Előfizetői tartalom

A Fed elnöke meglepte a világot: egy lépésre van a jegybank a jelentős fordulattól

Portfolio
Közzétette az amerikai jegybank szeptemberi kamatdöntő ülésének közleményét, amelyben a Fed határozottan utalt arra, hogy amennyiben a kilábalás az eddig pályán halad, hamarosan sor kerülhet az eszközvásárlási program kivezetésének beütemezésére. Ez ugyan az első határozott utalás a taperre, mégis azt vetítette előre, hogy a mennyiségi lazítás kivezetéséig még van idő, ráadásul feltételhez kötött, miközben a gazdasági kilábalást sok bizonytalanság övezi. Az összességében nem túl szigorúnak tekinthető hangnem látszólag megnyugtatta a befektetőket, a piacok emelkedtek a hír hallatára, a dollár gyengült. Aztán Jerome Powell elnök a sajtótájékoztatón már sokkal szigorúbb hangnemet ütött meg, amely hatására a piacok lendülete is megtorpant, a dollár pedig jelentős erősödésbe kezdett. A jegybankelnök sokkal több konkrétumot árult el a taperről, mint amit a közleményben olvashattunk. Powell szavaiból az következik, hogy még idén elkezdődik a taper, és a következő év közepére be is fejezik. A jegybank lefelé módosította növekedési, felfelé inflációs előrejelzését, a kamatemelésre pedig a korábban jelzett 2023 helyett már 2022 végén sor kerülhet.

2021. szeptember 22. 21:27 Megosztás Vége a sajtótájékoztatónak, a legfontosabb üzenetek Jerome Powell sajtótájékoztatója véget ért. A közlemény elsőre még azt sugallta, hogy a várakozásokhoz képest kifejezetten unalmas, ködös üzenet kapunk...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés