A konferencia fókuszában két téma áll: a kardiológiai betegségek mellett a neurológiai betegségek lesznek középpontban, elsősorban az amatőr sportolók körében. Az erős orvostudományi jelleg mellett a technológiai is nagy szerepet kap, a résztvevők a legújabb fejlesztéseket is megismerhetik a megbízható személyes eszközöktől kezdve a diagnózis pontosításához szükséges mesterségesintelligencia-alapú informatikai megoldásokig.
A Széchenyi István Egyetem egészségtudományi fejlesztései és kutatásai is bemutatkoznak:
szó lesz többek között az intézmény Digitális Fejlesztési Központjának közreműködésével fejlesztett telerehabilitációs platformról, az ETO FC Győr futballcsapat által a kiválasztásban alkalmazott, az egyetemmel közösen fejlesztett digitális monitorozási rendszerről vagy épp dr. Stephens-Sarlós Erzsébet primitív reflexeket és mozgást érintő kutatásairól.
Az eseményen a nemzetközi orvostudományi szféra olyan elismert alakjai is előadnak, mint az egyesült államokbeli Princeton Egyetem professzora, dr. Nicole Avena, aki a sporttáplálkozás témáját dolgozza fel, vagy dr. Verhagen Evert, az UEFA fő tudományos tanácsadója, aki a betegség utáni visszatérés monitorozásáról beszél majd a futballra fókuszálva. A résztvevők az angol nyelvű plenáris programban a sportkardiológia és a technológiavezérelt egészségtámogatás témáját járhatják majd körbe, a szekciók során pedig részletes betekintést nyerhetnek többek között a szívbetegségek, az adottságok – például diabétesz, testösszetétel, női sajátosságok –, a neurológiai betegségek és a digitális megelőzés módszereinek témaköreibe.
A kétnapos fórum sokszínűségét mutatja, hogy a hazai felsőoktatási intézmények és kórházak véleményformáló szakértőinek plenáris előadásai mellett a doktori tanulmányokat folytató hallgatók is lehetőséget kapnak tudományos eredményeik bemutatására.
Nemcsak a versenysportolókat érinti
Dr. Szelid Zsolt, a Széchenyi István Egyetem Egészség- és Sporttudományi Kar Sportmedicina és Digitális Egészségtudományi Tanszékének vezetője a Magyar Labdarúgó Szövetség Orvosi Bizottságának elnökeként hosszú ideje foglalkozik az egészségügyi problémák sportot érintő kérdéseivel. Kardiológus és sportorvostan szakorvosként sokan fordulnak hozzá, hogy szívet vagy idegrendszert érintő betegségekkel milyen mozgásformát válasszanak, vagy hogyan térjenek vissza a sportoláshoz.
A téma nemcsak az élsportolókat érinti, hanem nagy létszámban azokat az amatőr sportolókat is,
akik valamilyen nehézséggel küzdve szeretnének egészségtudatosan és biztonságosan mozogni – gyermekeket, felnőtteket és időseket egyaránt.
Ennek jegyében hívta életre a „SPEED 2026 – Sport egészségtudatosan és digitálisan” elnevezésű konferenciát a Magyar Labdarúgó Szövetség Orvosi Bizottsága. A szervezet a Széchenyi-egyetemmel karöltve rendezi meg a nemzetközi orvostudományi fórumot Győrben, az ETO Park Hotelben január 23–24-én.
„Azt mindannyian tudjuk, hogy sérülés után az érintett személy nem tud sportolni, rehabilitációra van szüksége, mert fáj valamije. De mi történik akkor, ha valakinek olyan betegsége van, ami nem fáj rögtön? Például magas a vérnyomása, szívinfarktusa vagy agyvérzése volt, esetleg cukorbeteg? Hogyan tudnak ők visszatérni a sportba, milyen szempontokat kell figyelembe venniük? Ezekre a kérdésekre adunk választ a program során külföldi és hazai szakértők segítségével, akik az élsportból tanult módszerekről, mérési technikákról és egyedülálló kutatási eredményekről beszélnek majd az érdeklődőknek” – vázolta fel dr. Szelid Zsolt főszervező.
A program cukorbeteg vagy szívbeteg gyermekek sportolásáról szóló részét (Kis páciensek sportja – mit szabad, mire és mivel figyeljük?) online is közvetíteni fogják annak érdekében, hogy az érintett szülők minél többen tudjanak becsatlakozni és tanulni az elhangzottakból.
UEFA kampány is indul
A konferencia keretében indítják el az UEFA úgynevezett „Get trained save lives” kampányát, amelynek célja, hogy a klubokban és egyesületekben szükség esetén a munkatársak, a stáb és maguk a játékosok is felkészültek legyenek egy sikeres újjáélesztés megkezdésére. „Ismerjük a súlyos esetet, amikor 2021-ben a dán játékos, Christian Eriksen meccs közben meghalt, majd az UEFA készenléti stáb sikeresen élesztette újjá, és azóta is sikeres sportoló.
A biztonságos sporthoz tehát a hatékony megelőzés mellett a sportoló közvetlen környezetében lévő személyeknek is hatalmas felelősségük van. A kampány hazai indításával ezt a biztonságot akarjuk megadni a sportolóknak”
– szögezte le dr. Szelid Zsolt.
„A sportirányításban kiemelten fontosnak tartjuk azokat az eseményeket, ahol lehetőség van a tudásmegosztásra, hogy akár nemzetközi szinten is tanulhassunk a legjobb gyakorlatokból. A sport hozzájárulása az egészséges életmódhoz közismert, ezért Sportoló Nemzet Programunkon és más kezdeményezéseinken keresztül is igyekszünk mindent megtenni, hogy minél több honfitársunk életének legyen része a rendszeres mozgás, ezáltal egy egészségesebb társadalomban élhessünk. Azonban a sportegészségügy napjainkra nemcsak a közösségi, hanem a versenysport kapcsán is kulcsterületté vált, ahol a legfrissebb tudás elsajátítása elengedhetetlen ahhoz, hogy a jövőben is eredményesek maradjunk.
Nem véletlenül kap kiemelt szerepet LA10 Programunkban is.
Bízom benne, hogy a SPEED 2026 konferencián elhangzó előadások a sportcsalád minden szereplője számára hasznosak lesznek” – fogalmazott dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár.
A konferenciára elsősorban orvosokat, egészségügyi szakembereket, orvostudománnyal foglalkozó kutatókat és sportszakembereket várnak, azonban az esemény nyitott az érdeklődők számára, legyenek azok érintett szülők, sportban tevékenykedő, támogató szerepkörben dolgozók vagy amatőr sportolók. A SPEED 2026 regisztrált szakorvosi továbbképzés az OFTEX-rendszerben – a részvételért 32 pont jár –, ezért szakorvosok számára az esemény teszttel zárul.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images, fotó: Széchenyi István Egyetem
31,5-szeres ugrás a kormány által támogatott beruházásoknál, az akkugyárakhoz mentek a százmilliárdok
Érdekes trend rajzolódik ki az egyedi kormánydöntéseknél.
Új szankció készül Oroszország ellen, de az eszkaláció kockázata jelentős, ezért óvatosak az országok
Több lehetséges forgatókönyv is előkerült.
Rafinált megoldást talált ki Elon Musk, 1500 milliárd dollár a tét
Jelentős szavazati befolyást akar a milliárdos.
Trump szakított minden szabállyal: amit a katonák előtt mondott, arra még nem volt példa
"Félelmet kell kelteni".
Régóta várt bejelentés érkezett: megújul a főváros egyik legforgalmasabb útszakasza
Aláírták a szerződést.
Veszélyes ital került a magyar boltokba: aki ebből vásárolt, ne fogyassza el
Kétféle terméket is visszahívtak.
Újabb ellenséges lépés Oroszországtól: egyszerűen elzavarta a német kutatókat
"Nemkívánatossá" minősítette a szervezetet.
Vészjósló figyelmeztetés Macron elnöktől: Európának be kell rendezkednie az orosz agresszióra
Nem finomkodott az európai vezető.
Bankváltás ingyenes számlára: a leggyakoribb kérdések és félreértések 2026-ban
Évente több tízezer forintot spórolhatnánk egy ingyenes számlával, mégis maradunk a fizetős bankszámlánál - miért? A legtöbben a bankváltás során feltételezett macerától tartanak: papí
Borús napok után csillanhat még a fény az ezüstön
Az ipari túlkereslet, a jegybanki függetlenség megkérdőjeleződése és a geopolitikai feszültségek miatti dedollarizáció következtében felerősödő spekulatív ETF-tőkebeáramlás példátlan
Techforradalom az erdőkben: Japánban AI-vezérelt drónokkal ültetnek fákat
Japánban drónokkal telepítenek erdőket, ami sokkal gyorsabbá teszi a folyamatot, mivel mesterséges intelligencia és a terep feltérképezését szolgáló technoló
LOI a gyakorlatban: vételi szándékból tranzakció
A cégvásárlási folyamatban a szándéknyilatkozat/indikatív ajánlat ("LOI" - letter of intent) gyakran olyan fordulópont, amikor a felek írásban is rögzítik a tranzakció fő feltételein
Ez a hajó is elment
A befektetési piacokon rendszeres, hogy váratlanul megjelenik az új tuti befektetés. Pár éve az OTP részvényt mondtam mindig példának, aztán egy gyengébb időszak után most újra lett egy nagy
Top 10 osztalék részvény - 2026. február
Február másodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Intelligens vákuumos hulladékgyűjtés Bergen belvárosában
Bergen vákuumtechnológiás Bossnett rendszere föld alatti csőhálózaton keresztül végzi a hulladékgyűjtést sűrűn beépített városi környezetben.
Elúszott a család vagyona, a város vette kezébe az első tőzsdét
Egy kis fogadóban nyitott informális piactérből szép lassan egy nyüzsgő, önjáró intézmény fejlődött, ahol pénzügyi innovációk sora valósult meg. A tőzsde történetéről szóló cikkso
Meddig tart az Otthon Start hatása a lakáspiacon?
Akár a fékezés is benne van a pakliban?
Erre az adatra várt mindenki: nyolc éve nem láttunk ilyet Magyarországon
A forint jövőjéről is pontosabb képet kaptunk.
Trump bemondta, mi a tuti a tőzsdén – Vegyük, vagy ne vegyük?
Ismét megszólalt az elnök.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

