villamos energia rezsicsokkentett ar kkv egyetemes szolgaltato
Gazdaság

Kiderült: sokkal több cég élhet a rezsicsökkentett áramárral, mint ami eddig bármikor elhangzott

Portfolio
Egyre nagyobb számok jelennek meg arról, hogy a lakosság mellett a kkv-k számára is lehetővé tett rezsicsökkentett áramár mennyi céget is érint, ugyanis az Agrárminisztérium pénteki közleménye már 110 ezer mezőgazdasági és élelmiszer-feldolgozó vállalkozásnak szóló lehetőséget említ.

Az energiaárak elszabadulása miatt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara azt a javaslatot tette a kormánynak, hogy a nettó 4 milliárd forint árbevétel, vagy mérlegfőösszeg alatti, legfeljebb 10 főt foglalkoztató cégek is legyenek jogosultak a rezsicsökkentett, tehát egyetemes szolgáltatással védett áramárra, mert ők tudják a legnehezebben áthárítani a brutális áramár-emelkedés hatásait a vevőik irányába. Az MKIK november 19-i közleménye szerint a kormány által elfogadott javaslatuk 21 ezer kkv csődjétől ment meg. Az intézkedést éppen egy nappal előtte jelentette be a Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Aztán december elején Orbán Viktor kormányfő már 33 ezer jogosult cégről tett említést egy rádióinterjúban, és aznap meg is jelent a jogszabály, ami rögzítette, hogy jövő június végéig milyen feltételek mellett szól az egyetemes szolgáltatásba való belépés lehetősége. Egy karácsonyi előtti hír arról szólt, hogy nincs tolongás a lehetőségért részben azért, mert előtte már leszerződtek a cégek, részben azért, mert már eddig is jogosultak voltak erre, részben pedig azért, mert a szolgáltatójuk nem könnyen engedi el őket. Most viszont az agrártárca közleménye már közel 110 ezer jogosult cégről szól (a mezőgazdaságban mintegy 104 ezer, az élelmiszer-feldolgozás területén több mint 3100 vállalkozás tartozik ebbe a körbe), ami

sokkal nagyobb szám, mint ami eddig bármikor elhangzott.

Közben amint tegnap megírtuk: az egyre szélesebbre hízó egyetemes szolgáltatói körből kipöckölte a kormány a költségvetési szerveket és a közfeladatot ellátó intézményeket részben amiatt, mert úgyis csak a felük volt benne az egyetemes körben (pedig jogosult lettek volna rá), és így "vágott rendet" a kérdésben.

Nagy István agrárminiszter a közleményben egyébként megerősítette: a kormány számára kiemelten fontos, hogy a hazai élelmiszerellátáson belül minél nagyobb arányban jelenjenek meg a Magyarországon előállított élelmiszerek, így a villamosenergia rezsicsökkentés az e téren már elért eredmények megőrzését és további előmozdítását biztosíthatja. A miniszter a közleményben azt tanácsolta az érintetteknek, hogy a zökkenőmentes átállás érdekében érdemes minél hamarabb megtenniük a szükséges lépéseket a meglévő áramvásárlási szerződések megszüntetése érdekében, és jelezni az igényt az egyetemes szolgáltatónak.

Címlapkép forrása: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba. Százhalombatta, 2021. október 9.Házigalambok pihentek meg nagyfeszültségű villamos távvezetéken a Duna folyó menti városnál. tartószerkezétén.

oltás vakcina koronavírus covid-19
koronavírus oltás
Globális vizsgálat indul a legkockázatosabb hitelek miatt
e-learning iskola távoktatás videochat zoom

MNB Intézet A fánk-hatás

A pandémia alaposan megbolygatta az ingatlanpiaci folyamatokat. Két kutató arra a kérdésre kereste a választ, hogy...

Online előadás
Hosszú távú portfólió építés ETF-ek segítségével, osztalékrészvények, gyorsnövekedésű részvények.
Ajándék ötlet
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
2022. február 22.
Portfolio Agrár Klub: Sorsdöntő év következik? - A magyar agrárium kilátásai 2022-től
2022. február 24.
Private Investor Day 2022
2022. április 6.
Agrárium 2022
oltás vakcina koronavírus covid-19