A Federal Reserve kormányzója, Stephen Miran szerint a monetáris politika továbbra is restriktív, és továbbra is a szokásosnál nagyobb kamatcsökkentések mellett fog érvelni.
„A Fed túl restriktív, a semleges szint jóval a jelenlegi politika alatt van” – mondta Miran hétfőn a Bloomberg Televisionnek adott interjúban. „Tekintettel arra, hogy az inflációval kapcsolatban valamivel derűlátóbb vagyok, mint a bizottság néhány más tagja, nem látok okot arra, hogy ilyen restriktív politikát tartsunk fenn.”
Az előző kamatdöntő ülés alkalmávak Jerome Powell, az amerikai jegybank elnöke épp arra figyelmeztett, hogy a decemberi kamatdöntő ülés nem áll biztos lábakon. Részben a kormányzati leállás miatti adathiány miatt, részben pedig amiatt, mert a Kormányzótanácsban erősödnek azok a hangok, amelyek szerint meg kellene várni az elmúlt két kamatcsökkentés hatásait.
Miran többször is lazább monetáris politikát sürgetett: a szeptemberi és az októberi döntéseknél is a fél százalékpontos csökkentést preferálta a döntéshozók negyed százalékpontos vágásával szemben.
A jegybankárok múlt héten második egymást követő hónapban vágták negyed ponttal az irányadó rátát, miután a nyári időszakban élesen lassult a foglalkoztatás bővülése, aggodalmakat keltve a munkaerőpiac miatt. Jerome Powell Fed-elnök a döntést követő szerdai sajtótájékoztatón azt mondta, a decemberi újabb vágás „nem eldöntött tény”. A mostani csökkentés az irányadó ráta célsávját 3,75%–4,00% közé vitte.
Néhány más jegybankár azóta aggodalmát fejezte ki, hogy a túl gyors lazítás az infláció tartósan magas szinten maradásának kockázatát hordozza.
Miran új érvet is hozott az alacsonyabb kamatok mellett: szerinte a hitelpiacokon jelentkező friss feszültségek azt jelezhetik, hogy a monetáris politika továbbra is túl szigorú.
Miran itt téved. A hitelpiacokon jelentkező friss feszültségek részben a jegybanki kötvényeladások likviditásszűkítő hatásainak tudhatóak be, részben pedig annak, hogy több regionális banknál problémák adódtak korábban, emiatt a piaci szereplők kicsit óvatosak.
„Amikor látszólag össze nem függő hitelproblémák sora bukkan felszínre, amelyeket egy ideig elfedtek, és ezek hirtelen napvilágra kerülnek, az üzen valamit a monetáris politika irányultságáról” – mondta.
Mirant kritika érte amiatt a döntése miatt, hogy szabadságot vett ki a Fehér Ház Gazdasági Tanácsa (Council of Economic Advisers) elnöki posztjáról, hogy ideiglenes szerepet vállaljon a Fednél, ami kérdéseket vetett fel a Trump-kormányzattól való függetlenségével kapcsolatban.
„Minél tovább tartjuk restriktíven a politikát, annál nagyobb a kockázata annak, hogy maga a monetáris politika idéz elő visszaesést a gazdaságban” – mondta Miran.
Miran nyilatkozatának a tükörképe az lenne, hogy amikor az infláció 2% helyett 3% és erre csökkentene a Fed 150 bázispontot, akkor növekszik a kockázata annak, hogy éppen a monetáris politika okoz inflációt a gazdaságban.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Vlagyimir Putyin és Benjamin Netanjahu Gázáról egyeztetett
Fogolycseréről és a gázai békefolyamatról is beszéltek.
Bejelentésre készül Orbán Viktor - Hétfőn sajtótájékoztatót tart
Sajtótájékoztatóra készül a kormány és az iparkamara.
Megállapodás Oroszország és Ukrajna között - 1200 ukrán térhet haza
Nagyszabású fogolycsere indul a két ország között.
Vámháború: Trump visszakozott, de így is brutális a vám a brazil kávén
Súlyos terhek sújtják a brazil exportot.
Trump két problémás ügyet is kreált magának
Az argentin peso árfolyamáról és a Pekinggel folytatott kereskedelmi háborúról van szó.
Bajban a német gépgyártás - Nagy leépítés jön a Kukánál
Gyenge a kereslet és erős az ázsiai verseny.
Új halálos járvány tört ki, egyelőre nincs rá jóváhagyott gyógymód
Tünetek: magas láz, erős fejfájás és izomfájdalom.
Korrupciós botrány Ukrajnában: nagytakarítás jön az energetikában
Vezetőcserék jönnek a kulcsfontosságú állami energetikai vállalatoknál.
Követett részvények - 2025. november
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Sok hasznos tipp pénzügyi szakemberektől
Kun-Welsz Edit, a HOLD portfóliókezelője és Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapítója volt a Friderikusz podcast vendége. A szakemberek most nem a közgazdaságtan mélyére ástak, hanem... The
A kamatos kamat végtelen ereje - könyvajánló
A kamatos kamat az Univerzum legnagyobb ereje - szól az Albert Einsteinnek tulajdonított és sokféle verzióban keringő mondás. Igazából nem tudjuk, ő mondta-e, de a... The post A kamatos kamat vé
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.


