Évente a GDP 4-6%-át nyerhetnénk meg egy pénzreformmal?

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

A jelenlegi pénzügyi rendszer – mérlegszemléletben

A jelenlegi pénzügyi rendszer folyamatai jobban megérthetők a pénzteremtő intézmények mérlegének elemzésével. Három pénzteremtő intézmény mérlegét érdemes nyomon követni:

• Jegybank: bocsátja ki a készpénzt, valamint vezeti az állam és a bankok számláit.
• Bankok: bocsátják ki a háztartások és vállalatok számlapénzeit.
• Államkötvények: – hazai pénzben kibocsátottak – a gyakorlatban átválthatók banki számlapénzre, valamint jegybankpénzre, ezért ezekre szintén pénzként tekinthetünk. (Például, az államkötvényünket eladhatjuk egy banknak, azaz számlapénzre cserélhetjük, majd a számlapénzt egy bankautomatánál készpénzre válthatjuk. A bankok szintén átválthatják a náluk lévő államkötvényeket jegybankpénzre az ún. jegybanki rendelkezésre állás keretében.)

A pénzek egy része azonnal elkölthető, tranzakciós; a másik része lekötéssel rendelkezik, megtakarítási jellegű. Ugyanakkor a már meglévő pénzek átválthatók egymásra pénzteremtő intézményeken belül és azok között is.

A pénzek a pénzteremtő intézmények mérlegeinek forrásoldalán kerülnek rögzítésre. A pénzmennyiség-változások mozgatórugóit ugyanakkor az eszközoldalakon követhetjük nyomon. Mindhárom intézmény esetében többféle pénzteremtési csatorna létezik:

• Jegybanki pénzteremtés: a jegybank eszközoldala nő az új deviza beérkezése, vásárlása esetén. Ez történik például, amikor EU-támogatás érkezik be (a kapcsolódó, jegybankon belüli devizaátváltáskor), amikor az állam devizahitelt vesz fel, valamint jegybanki nyílt piaci műveletek során. A devizatartalék nőhet más okból is: a meglévő állomány felértékelődése, illetve az arra kapott kamatok miatt. Szintén pénzteremtést eredményeznek a jegybank bankoknak nyújtott hitelei, az eszköz- (jellemzően elsősorban államkötvény-) vásárlások, valamint ezek átértékelődései.
• Banki pénzteremtés: a bankrendszer eszközoldalát növeli az új hitelezés, új beáramló jegybankpénzek, valamint különböző eszközök – államkötvény, más kötvény, deviza, ingatlan, részvény – vásárlása.
• Államkötvényi pénzteremtés: az államadósság mértéke változhat az állam túl- illetve alulköltekezése (elsődleges egyenlege), a kamatterhek, valamint egyéb tényezők (például devizatartozás átértékelődése) miatt.

A bemutatott pénzteremtő csatornák tehát bővíthetik az eszközoldalt. A mérlegazonosság miatt ez a változás egyben forrásoldali növekedést, azaz pénzmennyiség-változást, pénzteremtést eredményez. És fordítva: ellentétes eszközoldali műveletek pénzmegsemmisítést eredményeznek a forrásoldalon. A különböző pénzteremtési csatornákat és pénzeket az alábbi mérlegábrák foglalják össze.

Különböző pénzteremtési csatornák végül egy tételként jelenhetnek meg. Például az új vásárlások, átértékelődések, kamatok mind a devizatartalék mértékét változtatják. Az államkötvény-állomány változik függetlenül a kiváltó októl. Az elmúlt fél évszázadot globálisan jellemző – némileg átrendezett és leegyszerűsített – mérlegeit az alábbi ábra szemlélteti.

Mérlegszemléletből eredő következtetések

A mérlegszemlélet jobban láthatóvá teszi a jelenlegi pénzügyi rendszer egyes tulajdonságait:

• A devizatartalékolás egy pénzteremtési csatorna.
• A bankok a likviditásukat – a jegybanki számlapénzüket – nem tudják „kihitelezni”.
• A hitelezéskor a bankrendszer mérlege nő: eszközoldalon az új hitellel, forrásoldalon az új betéttel.
• Az államadósság növekedése szintén pénzteremtést eredményez.
• A pénzteremtés és az eladósodás összekapcsolódik. A pénzmennyiség közelíthető a magánszektor és az állami szektor adósságának összegével.
• A kamatváltozások ellentétesen hatnak különböző mérlegtételekre. A magasabb kamatok gyorsabb mérlegnövekedést – így pénzteremtést – eredményezhetnek a jegybanki mérlegek és az államkötvények esetében.

A globális mérlegek idősoros elemzésével pedig jobban azonosíthatjuk a jelenlegi pénzügyi rendszer legfontosabb trendjeit:

• Kétféle országtípus különül el: centrum és periféria. Míg a centrumot magasabb magán- és államadósságszintek és alacsonyabb kamatok; addig a perifériát devizatartalékolás, alacsonyabb magánszektor adósságszintek, közepesen magas államadósságszintek és magasabb kamatok jellemezték. A fő pénzteremtési csatorna a centrumban hagyományosan a banki hitelezés; a periférián az államadósság kamatai.
• Az államok – néhány válságidőszakot, benne a 2008-as, valamint a Covid-válságot követő éveket leszámítva – jellemzően nem költekeztek túl, inkább alulköltekeztek (elsődleges egyenlegük jellemzően inkább nulla körül vagy olykor többletben alakult).
• A meglévő háztartási és vállalati hitelek kamatai, valamint a vállalati profitok folyamatosan tranzakciós pénzeket semmisítenek meg, váltanak át megtakarítási pénzzé.

A jelenlegi pénzügyi rendszer hibái

A jelenlegi pénzügyi rendszer mérlegeken keresztüli elemzése láthatóbbá teszi annak hibáit. Ezeket négyfelé csoportosíthatjuk:

Érdemtelen pénzáramlások: A bankrendszer kamatkülönbözetre tesz szert. Eszközei jellemzően magasabban kamatoznak. Míg a forrásaira – a számlapénzekre – alacsonyabb, olykor nulla közeli kamatot fizet. Mindez a banki működés természete bármely pénzügyi rendszerben. Ugyanakkor látni kell, hogy a jelenlegi pénzügyi rendszerben a számlapénznek nincs vonzó alternatívája; elsősorban ennek tudható be, hogy a bankok olyan tételeken is jelentős kamatkülönbözet-nyereségre tesznek szert, amin nincs valós kockázatvállalás. Ilyen tételek például a jegybankpénz vagy a – hazai pénzben kibocsátott – államkötvények. Ez utóbbi tételeknek azért nincs valódi kockázata, mivel ezeket a bankok a jegybanknál – a rendelkezésre állás keretében – a gyakorlatban átválthatják jegybankpénzre.

Más elemek – például jelzáloggal fedezett hitelek – kockázata szintén tompább a véltnél. Mivel ezek súlya jelentős a banki mérlegekben, a jegybankok – pénzügyi stabilitási szempontokat figyelembe véve – nehezen engedhetnék meg az ingatlanok általános és jelentős áresését. Erre a szcenárióra a jegybankok lazítással reagálnak. A jelzálog-hitelezés kockázatának keretfeltételeit – a hitelfedezeti mutatót (HFM) és a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutatót (JTM) – a jegybank határozza meg. A jelzálog-hitelezés üzleti modelljére ezért tekinthetünk úgy is, mint inkább a folyamatmenedzsment és a banki pénzteremtési képesség kiaknázása, semmint a kockázatok mérlegelése, megosztása és allokálása.

Az érdemtelen pénzáramlások másik fő része az államok elsődleges egyenlegéhez kapcsolódik. Különösen a Covid-válság előtti, illetve még inkább a 2008-as krízis előtti időszakban a periféria országok jellemzően alulköltekeztek. Ennek oka, hogy viszonylag magas államadósságkamat-kiadások mellett igyekeztek egy adott hiánycélt tartani.

Például 75%-os államadósság és 8%-os átlagos kamatteher mellett a kamatkiadások a GDP 5%-ára rúgnak. Amennyiben a hiánycél a GDP 3%-a, úgy ennek tartásához a GDP 2%-ának megfelelő alulköltekezésre – elsődlegesegyenleg-többletre – van szükség. Ezeket a hiánycélokat korábban a nemzetközi szervek, egyezmények szigorúbban számonkérték, illetve az országok sokkal szigorúbban tartották.

Pénzügyi egyensúlytalanságok: mivel a pénzteremtés az eladósodáshoz kapcsolódik, egyre nagyobb nominális és jellemzően reál adósságmennyiségekre van szükség a defláció, pénzügyi válságok elkerüléséhez. A jegybankok – mandátumukból eredően – tendenciózusan egyre lazább feltételekkel igyekeznek egyre nagyobb eladósodásba, pénzmennyiség-bővülésbe irányítani a gazdasági szereplőket. Az egyre nagyobb pénzmennyiség egyben egyre magasabb ingatlan-, részvény-, nemesfémárakat eredményez.  

Kockázatok áthárítása: mivel a bankrendszer rögzíti a gazdaság vérkeringését biztosító pénzeket, a bankok csődje nehezen felvállalható lehetőség egy társadalom számára. A jegybank és az állam ezért különböző biztosításokat nyújt a bankrendszer számára. Ilyen például az általános jegybanki rendelkezésre állás, amely keretében a jegybank az alapkamat környékén kölcsönt ad a bankoknak. Bár a jegybank erre az eszközre kizárólag a monetáris politika megvalósításához szükséges instrumentumként tekint, az valójában egyfajta biztosításként is értelmezhető.

A jelenlegi pénzügyi rendszerben a bankok stabilitása a pénzügyi stabilitás alapfeltétele, így abban az esetben, ha a bankok kockázatai mégis nőnének, úgy a jegybankok erre jellemzően lazítással – további kölcsönökkel, a meglévő banki eszközök jegybankpénzre váltásával, illetve a monetáris feltételek általános könnyítésével – válaszolnak. További védelmet jelentenek a lehetséges állami bankmentések, valamint a betétbiztosítás. Bár a betétbiztosítási alapot a bankok finanszírozzák, ennek kerete jellemzően csak egy kisebb bank megmentésére elégséges; így végül ennek garanciáját is az állam vállalhatja.

Pénzforgalom magas költsége: az országok jellemzően a GDP közel 1%-át költik pénzforgalmi szolgáltatásokra. Ilyen például a számlavezetés, utalások, kártyahasználat. Ezek valójában olyan szolgáltatások, amelyek ma már nem számítanak nóvumnak.

Pénzreform

A felsorolt problémák mind abból erednek, hogy kizárólag a bankrendszer bocsátja ki a domináns pénzt, a számlapénzt, leginkább hitelekkel szemben.

De hogyan nézne ki egy másfajta rendszer?

A pénzreform lényege a pénzteremtés, pénzkibocsátás visszavétele a magánszektortól az állam számára. A nemzeti pénzrendszerben kizárólag az állam teremti a pénzt. Míg a pénzteremtés államivá válik, addig a hitelezés banki marad.

A megvalósítás leghatékonyabb módja, ha kizárólag az állam bocsát ki számlapénzt; azaz minden gazdasági szereplő – háztartások, vállalatok, állam, bankok – számláját a jegybank vezeti. A számlákhoz online hozzáférés, virtuális bankkártya és terminál tartozik. Az állam így közjószággá teszi a pénzforgalmat. A technikai megvalósítást illetően: az állam fejleszthet maga egy számlavezető rendszert, de megvásárolhat egy kész megoldást is.

Az elektronikus pénz kibocsátásának monopolizálása talán túl drasztikusan hangzik első hallásra. Érdemes ugyanakkor látni, hogy ez a lépés a mai korban ugyanazt jelenti, mint egykor az a korlátozás, hogy kizárólag a jegybank bocsáthat ki papírpénzt.

Az új rendszer (végső, tiszta) mérlegei leegyszerűsödnek. Egyfajta pénz létezik: (tranzakciós) pénz a jegybanknál. A bankok ezeket közvetítik megtakarítók és hitelfelvevők között.

Hogyan történik a pénzteremtés?

Az állam pénzkibocsátó eszközt bocsát ki, ami az állam eszközoldalára kerül. Az állam mérlegében pénzkibocsátási nyereség keletkezik forrásoldalon. Ezt az eszközt az állam eladja a jegybanknak; a jegybank mérlege nő eszközoldalon a pénzkibocsátó eszközzel, forrásoldalon az új (jegybank)pénzzel. Ezt követően az állam elkölti ezt a pénzt, így az bekerül a gazdaságba.

Az állami pénzkibocsátás mértékét a jegybank határozza meg. A jegybank változatlanul független az államtól. A jegybank – hasonlóan a jelenlegi kerethez – elemzi a gazdasági folyamatokat, köztük az infláció, valamint a gazdasági növekedési lehetőségek alakulását. Ez alapján határozza meg a pénzpolitikát. Míg a jegybank a jelenlegi pénzügyi rendszerben közvetetten, a kamatokon keresztül igyekszik hatni – kimondatlanul a pénzteremtési és – az inflációs folyamatokra; addig az új pénzrendszerben a jegybank közvetlenül szabályozza a pénzmennyiséget.

Amennyiben a gazdaság (tranzakciós) pénzigénye a GDP közel 30%-a, a lehetséges éves gazdasági növekedés 3-4%, az inflációs cél pedig változatlan, évi közel 2-3%; úgy a pénzmennyiség a GDP közel 1,5-2%-ával bővülhet anélkül, hogy ez inflációt okozna. A jegybanki célnál magasabb inflációs előrejelzés esetén a jegybank csökkenti a pénzmennyiség növekedési ütemét, és fordítva.

Hogyan történik a hitelezés?

Az új pénzügyi rendszerben a bankok nem tudnak a saját maguk által teremtett számlaegyenleggel fizetni, mivel a hitelfelvétel tárgya már nem banki számlapénz, hanem a jegybankpénz. Ekkor a hitelezés előfeltétele, hogy a bank jegybankpénz-megtakarítással rendelkezzen. Első lépésben tehát a megtakarítók utalnak a banknak jegybankpénzt. Később a bank ezt a pénzt utalja tovább a hitelfelvevőknek. Mindkét utalás – illetve a majdani tőke- és kamattörlesztések is – a jegybanki számlákon keresztül bonyolódnak le. Mindezen ügyletek hatására a pénzmennyiség nem változik.

Melyek az új pénzügyi rendszer előnyei?

Az új rendszer egyrészt megszünteti a jelenlegi pénzügyi rendszer érdemtelen pénzáramlásait: a banki kamatkülönbözet-nyereség érdemtelen részét, valamint az állam alulköltekezési kényszerét. Ezek mértéke az elmúlt 40 év átlagában, globálisan több országot vizsgálva – saját számításon alapuló becslés alapján – elérhetik akár a GDP 2-4%-át.

Az új pénzügyi rendszerben az állam nemhogy nincs alulköltekezésre (elsődlegesegyenleg- többletre) ítélve, hanem enyhén – a GDP 1,5-2%-ának megfelelő mértékben – túlköltekezhet. A pénzforgalom közjószággá tételével az átlagos háztartások és vállalatok költsége a GDP 0,5-1%-ával csökken.

Ezek a nyereségek összeadódnak, a GDP 4-6%-ára rúgnak.

A pénzreform hatására tehát ennyivel lesz több pénze az átlagos háztartásnak a jelenlegi pénzügyi rendszerbeli állapothoz képest. Mivel az átlagos háztartás fogyasztási hajlandósága jóval magasabb, mint a leggazdagabbaké; így a változás minden bizonnyal nagyobb keresletet is eredményezhet. Amennyiben a gazdaságban vannak kihasználatlan kapacitások, úgy a többletkereslet nagyobb gazdasági növekedést is okoz.

Míg a jelenlegi pénzügyi rendszerben a jegybank csak úgy éri el a maximális keresletélénkítést, hogy közben jelentős mértékű megtakarítási pénz keletkezik, az új pénzügyi rendszerben a friss pénz sokkal nagyobb részben gazdaságot élénkít. Így ugyanakkora élénkítő hatás kisebb inflációs kockázat mellett érhető el.

A pénzreform ráadásul mérsékli a jelenlegi pénzügyi rendszer egyes egyensúlytalanságait. A pénzteremtés és az eladósodás kettéválik, vélhetően csökkentve ezzel a pénzügyi ciklusok kilengéseit. Mivel az állam végtelenül biztonságos modern pénzformát biztosít a gazdaság számára, a bankok védett helyzete megszüntethető, ezek kockázata visszahárítható a tulajdonosokra, befektetőkre.

A jelen cikk terjedelméből fakadóan nem terjedhet ki minden részletre. A pénzreform teljes körbejárásához a Nemzeti pénz c. könyvünket ajánljuk. A könyv közel 400 oldalban elemzi a javaslat részleteit: a jelenlegi pénzügyi rendszer működését, az azt körülvevő axiómákat és jogszabályokat, a hibák rendszerezését, az új pénzügyi rendszer további tulajdonságait, a nemzeti pénz elméletének más alternatív javaslatokhoz és közgazdasági iskolákhoz való viszonyát, valamint az átmenet kihívásait és lépéseit.

A javaslat alapján tehát a pénzreformmal összességében a GDP 4-6%-a megnyerhető; a pénzügyi rendszer biztonságosabbá tehető.

Mindez létezhet? Milyen hátrányai vannak az új rendszernek, amiket nem vettünk figyelembe? Egy szakmai vitára hívjuk a közgazdász társadalmat, ennek megvitatására!

A pénzreformról szervez vitát a Magyar Közgazdasági Társaság ’Visszavehetjük-e az ellenőrzést a saját pénzünk felett?’ címmel, amelybe Ön is bekapcsolódhat személyesen – előzetes regisztráció mellett – illetve online. A rendezvény részletei elérhetők ezen a linken.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images