Bejelentette a kormány, mekkora adócsökkentést kapnak a cégek

Portfolio
Újabb tárgyalási fordulóval folytatódtak a kötelező legkisebb bérekkel kapcsolatos egyeztetések a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán 2021. október 20-án, Budapesten. Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta: a kormány támogatja azt a munkáltatói javaslatot, amely szerint jövő januártól megszűnne a 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulás, emellett kész 2,5 százalékponttal csökkenteni a szociális hozzájárulási adót. Az egyszerűsített formában megvalósuló, összesen 4 százalékpontos adócsökkentés önmagában mintegy 500 milliárd forintot hagyna a vállalkozásoknál, amelyet a cégek a béremelések finanszírozására fordíthatnának - olvasható az ITM szerdai közleményében. Itt érdemes kiemelni, hogy a már nyáron elfogadott 2022-es adótörvények értelmében az érintettek egyébként is kaptak volna 2 százalékpontnyi adócsökkentést jövő júliustól.

A szakirányú oktatást vagy duális képzést végző gazdálkodók a már elfogadott szabályok szerint 2022. január 1-jétől a korábbiakkal lényegében azonos kedvezményt érvényesíthetnek a szociális hozzájárulási adóból. Így a szakképzéssel foglalkozó vállalkozások a többiekével megegyező mértékű adócsökkentésben részesülhetnek.

A kormány az önkormányzatok költségvetési stabilitását is figyelembe véve megfontolja a korábbi kamarai javaslatot, amely a helyi iparűzési adó idei mérséklését kiterjesztené 2022-re. Az intézkedéssel a magyar munkavállalók kétharmadának kenyérkeresetet biztosító kkv-szektor cégei további 150 milliárd forintot takaríthatnának meg.

2022 január elsejétől így egy lépésben 260 ezer forintra, a 2010-es érték közel háromszorosára emelkedhetne a szakmunkás bérminimum összege

- emelte ki az államtitkár. Hozzátette, hogy a minimálbér-tárgyalások a mielőbbi, akár már novemberi megegyezés érdekében a jövő héten folytatódnak.

Érdemes a friss bejelentések kapcsán kiemelni, hogy a most bejelentett 4 százalékpontos munkáltatói tehercsökkenés egy része már ismert volt korábbról. A tavasszal benyújtott és júniusban megszavazott 2022-es adócsomagban már szerepelt a 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulás jövő július elsejétől történő megszüntetése és szintén július elsejétől lépett volna eredetileg életbe egy 0,5 százalékpontos szocho-csökkentés. A kormány a mostani javaslatával tehát előrébb hozta és egyúttal megemelte a vállalatoknak szóló adócsökkentési tervet. Az eredeti 2022-es tervek alapján éves szinten 1 százalékpontnyi adóteher-csökkenés valósult volna meg, ez lesz most 4 százalékpont, vagyis a kormány 3 százaléknyi plusz adócsökkentést vállalt a jelentős mininálbér-emelésért cserébe a vállalatok teheremelkedésének kompenzálása céljából.
Az nem újdonság, hogy a kormány a jelentős minimálbér-emelésért cserébe adócsökkentést ad a munkáltatóknak. Az ITM mostani bejelentésével az is valószínűnek tűnik, hogy megvalósul az a szeptemberi kormányzati javaslat, hogy a leginkább érintett kis- és középvállalkozásokat többlettámogatással segítené a kormány. Ez a helyi iparűzési adón keresztül valósulhat meg, az adó felének elengedésével 2022-ben is. 2020 decemberében jelentette be a kormány, hogy elengedi a kkv-k helyi iparűzési adójának felét a 2021-es évre, ez 150 milliárd forintos forráselvonást jelentett az önkormányzati szektor számára és ekkora könnyítést az érintett cégek számára.

Címlapkép: Getty Images

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF