Bár a 2025-re vonatkozó hivatalos növekedési statisztikákra még várni kell, az év első kilenc hónapja alapján már látszik, hogy mely európai uniós országok lehetnek a legjobban, illetve legrosszabbul teljesítők. A tagállamok harmadik negyedéves gazdasági teljesítményéről alábbi cikkünkben írtunk részletesen:
Az előzetes eredmények mellett mérvadónak számítanak még a Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzései (World Economic Outlook) is, amely alapján végül a rangsort összeállítottuk.
Európa 2025-ös növekedési bajnoka: Írország (9,1 százalékos GDP-növekedés)
A tavalyi kiugró növekedés sokkal inkább statisztikai, semmint reálgazdasági sajátosság, melynek hátterében az áll, hogy Írország évek óta a multinacionális cégek európai hídfőállása, így a vállalatok termelése, profitja és immateriális javai nagyrészt az ír leányvállalatok/telephelyek könyveiben jelenik meg. A hivatalos GDP-statisztikákat erősen felfújja, hogy sok bevétel és szellemi tulajdon formálisan itt kerül kimutatásra, noha a tényleges termelési láncok globálisak; ezért a GDP papíron sokkal gyorsabban nő, mint amit a szereplők valójában éreznek.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!