polt péter
Gazdaság

Csak kétharmaddal lehetne leváltani a legfőbb ügyészt a kormány új javaslata szerint

Portfolio
Új törvénytervezetet nyújtott be a kormány megbízásából Varga Judit igazságügyminiszter, amely többek közt előírná azt, hogy feles többség helyett csak kétharmados többséggel lehessen leváltani hivatalából a legfőbb ügyészt – írja a Telex.

Az indítvány szerint a legfőbb ügyészt a jövőben az Országos Bírói Hivatal, a Kúria, az Állami Számvevőszék és az alapvető jogok biztosának pozíciójához hasonlóan csak a képviselők kétharmadának egyetértésével lehetne elmozdítani.

A hivatalos indoklás szerint a jelenlegi szabály módosítására azért van szükség, mert a legfőbb ügyész megválasztása is kétharmados többséghez van kötve, így a megbízatás megszüntetésére vonatkozó irányelvet is ehhez igazítanák.

A jelenlegi legfőbb ügyész, Polt Péter harmadik ciklusát tölti a hivatal élén, mivel terminusát 2019-ben hosszabbították meg újabb 9 évre, így akár 2028-ig hivatalban maradhat.

A jövő tavasszal esedékes választások előtt az egyik leginkább tematizált kérdés az ellenzéki politikusok körében a legfőbb ügyész munkáját érinti, akit ellenzéki oldalról azzal vádolnak, hogy a kormány számára kényesnek tűnő ügyekben nem indít vizsgálatot.

A fenti törvényjavaslat mellett olyan tervezeteket is benyújtott a kormány, amelyben más állami vezetők kinevezésére és menesztésére vonatkozó rendelkezéseket is megváltoztatna, amellyel kapcsolatos jogkörök a mindenkori miniszterelnökről a köztársasági elnökhöz kerülnének át. Ezen szabályok vonatkoznának például a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnökére is.

Címlapkép: Polt Péter legfőbb ügyész az ügyészség 2017. évi tevékenységéről szóló beszámolóját tartja az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. december 13-án. Fotó: MTI/Soós Lajos

kandrács
Frankfurti tőzsde
pentagon usa
BICSKE_látványterv_parkoló
forint bankjegy
erstekampusz

Ricardo Kornai-interjú

Nem emlékszem, hogyan jutottam Michael Parkin 1990-ben megjelent Economics tankönyvéhez, de nyilván úgy vettem. A 12...

Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Első lépések a tőzsdei befektetés terén.
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Vezető felügyelő

Vezető felügyelő
2021.10.19
Budapest Economic Forum 2021
2021.11.18
Portfolio Property Awards 2021
2021.12.09
Agrárszektor Konferencia 2021
2021.11.18
Global trends in Banking 2021
EU csucs energiavalsag zaronyilatkozat211021