Súlyos koronavírus-járványra figyelmeztet a WHO, hamarosan letarolja Európát

MTI
A koronavírus újabb masszív hulláma várható Európában a nyáron - közölte csütörtökön Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója.

A koronavírus feltehetően erősen fog terjedni a nyár során, mivel a társég országai feloldották eddigi járványügyi óvintézkedéseiket - mondta.

A vírus nem fog attól eltűnni, hogy az államok nem figyelik többé

- tette hozzá.

A WHO szakértői szerint az utóbbi hetekben a fertőzöttek száma az európai kontinensen több mint háromszorosára nőtt a korábbinál sokkal gyorsabban terjedő omikron vírusvariáns BA.5 alváltozata miatt.

A WHO európai régiójához tartozó 53 országban május végén naponta 150 ezer új esetet regisztráltak, mára ez a szám a napi félmillióhoz közelít. A legmagasabb fertőzöttségi mutatókat Ausztriából, Ciprusról, Franciaországból, Németországból, Görögországból, Luxemburgból és Portugáliából jelentették.

Mindemellett a WHO felhívta a figyelmet arra, hogy míg a télen a halálozások napi száma az európai térségben mintegy ötezer volt, addig mostanra a tavaly nyári szinthez hasonló mintegy napi ötszázra esett.

Kluge reményét fejezte ki, hogy az átoltottság és a számos fertőzés közrehat abban, hogy a fertőzés szövődményei általánosságban kevésbé legyenek veszélyesek, mint a járvány kitörésének idején.

Ugyanakkor továbbra is vannak halálesetek és súlyos tünetekkel járó megbetegedések

- hívta fel a figyelmet a szakember. "Ezért maradunk a vírus elleni védekezést szolgáló javaslatainknál" - fűzte hozzá.

Kluge szerint azoknak, akiknél légúti tünetekkel önkéntes karanténba kell vonulniuk, fel kell venniük az előírt oltásokat, és szájmaszkot kell viselniük a forgalmas köztereken.

Mindemellett továbbra is fontos a fertőzési láncolatok nyomon követése, különben sokáig észrevétlen maradhatnak új terjedési mintázatok és mutációk.

Egyben felszólította az országokat az átoltottság növelésére, mert - mint fogalmazott - a nagyfokú immunitás fontos szerepet játszik a további halálesetek elkerülésében.

Címlapkép: Getty Images

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF