Véget ért a Kormányinfó
A legfontosabb bejelentések és közlések:
-
14. havi nyugdíj: 2026 februárjában, a 13. havival együtt érkezik az első heti részlet; a bevezetés pedig a következő választási ciklusban, négy lépcsőben történne. A most elfogadott rendelkezés átlagosan mintegy 65 ezer forinttal emeli a nyugdíjasok évi jövedelmét, a költségvetést pedig mintegy 170 milliárd forinttal terheli majd.
-
Kamatstop: a körülbelül 273 ezer családot érintő jelzáloghitelek kamatstopját újabb fél évvel, 2026. június 30-ig meghosszabbítja a kormány, a kamatok így továbbra is a 2021. október 27-i szinten maradnak.
-
Banki extraprofitadó: a kormány megduplázza a bankokra kivetett különadót; az esetleges lakossági áthárítást pedig a piaci verseny és a versenyhatósági fellépés hivatott korlátozni.
-
KKV-csomag: a kormány és a kamara a jövő hét elején írja alá a csomagot, amely kb. 80 milliárd forintos kerettel kisebb adó- és adminisztrációcsökkentéseket tartalmaz.
-
Nevelőszülők illetménye: 2026. január 1-jétől kétszeresére nő az illetmény; az alapdíj és kiegészítő díj egyaránt 174 ezer forint lesz, illetve emelkednek a pótlékok is. A kormány emellett erősíti a gyermekvédelmi gyámok rendszerét és az iskolaőrséget is.
-
USA-megállapodások és energia: a kormány szerint az orosz energiát érintő szankciók alól korlátlan idejű a mentesség. Az atomenergiai megállapodás rövid távú hatása főként a nukleáris fűtőelemek beszerzésén keresztül realizálódik majd, hosszabb távon pedig az SMR-ek javíthatják az országok energiaellátását.
-
Pénzügyi védőpajzs: az amerikai pénzügyi védőpajzs jelenleg csak elvi lehetőség; a kormány szerint a magyar pénzügyi helyzet stabil, igénybevételére csak indokolt esetben kerülne sor.
-
Budapest működőképessége: a kormány nem hagyja, hogy a főváros működésképtelen legyen.
Várható változás a közszolgálati alkalmazottak otthontámogatásában?
A Miniszterelnökséget vezető miniszter megerősítette, hogy az állami tulajdonú vállalatok (például MÁV, Magyar Posta) dolgozóira nem tervezik az 1 millió forintos otthontámogatás kiterjesztését, a rendelkezés kedvezményezettjei maradnak a közszolgálati dolgozók.
Állami vállalatok felé nincs tervben a támogatás kiterjesztése, de több kisebb módosítás és bővítés igen
- mondta el Gulyás Gergely.
Gulyás Gergely reagál Marco Rubio friss kijelentésére
Marco Rubio amerikai külügyminiszter mai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy egy évre szól az orosz szankciók alóli mentesség, de - ezzel ellentmondóan - Gulyás Gergely még egyszer megerősítette, hogy jelenlegi ismeretei alapján határidő nélküli a mentesség.
Mennyi lesz a jövő évi nyugdíjkiadás?
7 870 milliárd forint lesz a jövő évi nyugdíjkiadás, a 14. havi illetmény pedig az összeget mintegy 170 milliárd forinttal emeli
- jelentette ki Gulyás Gergely.
Más különadók is emelkedhetnek?
Semmi ilyen nem szerepel a gondolkodásban, mert úgy látjuk, hogy a költségvetés így rendben van,
a most bejelentett lépések hatására - fejtette ki a miniszter arra a felvetésre, hogy emelkedhetnek-e más különadók, a banki extraprofitadóhoz hasonlóan.
Tart leminősítéstől a kormány?
Arra a kérdésre, hogy tart-e a kormány leminősítéstől az idei és a jövő évi hiánycél megemelése miatt, Gulyás Gergely elmondta, hogy hiányt és elsődleges egyenleget tekintve is vannak nálunk rosszabb helyzetben lévő európai országok, így a kormány egyelőre nem tart a kockázati besorolás rontásától.
Erről szól az amerikai védelmi megállapodás
Az amerikai HIMARS-beszerzésekről Gulyás Gergely elmondta, hogy 20-24 tüzérségi eszköz és mintegy 100 rakéta beszerzéséről szóltak a tárgyalások.
IMF-csomag és amerikai védőháló
Semmi közös nincs ebben a két megoldásban - jelezte Gulyás Gergely arra a kérdésre, hogy egy IMF-mentőcsomagban és a most kitárgyalt amerikai védőpajzsban mi a közös jellemző.
Meddig tart az amerikai energiaszankciók alóli mentesség?
Gulyás Gergely szerint a washingtoni találkozón egyértelmű egyezség született, amely arról szólt, hogy a mentesség időben korlátlan. A Külügyminisztérium a következő napokban erről hivatalosan is megerősítést kér az amerikai kabinettől.
Ennek viszont ellentmond Marco Rubio amerikai külügyminiszter legutóbbi sajtótájékoztatója, amelyen azt mondta:
az olaj- és gázvezetékek esetében azonban egyéves hosszabbításról van szó, mivel gazdaságilag sokkoló lenne, ha azonnal le kellene válniuk.
Ezért jönnek a moduláris reaktorok
A washingtoni megállapodás egyik kiemelt eleme volt az amerikai kis méretű, moduláris atomerőművek hazai beszerzése. Arra a kérdésre, hogy mikor jelenhetnek meg ezek a termelőegységek Magyarországon, Gulyás Gergely elmondta, hogy a technológiai fejlesztés a vége felé jár, 1-3 éven belül pedig 5-6 amerikai cég is várhatóan képes működőképes erőművet létrehozni.
A paksi atomerőmű kapacitásának 20-25 százalékát biztosítani képes moduláris reaktorok legfőbb előnye a tárcavezető szerint a gyors felépítés, valamint a stabil energiaellátás, amire Magyarországnak jelenleg szüksége van az időben ingadozó napenergia-termelés miatt.
Nem lesz további beruházáselhalasztás
A költségvetés kiigazítása nyomán és a tartalékok jövő évi zárolása miatt nem lesz újabb beruházáselhalasztás, vagy felfüggesztés - fejtette ki egy újabb kérdésre a tárcavezető.
A pénzügyi védőpajzs egyelőre csak elvi lehetőség
Pillanatnyilag nincs pénzügyi segítségre szüksége, de az amerikai kormány erre garanciát vállalat, így szükség esetén csak technikai kérdések lennének
- jelentette ki Gulyás Gergely.
Az eszközök között nincs preferencia-sorrend, egyelőre a magyar kormány erre még csak elvi lehetőségként tekint.
Az államközi hitelek kondíciói pedig folyósítás esetén az amerikai joggyakorlatnak megfelelően nyilvánosak lennének, szemben a korábbi kínai hitelek folyósítási feltételeivel.
Elkerülhető, hogy a bankok a lakosságra hárítsák a magasabb extraprofitadó terheit?
A banki extraprofitadó lakosság felé történő áthárítását Gulyás Gergely szerint a piaci verseny, valamint a kormány és a Gazdasági Versenyhivatal korlátozni fogja.
Ez utóbbi szervezet megfelelő hatáskörrel rendelkezik a kérdésben, beleértve a bírságolás jogát is
- mondta Gulyás Gergely.
Mit jelent az amerikai energiaszankciók alóli mentesség?
Az orosz energiahordozókra vonatkozó amerikai szankciómentesség nélkül a Magyarországra érkező energia mintegy kétszeresére drágult volna Gulyás Gergely kijelentése szerint.
A nukleáris megállapodásról a Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy rövid távon már az amerikai fűtőelemek is, míg hosszabb távon a kis moduláris reaktorok (SMR) járulnak majd hozzá az ország energiafüggetlenségéhez.
A kis moduláris reaktorok kapcsán azonban majd csak 2-3 év múlva várható részletes megállapodás, egyelőre szándéknyilatkozatunk van csak
- emelte ki Gulyás Gergely.
A megállapodáshoz első körben a parlament jóváhagyására van szükség, ugyanis a kormány nem köthet érvényes, Magyarországra kötelező nemzetközi megállapodást nukleáris ügyben, amíg erre az Országgyűlés nem ad felhatalmazást.
A kormány sem boldog, hogy emeli a banki különadót
Június 30-ig hosszabbítja meg a kormány a kamatstopot - jelezte Gulyás Gergely kérdésre válaszolva.
Arra a felvetésre, hogy hogyan akadályozza meg a kormány a banki különadó emelésének költségét a lakosságra, Gulyás Gergely kifejtette: jelentős profitot értek el a bankok Magyarországon, ezért a kormány úgy gondolja, hogy a bankok ezt a többletterhet is képesek vállalni.
Nem vagyunk boldogok attól, hogy emelni kell a banki extraprofitadót, főleg, hogy a szektorban jelentős súlya van a magyar tulajdoni körnek - magyarázta a miniszter.
Akkor lenne jó, ha a náluk lévő pénzből hiteleznek - mondta.
Az áthárítás elleni legfontosabb garancia a verseny, de a kormány is figyelni fogja az érdemi áthárítást - fejtette ki.
Mik a 14. havi nyugdíj anyagi vonzatai?
A 14. havi nyugdíjat pontosan ugyanúgy, négy részletben vezeti majd be a kormány, mint ahogy az történt a 13. havi illetmény esetén. A rendelkezés átlagosan kb. 65 000 forint többletforrást jelent egy nyugdíjas számára. A költségvetés képes lesz fedezni a mintegy 170 milliárd forintos kiadást, amivel a rendelkezés jár.
A következő ciklusban teljessé tesszük a 14. havi nyugdíjat
- erősítette meg a kormány korábbi ígéreteit Gulyás Gergely.
A kormány nem hagyja, hogy Budapest működésképtelen legyen
168 órás ultimátumot intézett a budapesti közlekedési szakszervezet a kormányhoz, mivel a főváros állítólag képtelen lesz fizetni a januári béreket. Arra a kérdésre, hogy a kormány leül-e tárgyalni a fővárossal, a Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy a kormánynak nincs köze a főváros gazdasági működéséhez, ha nem tud a jogszabályi kereteken belül megfelelően működni, akkor azt hivatalos úton jeleznie kell a kormánynak.
A kormány nem fogja hagyni azt, hogy Budapest működésképtelen legyen
- jelentette ki Gulyás Gergely.
Mikor lesz szükség az amerikai pénzügyi védőpajzsra?
A washingtoni tárgyalások egyik fő eredménye a pénzügyi védőpajzs volt, amely viszont jelentős bizonytalanságot generált az elmúlt napokban. Gulyás Gergely arra a kérdésre, hogy a segítségre mikor lenne szükség, elmondta, hogy az ország gazdaságilag-pénzügyileg jelenleg stabil, az amerikai segítségnyújtás csak indokolt esetben következik be.
Emeli a kormány a nevelőszülők illetményét is
Orbán Viktor szerda esti bejelentése értelmében megduplázza a kormány a nevelőszülők alapdíját. Mindez azt jelenti, hogy a korábban 87 ezer forintos alapdíj 174 ezer forint lesz, valamint emelkedik a kiegészítő díj is, ami szintén 174 ezer forint lesz havonta. A nevelőszülőség továbbra is foglalkoztatási jogviszonynak minősül, illetménye pedig a minimálbér 30 százalékáról annak 60 százalékára nő. A fogyatékkal élő gyermekek nevelőszülői pótléka a jelenlegi 7 százalékról 15 százalékra emelkedik majd.
Ezzel párhuzamosan emeli a kormány a gyermekvédelmi gyámok számát és pótlékát is, valamint fejlesztik az intézményeket védő iskolaőri hálózatot is.
Megduplázza a kormány a banki extraprofitadót
Gulyás Gergely értékelése szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben a kis- és közepes vállalkozások támogatása elsődleges feladat, amit a nehéz költségvetési helyzetben is biztosítani fog a kormány. Ehhez szükség van a banki extraprofitadó kétszeresére emelésére, amit a bankok elmúlt évekbeli profitnövekedése lehetővé is tesz. Gulyás Gergely kijelentése szerint a pénzügyi és energetikai, valamint multinacionális vállalatoknak nagyobb részt kell vállalniuk a közteherviselésből, ami az ehhez hasonló szektoradók formájában történhet meg.
Ezt azt vetíti előre, hogy a kormány a költségvetés esetleges újabb elcsúszása esetén más, jelenleg különadó hatálya alá tartozó szektorokra vetheti ki még jobban a hálóját, és emelheti az extra sarcot. Így például a kiskereskedelmi szektor, az energetikai szektor, a biztosítói szektor képviselői nem lehetnek nyugodtak.
Ezt előrevetítettük ebben a cikkünkben:
KKV-csomag
A jövő hét első napjaiban a kormány és a kamara alá tudják írni az új kkv-segítő csomagot - jelentette be Gulyás Gergely, aki szerint az utolsó simítások vannak még hátra erről a megállapodásról.
Korábbi hírek szerint ennek költségvetési hatása 80 milliárd forint lehet, kisebb adócsökkentések lehetnek benne, adóadminisztráció csökkentés, tehercsökkentés. A szociális hozzájárulási adó 1 százalékpontos csökkentése még nincs benne ebben a csomagban.
A háború elhúzódása esetén is támogatni akarja a kkv-kat, ezért emelte meg a kormány a banki extraprofitadót - indokolta Gulyás Gergely.
Marad a kamatstop
Nyolcadik alkalommal is meghosszabbította a kamatstopot a kormány. A legfeljebb 5 éves kamatperiódusú jelzáloghitelekre vonatkozó intézkedés újabb fél évvel, 2026. június 30-áig hosszabbodik meg. A miniszter tájékoztatása szerint a döntés mintegy 273 000 családot érint. Továbbra is a 2021. október 27-i szinten maradnak a kamatok (helyesen a referenciakamatok - a szerk.) - jelentette ki Gulyás Gergely.
Jön a 14. havi nyugdíj
Ahogy arról Orbán Viktor miniszterelnök mai Facebook-videójában is beszámolt, a tegnapi kormányülésen hivatalossá vált a 14. havi nyugdíj bevezetése. A miniszterelnök tájékoztatása szerint a 14. havi nyugdíj első részlete jövő februárban érkezi, amikor a szokásos és a 13. havi illetmény mellett az újonnan bejelentett juttatás egy heti részletét (azaz negyedét) is kézhez kapják majd az arra jogosultak.
A következő években lépcsőzetesen, negyedrészenként emelkedik majd a 14. havi nyugdíj, azaz 4 év alatt épülhet fel a teljes 14. havi juttatás – helyezte kilátásba Orbán Viktor.
Ezek az amerikai út legfontosabb eredményei
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy a washingtoni tárgyalások legfőbb eredménye az amerikai energiaszankciók teljes és időkorlát nélküli mentessége volt, amely a barátság és a Török áramlat vezetékeket érinti. A paksi atomerővel kapcsolatos szankciók szintén eltöröltnek tekinthetők - addig biztosan, amíg a jelenlegi kormányok vannak hatalmon.
Gazdasági megállapodások szintén születtek, ez főleg az energiaszektort, az autóipart, a high-tech területet és a védelmi ipart érintik. Az idei évben rekord mértékű lesz a Magyarországra érkező amerikai beruházások.
Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy az amerikai kormány kötelezettségvállalást tett a hazai pénzügyi rendszer szükség esetén történő támogatására is, a rendelkezésre álló eszközök között pedig swapline, valamint hitelkonstrukciók is szerepelnek.
Néhány perc múlva érkeznek a bejelentések
A szokásos módon néhány perc késéssel kezdődik a kormányinfó. A bejelentéseket élőben, percről percre közvetítjük majd.
Hamarosan érkeznek a kormány bejelentései
Az elmúlt hét eseményei alapján érdekes Kormányinfóra van kilátás, Orbán Viktor washingtoni útja ugyanis számos eredménnyel és tanulsággal járt, a héten pedig már több konkrét gazdasági intézkedést is bejelentett a magyar kabinet. Ezek alapján a mai sajtótájékoztatón szóba kerülhet
- a washingtoni út és annak tapasztalatai,
- az amerikai pénzügyi védőháló,
- a 14. havi nyugdíj bevezetése,
- a költségvetés helyzete,
- az Otthon Start szabálymódosításai,
- a vállalkozások terheit enyhítő adócsomag és
- a rezsicsökkentés kérdésköre is.
Az eseményről a Portfolio szokás szerint élőben tudósít majd.
Címlapkép forrása: MTI Fotó/Hegedüs Róbert
Megjött a rendelet az árrésstop módosításáról
A Magyar Közlönyből derültek ki a változtatások.
Kiadta a kormány a banki különadó emeléséről a rendeletet, 860 milliárd forintos mozgásteret csinálnak a büdzsében
A kormány friss rendeletben írja újra a büdzsét és a különadókat.
Már az IMF is reagált az ukrajnai korrupciós botrányra - Hamarosan megérkezik Kijevbe a küldöttség
Nagyon nagy szükséga van az ukránoknak a valutaalapra.
Trump rátámadott a Demokrata Párt erős emberére a választási körzetek miatt
Kemény csata indul Kalifornia miatt.
Megdöbbentő részletek derültek ki a budapesti tömeges ételmérgezésről: ez okozhatta hatszáz gyerek megbetegedését
Székletből származó baktériumok okozhatták a súlyos fertőzéseket.
Kémfilmbe illő akció: váratlan helyen csaptak le a Hillary Clinton e-mailjeit kiszivárogtató hackerre
Az FBI-tól kapta a fülest a rendőrség.
Heteken belül új kereskedelmi megállapodást köthet Trumppal az EU
Az új uniós terv komoly hatással lehet a magyar gazdaságra is.
Samsung-telefonja van? Akkor erről a veszélyről mindenképpen tudnia kell!
Nagyon komoly sérülékenységet fedeztek fel kiberbiztonsági kutatók.
ÁNYK helyett ONYA - új korszak a NAV online nyomtatványának kitöltésében
A NAV által üzemeltetett online nyomtatványkitöltési felületekben a jelentős fejlesztés történt: az általános keretprogramon alapuló Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) hely
Könnyített Otthon Start: minden, ami november 15-től változik a támogatott hitelben
Az Otthon Start program bejelentése óta számos ponton módosult, legutóbb az éjszaka megjelent kormányrendelet változtatott érdemben a támogatott lakáshitel feltételein. Ez alapján 2025. novemb
Mire jó a ragacsosságmutató?
A ragacsosságmutató szerint a hőérzet extrém mértékű lehet alacsonyabb hőmérséklet mellett is, ha magas a páratartalom.
A vagyonadó elviselhetetlen könnyűsége — avagy miért terjed a szegénység gyorsabban, ha meg akarják fékezni
Kiengedjük a tőkét a kalitkából, de zsinór van a lábán és jöhet a finánc? A vagyonadó alapötlete nem tűnik rossznak, de a megvalósítása annál inkább.... The post A vagyonadó elviselhete
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
Zsiday Viktor: Ha 10 közgazdászból 10 egyetért, az nagyon veszélyes
A HOLD Alapkezelő szakemberei, Zsiday Viktor és Szőcs Gábor portfóliókezelők is színpadon voltak a Portfolio Professional Investment Day 2025 konferencián, ahol az is kiderült, hogy... The post Z
Top 10 osztalék részvény - 2025. november
November harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Itt az fog győzni, akinek sikerül később összeomlania – Putyin kudarca rettentheti el a szuperhatalmat a totális háborútól?
A Global Insight új adásában Matura Tamás Kína-szakértővel elemzünk.
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.


