Kedden az esti órákban
sérülés keletkezett a Mol Dél-Dunántúli terméktávvezetékén Szabadbattyán mellett, Lajostelep pusztán.
A lakott területen kívül történt incidens során egy be nem jelentett, külső fél által végzett munkálat közben egy munkagép véletlenül megrongálta a föld alatti vezetéket.
A vállalat tájékoztatása szerint a biztonsági rendszer azonnal érzékelte a nyomásesést és automatikusan lezárta a vezetékszakaszt.
A baleset idején nem folyt termékszállítás, de a vezeték mindig feltöltött állapotban van, így a sérülésből adódóan üzemanyag szivárgott a talajba
- közölte megkeresésre a Mol.
A társaság szakemberei a bejelentést követően a helyszínre érkeztek, és megkezdték a szükséges kárelhárítási munkálatokat. A katasztrófavédelem és a rendőrség egységei szintén a helyszínen tartózkodnak és részt vesznek a beavatkozásban.
A Mol közleményében jelezte, hogy az üggyel kapcsolatban további információkat a rendőrség tud szolgáltatni.
Címlapkép forrása: (c) Fotógyár
Trump embere bejelentkezett az amerikai jegybank élére, és persze a gyorsabb kamatcsökkentés mellett érvelt
Ha az amerikai elnök felkérné, elfogadná.
Ilyen még nem volt Amerika történetében: a Legfelsőbb Bíróság dönt Trump merész akciójáról
Megvan a tárgyalás időpontja.
Összerúgta a port Európa két hatalma: immáron egymás nélkül képzelik el a jövőt a kulcsfontosságú projektben
Úgy néz ki, befellegzett az amerikai F-35-ös európai kihívójának.
Több mint 8 milliárd forintért kelt el a híres drágakő, mégis csalódást okozott az aukció
A Christie’s genfi árverésén került kalapács alá a Mellon Blue.
Újabb részletek derültek ki a háború első napjaiból: nukleáris rakéták maradványait vetették be Oroszország ellen
Súlyos veszteségeket okoztak.
Megérkezett a csodafegyver Ukrajnába, amely a rettegett FAB-ok egyetlen méltó ellenfele lehet
Hamarosan élesben is kipróbálják.
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
Akár több százezer forintot spórolhatsz az életbiztosításon, ha még idén megkötöd
Az életbiztosításoknál kulcsfontosságú az életkor: minél idősebben köti meg valaki, annál magasabb lesz a havi díj. Igen ám, de jellemzően nem a tényleges életkor számít, hanem a naptári
Zsiday Viktor: Ha 10 közgazdászból 10 egyetért, az nagyon veszélyes
A HOLD Alapkezelő szakemberei, Zsiday Viktor és Szőcs Gábor portfóliókezelők is színpadon voltak a Portfolio Professional Investment Day 2025 konferencián, ahol az is kiderült, hogy... The post Z
Dolgozói részvényprogram: valódi tulajdonrészt a fizetés mellé?
A tehetségek megtartása ma már nem csak a fizetés mértékéről szól. A versenyképes bérezés és a béren kívüli juttatások mellett egyre több vállalat alkalmaz dolgozói részvényprogr
Top 10 osztalék részvény - 2025. november
November harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
El a kezekkel a személyes adatoktól! - 10 pontban a tiszás "adat-ügyről"
Az elmúlt héten több körben is óriási hullámokat vert a Tisza applikációját érintő "adat-ügy". Kezdődött az adatok "kiszivárgásáról" szóló hírekkel, illetve az arról indult vitá
Kína markában a kritikus nyersanyagok
Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Itt az fog győzni, akinek sikerül később összeomlania – Putyin kudarca rettentheti el a szuperhatalmat a totális háborútól?
A Global Insight új adásában Matura Tamás Kína-szakértővel elemzünk.
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.


