érdemes megjegyezniük, akiknél nem csak az értékesítés történt 2016-ot megelőzően, de a követelésük is 2020. június 10-énél korábban vált véglegesen behajthatatlanná. Ebben az esetben már csak az Unió Bíróságának egy közelmúltbeli döntésére tudnak hivatkozni, mert ezekre a követelésekre a magyar áfa-törvény már nem biztosít visszatérítési lehetőséget.

Gyakorlati segítség

Fehér Tamás, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda vezető adójogásza gyakorlati segítséget is készített az érintetteknek, kérdés-válasz formájában kaphatnak támogatást. A pdf ide kattintva tölthető le.

Mi várható az eljárásokban?

A kétfajta kérelem más-más utat jár be. A december 7-ig benyújtandó kérelmet az adóhatóság 6 hónapig jogosult vizsgálni, és ezt követően dönt arról, hogy visszaadja-e a kért áfát, vagy sem. Ez mégis egy jól kalkulálható kérelem, mert ha a törvényi feltételek teljesülnek, akkor mindenképpen visszajár az áfa.

A december 11-ig benyújtandó kérelemről szintén az adóhatóság dönt, mindössze pár héten belül. Ez már egy keményebb dió, mert itt arról kell meggyőznünk az adóhatóságot, hogy az Unió Bíróságának a döntése alapján jár vissza az áfa. Itt mindenképpen komolyabb vitára kell számítani, és reálisan arra, hogy bíróság elé kell vinnünk az ügyet ahhoz, hogy végül visszaadják az áfát.

De ahogy láthattuk, sokszor érdemes küzdeni: a legtöbben azok közül, akik a legutóbbi ilyen lehetőséget meglovagolták, végül valóban visszakapták az áfát.

Fehér Tamás vezető adójogász,

Jalsovszky Ügyvédi Iroda

Címlapkép: Sorbanálló ügyfelek a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) központi ügyfélszolgálata előtt a IX. kerület Vaskapu utca 33-35-ben. Forrás: MTVA/Bizományosi: Róka László

Holdblog

Szabó Dávid: Érik a kriptó iparág

Mintha a korábbiaknál jóval kisebb hype mellett lenne alakulóban a kriptománia újabb köre. Milyen gátak szakadtak át az elmúlt időszakban, hol tart a szabályozás, hogyan... The post Szabó Dá

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
balaton