Hervatag növekedés, jövőre is cél feletti infláció – így látja a gazdaságot az MNB
Bár a teljes inflációs jelentés ma jelent meg, a hagyományoknak megfelelően kedden már megismerhettük a jegybank inflációs és növekedési prognózisát.
A jegybanki szakértők szerint az idei éves átlagos pénzromlási ütem 4,6%-os, a jövő évi 3,8%-os lehet.
Előbbi némileg alacsonyabb, utóbbi kicsit magasabb előző, júniusi előrejelzésüknél. Ennek hátterében az állhat, hogy a kormányzat augusztusról novemberre hosszabbította az árrésstopok hatályát, így az MNB is a későbbi kivezetéssel számol. A központi bank emellett a növekedési kilátásokat illetően is kissé borúsabb lett: a korábbi 0,8 százalékos növekedés helyett már csak 0,6 százalékot vár.
Az Inflációs jelentést ma délelőtt Baksay Gergely, az MNB közgazdasági és költségvetési elemzésekért, valamint statisztikáért felelős ügyvezető igazgatója és Balatoni András, az MNB közgazdasági előrejelzésekért és elemzésekért felelős igazgatója mutatja be részleteiben.
Balatoni elmondta, hogy az idei GDP-előrejelzés június óta történő csökkentését leginkább a mezőgazdaság rossz eredménye indokolta.
A nemzetközi környezetről beszélve kiemelte, hogy végre konszolidálódni látszik a kereskedelmi háború.
Így is jópár évtizedet visszamegyünk a vámszintek tekintetében, azonban a további eszkalációt sikerült elkerülni
– tette hozzá Balatoni. Ennek a hatása itthon is látszik. Az USA-ba terméket exportáló hazai vállalatok kilátásai júniusban még számottevően pesszimistábbak voltak, mint az USA-ba nem exportálóké, azonban a tendencia augusztusra egyenesen megfordult az MNB Vállalati konjunktúrafelmérése alapján.
Inflációs körkép
Korábban a nemzetközi színtéren folyamatosan csökkent a drágulási ütem.
Az elmúlt időszakban mintha megakadt volna a dezinfláció.
Ennek oka részben az, hogy a világpiaci élelmiszerár-emelkedési hullám 18 hónapja tart.
A hazai helyzetet tekintve, az iparcikkek esetében volt nagyobb az áremelkedés, mint amire korábban a jegybank számított. Ezt a vártnál erősebb forint indokolja.
Jelenlegi bejelentések szerint a kormány november végével kivezeti az árkorlátozó intézkedéseket, így a jelentésben ezzel számoltak. Ezek nélkül azonban a drágulás magasabb lenne,
az árrésstopok most 1,5 százalékponttal mérséklik az inflációt.
Jelen pillanatban a lakosság inflációs várakozásai ott vannak, mint amikor 8 százalék volt az infláció. Ez is azt mutatja, hogy az inflációnak az emlékét is ki kell törölni.
Miért lehet 0,6 százalék a hazai növekedés idén?
Csökkenti a növekedési kilátásokat az aszály, a geopolitikai feszültségek és a munkaerőpiac fokozatos gyengülése. A szárazság súlyosságát érzékeltetve megjegyezte, hogy a csapadékszint már a 2022-es szint alatt van.
Az idei évben a nagyberuházásoktól (BMW, BYD és CATL) egyáltalán nem számítanak arra, hogy hozzátennének a gazdaság növekedéséhez, jövőre azonban 0,7 százalékponttal is hozzájárulhatnak a GDP-bővüléséhez.
A vállalatok helyzetét elemezve kijelentette, hogy lenne lehetőség egy növekedés finanszírozására; ezt az akadályozza, hogy kereslet nincsen a cégek részéről. A szférát a költségtényezők (például magas energiaárak) nagyon aggasztják.
| Az MNB alappályabeli előrejelzése a friss és a korábbi inflációs jelentésben | ||||||
| előrejelzés 2025-re | előrejelzés 2026-ra | előrejelzés 2027-re | ||||
| jún. | szept. | jún. | szept. | jún. | szept. | |
| Infláció (éves átlag) | ||||||
| Maginfláció | 4,9 | 4,7 | 4,0 | 3,9 | 3,0 | 2,9 |
| Indirekt adóhatásoktól szűrt maginfláció | 4,7 | 4,4 | 4,0 | 3,9 | 3,0 | 2,9 |
| Fogyasztóiár-index | 4,7 | 4,6 | 3,6 | 3,8 | 3,0 | 3,0 |
| Gazdasági növekedés (éves vált., %) | ||||||
| Háztartások fogyasztási kiadása | 3,9 | 4,2 | 4,2 | 4,4 | 3,3 | 3,3 |
| Állóeszköz-felhalmozás | -5,5 | -6,4 | 1,6 | 2,0 | 4,0 | 4,0 |
| Belföldi felhasználás | 0,8 | 1,8 | 2,8 | 2,9 | 2,8 | 2,8 |
| Export | 0,5 | 0,2 | 4,5 | 4,3 | 6,2 | 6,2 |
| Import | 0,6 | 1,9 | 4,7 | 4,6 | 5,9 | 5,9 |
| GDP | 0,8 | 0,6 | 2,8 | 2,8 | 3,2 | 3,2 |
| Munkatermelékenység | 0,9 | 0,5 | 3,2 | 3,2 | 3,0 | 3,0 |
| Külső egyensúly (a GDP %-ában) | ||||||
| Folyó fizetési mérleg egyenlege | 2,0 | 1,3 | 2,2 | 1,4 | 2,5 | 1,6 |
| Külső finanszírozási képesség | 3,1 | 2,3 | 3,6 | 2,7 | 3,7 | 2,9 |
| Államháztartás | ||||||
| ESA egyenleg (a GDP %-ában) | (-4,4)-(-4,1) | (-4,5) - (-4,1) | (-4,0)-(-3,7) | (-4,2) - (-3,8) | (-3,5)-(-2,9) | (-3,7) - (-3,2) |
| Munkapiac | ||||||
| Nemzetgazdasági bruttó átlagkereset | 9,2 | 8,7 | 10,5 | 10,5 | 7,0 | 6,8 |
| Nemzetgazdasági foglalkoztatottság | -0,4 | -0,8 | -0,4 | -0,5 | 0,2 | 0,2 |
| Versenyszféra bruttó átlagkereset | 9,1 | 8,5 | 9,3 | 9,3 | 9,4 | 9,4 |
| Versenyszféra foglalkoztatottság | -0,8 | -1,4 | -0,3 | -0,4 | 0,2 | 0,3 |
| Munkanélküliség | 4,5 | 4,6 | 4,8 | 4,8 | 4,5 | 4,5 |
| Versenyszféra fajlagos munkaköltség | 0,8 | 1,2 | 1,1 | 1,2 | 0,2 | 0,3 |
| Lakossági reáljövedelem | 2,5 | 2,0 | 4,4 | 4,5 | 3,1 | 3,2 |
| Forrás: MNB, Portfolio | ||||||
Címlapkép forrása: Shutterstock