A vizsgálatban az Egyesült Államok megyéire lebontott élettartam-adatokat vetették össze a járványügyi központ (CDC) 2019 és 2025 között gyűjtött felméréseivel. Így tudták elemezni, hogy az egyes életmódbeli szokások milyen mértékben kapcsolódnak a hosszabb vagy rövidebb életkilátásokhoz. Az elemzés során az alvás hatása kiemelkedett a többi tényező közül. A pihenés szorosabb összefüggést mutatott a várható élettartammal, mint az étrend, a testmozgás vagy a társas elszigeteltség. Egyedül a dohányzás bizonyult erősebb befolyásoló tényezőnek.
Nem számítottam ilyen erős korrelációra. Mindig is tudtuk, hogy az alvás fontos, de ez a kutatás valóban rávilágít erre: mindenkinek törekednie kellene a napi hét-kilenc óra alvásra
– mondta Andrew McHill, az Oregon Egészség- és Tudományegyetem docense, a kutatás vezető szerzője.
Bár a szakemberek régóta tisztában vannak az alvás egészségügyi jelentőségével, a szerzőket meglepte, hogy az alváshiány az étrend és a testmozgás hatását is felülmúlta az élettartam előrejelzésében. Korábbi tanulmányok már kimutatták a rossz alvás és a korai halálozás kockázata közötti kapcsolatot, ám
ez az első kutatás, amely évről évre, az összes amerikai államban nyomon követte az összefüggést.
A kutatók a CDC meghatározását használták, amely szerint a megfelelő alvás legalább hét óra pihenést jelent éjszakánként. Az adatok szinte minden államban és minden vizsgált évben egyértelmű kapcsolatot mutattak az alvás hossza és a várható élettartam között.
A tanulmány nem vizsgálta részletesen a jelenség mögötti biológiai okokat, McHill azonban rámutatott, hogy az alvás meghatározó szerepet játszik a szív egészségében, az immunrendszer működésében és az agyi teljesítményben.
A kutatás azt mutatja, hogy az alvást legalább annyira fontosnak kellene tartanunk, mint az étrendet vagy a testmozgást
– hangsúlyozta. „Sokszor úgy gondolunk az alvásra, mint valamire, amit félre lehet tenni, és majd hétvégén bepótolunk. A jó éjszakai alvás nemcsak a közérzetünket javítja, hanem az életünket is meghosszabbíthatja.”
Címlapkép forrása: Shutterstock
Törésponthoz ért a NATO jövője: Trump támadásba lendült – Most dől el, mi lesz Grönland sorsa
Első évfordulóját ünnepli Trump második elnöksége.
Új korszak kezdődhet az iPhone-nál - Jön a drága, hajlítható csúcsmobil!
Milliós eladásokkal indulhat az új telefon.
Macron új gyarmatosítással vádolta meg az Egyesült Államokat
Újabb lépés a szabályok nélküli világ felé.
Felszólította a lakosságot a grönlandi miniszterelnök: mindenki készüljön fel egy invázióra
Egyelőre még remélik, hogy Donald Trump elnök letesz a terveiről.
Brüsszel a gyökerestül tépné ki a rendszerbe ültetett szivárgási kockázatot
Több milliárd eurós költséggel járhat a hálózatok "megtisztítása."
Kedd (kiegészítés)
Beszereztem Paul Samuelson Közgazdaságtan című művének 1976-os, első magyar kiadását, amely a tizedik, bővített és átdolgozott angolnyelvű kiadás fordítása. Az 1988-as háromkötetes és a
Hogyan integrálja Kína az elosztott energiaforrásokat?
Fordulópont Kínában: a 40%-os elosztott napenergia-arány súlyos hálózati gondokat okozott.
Energiatároló pályázat: még van idő felkészülni
Sok cég azért legyint az energiatárolós felhívásra, mert azt gondolja: "nincs napelemünk, ez nem nekünk szól." Pedig ez most kifejezetten jó hír: a pályázat lényege az energiatároló, és
Banki tartozás elévülése - gyakorlati útmutató
A banki tatozások elévüléséről közérthetően, jogszerűen Ez az átfogó szakmai útmutató elsősorban azoknak szól, akiket régi banki tartozás miatt keresett meg követeléskezelő, vagy ba
A bértranszparenciától az AI Actig: EU munkajogi trendek és kötelezettségek
Az uniós munkajogi szabályok közvetlen vagy közvetett hatással vannak a magyar munkáltatók napi működésére - a rugalmas munkavégzéstől és családi szabadságoktól a bértranszparencián át
Búcsú az állampapíroktól? Egy évforduló tanulságai
Napjainkban érkezünk egy, a hazai befektetési piacon meglehetősen fontos esemény egy éves évfordulójához. Bár ez az esemény nem annyira nevezetes, mint egy nemzeti ünnep vagy egy születésnap,
Hogyan érvényesítheted az elévülést? Elévülés A-Z-ig
Ebben az írásban megtalál minden lényeges információt a tartozás elévüléséről, elévülés megállapításáról, számításáról, érvényesítéséről azok számára, akiket követelé
Buy the dip: működő stratégia vagy drága illúzió?
Az egyik legnépszerűbb befektetési stratégia lett a buy the dip, kevés piaci módszernek lett akkor kultusza a kisbefektetők közt, mint az esések azonnali megvásárlásának. És... The post Buy t
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Trump már megint odavágott az európai autóiparnak: most kell bevásárolni a papírokból?
Nagy a politikai feszültség.
Érkezik a kormány újabb csomagja – Ez ment meg több tízezer embert?
Miért pont most?
NATO katonák tartanak Grönlandra – Mi jöhet most?
Fokozódik a helyzet a sarkkörön.


