Koronavírus: egyre több országban egyre közelebb van a kötelező oltás

Portfolio
Ausztria után Németország is a kötelező oltás mellett foglalt állást, és úgy tűnik, hogy az Európai Bizottságban is egyre több szó esik erről. Magyarország egyelőre nem lép ebbe az irányba, Gulyás Gergely miniszter tegnap a kötelező oltás kapcsán azt mondta, hogy az eddigi lépéseink megfelelőek voltak, de "ma még nehéz megmondani, hogy elkerülhető-e, hogy innen tovább lépjünk". Az Alkotmánybíróság friss döntése szerint az egészségügyi dolgozók munkájának oltáshoz kötése nem alkotmányellenes. Ma kiemelt figyelem övezte a hazai járványadatokat, hiszen a nagy kérdés most az, hogy tetőzik-e a 4. hullám. A számok alapján pedig úgy tűnik, hogy elértük a járvány csúcsát.

Már öt amerikai tagállamban is jelen van az omikron-variáns

Az Egyesült Államoknak már öt tagállamában van jelen a koronavírus új, omikron néven ismert változata, köztük Kaliforniában és New York államban - derül ki a helyi egészségügyi hatóságok közléséből.

Már öt amerikai tagállamban is jelen van az omikron-variáns

Jakab Ferenc határozott véleményt mondott az 5-11 éves gyerekek oltásáról

Nem az a kérdés, hogy hatékonyak lesznek-e az oltások az új variáns ellen, hanem az, hogy mennyire – mondta Jakab Ferenc az InfoRádió Aréna című műsorában. A Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője beszélt a gyerekek oltásáról és arról is, hogy miért zárható ki, hogy a Covid-19 mesterséges vírus.

Jakab Ferenc határozott véleményt mondott az 5-11 éves gyerekek oltásáról

Rohamosan terjed az omikron - Már 38 országban van jelen

A koronavírus legújabb variánsa már 38 országban van jelen, két nappal korábban még csupán 23 országban detektálták az omikront – közölte pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A CNBC beszámolójából az is kiderül, hogy a korai adatok arra utalnak, hogy az új omikron-variáns fertőzőbb, mint a delta variáns.

Rohamosan terjed az omikron - Már 38 országban van jelen

Horvátországban és Szlovéniában már jövő héten megkezdődhet a gyerekek oltása

Már a jövő héten megkezdődhet az 5-11 év közötti gyerekek oltása a koronavírus ellen Horvátországban és Szlovéniában - közölte a helyi sajtó pénteken.

Horvátországban és Szlovéniában már jövő héten megkezdődhet a gyerekek oltása

Pfizert vagy Modernát kérjünk harmadik oltásnak? Friss tanulmány jelent meg a vakcinák hatásosságáról

Hét különböző koronavírus-vakcinát teszteltek az Egyesült Királyságban emlékeztető oltásként, a többségük nagymértékben növelte az antitestek számát és az mRNS-oltások, a Pfizer és a Moderna vakcinája szerepeltek a legjobban – írja a Bloomberg egy frissen megjelent tanulmányra hivatkozva.

Pfizert vagy Modernát kérjünk harmadik oltásnak? Friss tanulmány jelent meg a vakcinák hatásosságáról

Koronavírus: Magyarországon a legszabadabb az élet Európában, de ezért mindenki súlyos árat fizet

Többen halnak meg Magyarországon, mint a hat és félszer népesebb Egyesült Királyságban, pedig ott négyszer annyi koronavírusos eset van naponta. Arról, hogyan lehetséges ez, illetve, mit ronthat el a magyar járványkezelés a Válasz Online a Walesben gyógyító intenzív terápiás főorvost, Szakmány Tamást kérdezte. A professzor az interjú során beszélt arról, hogy Nagy-Britannia és Magyarország is az egyik leglazább a járvány elleni védekező intézkedések szigorúságát tekintve. Kérdezték még az átoltottságról, a gyerekek oltásáról, valamint megosztotta az intenzív osztályon megélt tapasztalatait is.

Koronavírus: Magyarországon a legszabadabb az élet Európában, de ezért mindenki súlyos árat fizet

Szombattól minden sportesemény zárt kapus lesz Bajorországban

Bajorországban csak zárt kapus sporteseményeket lehet rendezni a koronavírus-járvány negyedik hulláma miatt. Ezt Markus Söder, a tartomány miniszterelnöke jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján. A rendelkezés szombattól lép érvénybe.

A német első osztályú labdarúgó-bajnokságban a korlátozás az Augsburg-Bochum találkozót érinti, míg a második vonalban a Nürnberg ugyancsak üres lelátók előtt fogadja a Holstein Kielt a hétvégén. Söder arról nem beszélt, meddig lesz érvényben a rendelkezés, de korábban úgy nyilatkozott, hogy erre legalább az év végéig szükség lesz.

A címvédő Bayern München szombaton még nézők előtt játszhat, de csak azért, mert nem otthon, hanem legnagyobb riválisa, a Borussia Dortmund vendégeként lép pályára. Azt a találkozót 15 ezren tekinthetik meg, mivel a német kormány csütörtökön bejelentette, hogy a stadionok legfeljebb ötven százalékos kihasználtsággal, de maximum 15 ezer néző befogadásával üzemelhetnek. (MTI)

Újabb információmorzsa érkezett Magyarországról: oltottak vagy oltatlanok fekszenek az intenzíven?

A magyar kormányzat továbbra sem közöl semmilyen adatot arra vonatkozóan, hogy a kórházi kezeltek közül hányan oltottak és hányan oltatlanok. A Magyar Orvosi Kamara osztott meg egy adatsort, amely több intenzív osztály adatait összegzi.

Újabb információmorzsa érkezett Magyarországról: oltottak vagy oltatlanok fekszenek az intenzíven?

Rusvai Miklós: az omikron biztosan elhozza az ötödik hullámot Magyarországon

Rusvai Miklós az ATV Híradójában arról beszélt, az omikron biztosan eléri Magyarországot, sőt ez okozza majd az ötödik hullámot, melynek kezdetét a jövő év első hónapjaira datálja. Szerinte az újabb hullám nagy valószínűséggel februárban kezdődik majd, és márciusban futhat fel a csúcsra.

Rusvai Miklós: az omikron biztosan elhozza az ötödik hullámot Magyarországon

Svájcban is terjed az omikron

Mintegy 2000 embert, köztük 1600 diákot helyeztek karanténba a Genfi-tónál Svájcban, a koronavírus omikron variánsa okozta két megbetegedés miatt.

A két svájci megbetegedést egy nemzetközi iskolában regisztrálták, ahol az egyik tanuló családtagja dél-afrikai úton járt

- jelentették csütörtök este Vaud és Genf kanton egészségügyi hatóságai.

Minden, karanténba helyezett diák a nemzetközi iskola három telephelyének egyikén, a Genftől 25 kilométerre északra fekvő Founexben tartózkodott. Ez utóbbi helyen tíz napra karantént rendeltek el, és mindenkinek PCR-tesztet kell végeztetnie.

Mintegy ezerötszáz, három és tizennyolc év közötti gyermek és fiatal jár ez utóbbi telephely iskolájába. Több mint 80 országból érkeznek, vannak köztük svájciak is. Genfben több tízezer külföldi él, mert a város ad otthont az ENSZ és több tucat más nemzetközi szervezet székhelyének is. (MTI)

Németország nagy bajban van - El kell halasztani a daganatos betegek műtétjeit is

A járványügyi korlátozások szigorításával együtt is tovább emelkedik a nyomás az egészségügyi ellátórendszeren Németországban, és az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegséggel (Covid-19) kórházba kerülők nagy száma miatt már daganatos betegek műtétjeit is el kell halasztani pénteken közölt adatok szerint.

Németország nagy bajban van - El kell halasztani a daganatos betegek műtétjeit is

Kötelező oltás: az Alkotmánybíróság lesöpörte az asztalról a beadványokat

Az Alkotmánybírósághoz a COVID-19 elleni védőoltás egészségügyi dolgozók számára való kötelezővé tétele miatt nagyszámú (közel 300), különböző indítványminták alapján előkészített, de lényegében azonos szövegű alkotmányjogi panasz érkezett. Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az előírt alapjogi korlátozás szükséges és arányos, ezért a kormányrendeletek támadott rendelkezései alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította.

Kötelező oltás: az Alkotmánybíróság lesöpörte az asztalról a beadványokat

Életbe lépnek a vészforgatókönyvek az iskolákban, hogy ne bénuljon meg az oktatás

Egyes állami iskolákban már elrendelték a tantárgyfelosztás átdolgozását, hogy így csoportosítsák át azoknak a pedagógusoknak a feladatait, akik a december 15-i határidőig sem hajlandók felvenni a kötelező koronavírus elleni védőoltást, ezért fizetés nélküli szabadságra küldik őket – írja a Népszava a a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) információi alapján.

Életbe lépnek a vészforgatókönyvek az iskolákban, hogy ne bénuljon meg az oktatás

Totálisan felforgatta a magyar vendéglátást a koronavírus: sosem lesz már olyan, mint a járvány előtt

A szállodaipar és vendéglátás hazai helyzetének példáján körvonalazódik, milyen stratégiai kérdéseket vetett fel a pandémia hatása vállalati szinten, és milyen irányú fejlődés lehetőségét nyitották meg a változások. A zajló – részben kényszerű – reformok egyúttal jó alkalmat adnak nagyobb ívű, érték alapú átrendeződés megvalósításához is.

Totálisan felforgatta a magyar vendéglátást a koronavírus: sosem lesz már olyan, mint a járvány előtt

Magyarországot is elérte a világ legsúlyosabb problémája, ami mindenkit térdre kényszerít

Az alapanyaghiány, a chiphiány, az ellátási láncok problémája az egész világgazdaságot megrázza, és úgy tűnik, hogy Magyarországon is egyre súlyosabb gondokat okoz. A Covid miatti korlátozások időszakában a kereslet hiánya volt a legnagyobb gondjuk a vállalatoknak, a kilábalás időszakában viszont az alapanyag és a kapacitáshiány korlátozza a termelésüket. A feldolgozóipar és az építőipar egyaránt küzd ezzel, és könnyen lehet, hogy a következő időszakban fennmarad ez a probléma.

Magyarországot is elérte a világ legsúlyosabb problémája, ami mindenkit térdre kényszerít

Egy félreértés lehet az omikron variánssal kapcsolatban

A koronavírus legújabb, omikron variánsáról azt feltételezik, hogy jóval ragályosabb a korábbiaknak, azonban nem biztos, hogy erről van szó - nyilatkozta  Anna von Gotten, a dél-afrikai Fertőző Betegségek Nemzeti Intézetének szakértője

Egy félreértés lehet az omikron variánssal kapcsolatban

Egyre többet költ a magyar lakosság, de még nem értük el a koronavírus előtti időket

Októberben a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,3%-kal haladta meg az előző havi szintet. Ezzel folytatódott a boltok forgalmának másfél éve tartó emelkedése, igaz, a növekedés nem mondható óriásinak.

Egyre többet költ a magyar lakosság, de még nem értük el a koronavírus előtti időket

Koronavírus: megérkeztek a péntek reggeli magyar adatok, túl vagyunk a 4. hullám csúcsán?

Magyarországon 10 143 új koronavírus fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 134 869 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 191 beteg, így az elhunytak száma 35 122 főre emelkedett, írja a koronavirus.gov.hu. A fertőzöttek számának alakulása arra utal, hogy a járvány 4. hulláma tetőzik, a kérdés most az, hogy meddig marad fent a magas esetszám.

Koronavírus: megérkeztek a péntek reggeli magyar adatok, túl vagyunk a 4. hullám csúcsán?

Megérkezett a teszt, ami kimutatja az omikron szupervariánst

A Roche svájci gyógyszergyártó cég bejelentette, hogy olyan PCR-tesztet fejlesztett ki, amely képes kimutatni, ha az omikron variánssal fertőződtünk meg – számol be a hírről a Bloomberg.

Megérkezett a teszt, ami kimutatja az omikron szupervariánst

Nő a fertőzöttek száma

A világon 264, 2 millió ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5,23 millió a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint.

Címlapkép: Getty Images

Kunetz Zsombor: ez az összeomlás, csak a kötelező oltás segít

"Annyira nincs semmi baj, annyira meg sem rezdült az egészségügy, hogy a Veszprémi Kórház már a járóbeteg ellátást, azaz a szakrendelést is kénytelen korlátozni" - írja friss bejegyzésében Kunetz Zsombor, egészségügyi elemző, -szakértő, -rendszerfejlesztő, miután a Covid-járvány miatt Veszprémben komoly korlátozásokat vezettek be.

Kunetz Zsombor: ez az összeomlás, csak a kötelező oltás segít

A piac szerint végleg kicsinálja a légitársaságokat a szupervariáns?

A koronavírus szupervariánsának felbukkanása a legtöbbet talán a légitársaságoknak ártott a részvénypiacon. Az amúgy is sokat szenvedett cégek közül több fontos szintek alá esett és lassan úgy vannak árazva, mintha a piac már-már a végítéletet várná velük kapcsolatban. Felbukkantak azért olyan jelek is, amelyek legalábbis rövidtávon már némi fordulatot sejtetnek, és a nagy réssel való zuhanás után elég kevésnél látható már nagy, eladók által generált pánik. A befektetők érthető módon pesszimisták, de még nincs minden veszve, ezért a technikai elemzés segítségével megvizsgáltuk, hogy különböző időtávokon mire lehet számítani a legfontosabb szereplőktől.

A piac szerint végleg kicsinálja a légitársaságokat a szupervariáns?

Egyre több ember szorul humanitárius segítségre

A világon minden 29 emberből egy humanitárius segélyre szorul, a szenvedők száma rohamosan nő a klímaváltozás, a koronavírus-járvány és a fegyveres konfliktusok miatt, a pénzszűkében lévő segélyszervezetek pedig alig képesek lépést tartani ezzel a növekedéssel - állapította meg az ENSZ egy csütörtökön kiadott jelentésében (Global Humanitarian Overview 2022).  Jövőre várhatóan 274 millió ember szorul majd humanitárius segélyre, ami 17 százalékkal több mint ahányan 2020-ban voltak.

Egyre több ember szorul humanitárius segítségre

A kötelező oltás felé halad a világ, döntöttek a németek is

A világon 263 500 930 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 224 178 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint. Közben egyre több ország bünteti valamilyen módon az oltatlanokat, szerdán már az Európai Unióban is felvetették a kötelező oltás lehetőségét.

A kötelező oltás felé halad a világ, döntöttek a németek is

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF