Repteret vásároltak, arab sejkkel üzleteltek: így lett virágzó metropolisz a haldokló ipari városból

A Brexit óta az Egyesült Királyságból nem sok pozitív gazdasági hírt lehet hallani: az unióból való kilépéssel a brit gazdaság fejlődési pályája lelassult, a GDP-ben 6,8%-os, a beruházásokban 12-18%-os, a foglalkoztatásban és termelékenységben 3-4%-os a veszteség egy tavaly év végi tanulmány becslése szerint. A növekedés lassú, az adókkal való elégedetlenség rekord közeli szinteken jár és már csak a britek nagyjából harmada gondolja, hogy jó ötlet volt a kilépés.

Ezzel szemben Manchester látványos sikereket tud felmutatni: Greater Manchester GDP-je kétszer olyan gyorsan nő, mint a nemzeti átlag. (Greater Manchester egy közel 3 millió fős közigazgatási terület, ami gyakorlatilag Manchestert és annak szélesebb agglomerációját jelenti.) London után ez a legtöbb külföldi működőtőkét vonzó városi régió, ahol olyan nemzetközileg ismert vállalatok létesítenek központot, mint a Bosch, az IBM és a Booking.com. A lakosságszám dinamikusan nő és a diplomások jelentős részben helyben is maradnak: a főváros után itt a legkisebb a felsőfokú végzettségűek elvándorlásának aránya az országban. Egymás után nőnek ki a földből a felhőkarcolók és teljes városrészek születnek újjá kihalt ipari csontvázból élettől lüktető közösségi térré.

A kérdés így már nem az, hogy Manchester sikeres-e, hanem az: mit csinált másként, mint az ország többi része? A siker ugyanis nem volt magától értetődő: az ipar hanyatlása, ami világszerte oly sok helyen okoz fejvakarást a politikusoknak, az észak-angliai települést is elérte. Manchester a világ első ipari városa volt, ami a brit világbirodalom nemzetközi kereskedelemben betöltött kulcsszerepére és a gyapjúkereskedelemre alapozott. Később a mérnöki és vegyipari tudásra épített a város, az ipar azonban fokozatosan elkezdett visszaesni; végül az állami támogatások Thatcher-éra alatti megvonása adta meg a kegyelemdöfést. A város lakosságszáma (agglomeráció nélkül) 1931-ben tetőzött 776 ezernél, majd a fogyás egészen az ezredfordulóig meg sem állt a 400 ezres lélekszám eléréséig. Az utóbbi negyedszázadban újra trendfordulót láthattunk: ma már 550 ezer főt számlál a városi régió. A számok visszaigazolják, hogy egyre többen gondolják úgy, hogy jó Manchesterben élni.

Hogyan lesz egy város olyan, ahol jó élni?

A kultúra elengedhetetlen része volt a receptnek. Manchester mindig is számos kiállításnak és fesztiválnak adott otthont, idén először pedig a Brit Awards, az egyik legnevesebb zenei díjátadó házigazdája lesz. Az esemény olyan fellépőket szokott felvonultatni, mint például Dua Lipa vagy Billie Eilish. A focicsapatok szintén nem szorulnak bemutatásra: az elmúlt húsz évből 12 alkalommal a Manchester City vagy United áll a topliga dobogójának legmagasabb fokára.

A szabadidő eltöltésére szolgáló lehetőségek tárházán kívül Manchester a relatív megfizethetőséggel is vonzza a lakosságot: ahogy a Bloomberg is kiemelte,

egy egyszobás albérlet nagyjából feleannyiba kerül, mint egy londoni külvárosban.

Greater Manchester (újjá)születése és befektető az Emírségekből

A térség fordulatának másik kulcsa egy önkormányzati reform volt. 2011-ben Greater Manchester lett az első úgynevezett Combined Authority: tíz korábbi közigazgatási egység részleges összeolvadásával jött létre egy olyan várostérségi szint, ahol a stratégiai döntések összehangoltan születhetnek.

Az elmúlt évtizedben az egymást követő kormányok egyre több hatáskört ruháztak erre a szintre.

Az olyan kérdések, amelyek korábban széttöredezetten dőltek el – hol épüljenek lakások, hogyan kapcsolódjon össze a közösségi közlekedés, miként igazodjon az oktatás a helyi munkaerőpiachoz – fokozatosan egy kézbe kerültek.

Tavaly ráadásul a város elérte, hogy a közlekedés, a lakhatás és a felnőttképzés finanszírozására ne projektenként kelljen pályázni, hanem stabil, több évre szóló források álljanak rendelkezésre.

Manchester így egyre inkább nem csupán városként, hanem regionális gazdaságpolitikai szereplőként működik.

Az intézményi kereteket egy tudatosan vállalkozásbarát politika töltötte meg tartalommal. A városvezetés a belvárosban alig szabott érdemi korlátot az épületek magasságára és sűrűségére, ami a járvány utáni építési robbanás egyik alapja lett. A rugalmasság a mindennapi engedélyezésben is megjelent: több vállalkozás London helyett inkább itt nyitott, mert könnyebb volt zöld utat kapni.

Ennek a megközelítésnek a legvitatottabb eleme a 2014-ben indított, 1 milliárd fontos Manchester Life projekt volt – emlékeztetett a Bloomberg. A beruházás két városrészbe, az Ancoats és New Islington negyedekbe lehelt új életet, azonban a kivitelezés módja miatt rengeteg kritika érte. Erre ugyanis a Manchester City tulaja, az Abu Dhabi United Group kapott lehetőséget, és felmerült a vád, hogy a városvezetés olcsón adott el közterületeket egy külföldi rezsimnek. A bérleti szerződések egy része 999 évre szólt és a kivitelezői követelmények közül a szociális bérlakásépítés támogatása végül kikerült.

Ha azt tettük volna, amit kritikusaink akartak, akkor nem csupán nem lett volna megfizethető lakás, hanem egyáltalán nem lett volna lakás

– kommentálta a vitát Richard Leese, a városi tanácsot két évtizede vezető mostani alpolgármester. Az eset rávilágít, hogy a városvezetők ugyanazokba a problémákba ütköznek világszerte, a britek azonban más döntést hoztak, mint a budapestiek: náluk megvalósult "mini-Dubaj". A negyedek megújulása egyértelműen előrelépés, azonban a divatos kerületek magukban hordozzák a veszélyt, hogy az ország tehetősebb részeiről költözni vágyók kiszorítják onnan a helyieket egy olyan városban, ahol a lakosok jelentős része még az elmúlt évtizedek prosperitása ellenére is a legszegényebbek közé tartozik az országban. Ahogy a Financial Times is kiemelte, a város az októberben közzétett legfrissebb Többszörös Depriváció Index szerint országos szinten a második legmagasabb arányban rendelkezik hátrányos helyzetű városrészekkel.

Miből volt erre pénz? – Reptérvásárlás

A forráshiány már korábban is vállalkozó szemléletre kényszerítette a várost. A Thatcher-kori privatizációk idején Manchester önkormányzatai összefogtak, és egy magáncégen, a Manchester Airport Plc-n keresztül megtartották a repülőtér tulajdonjogát.

A vállalat a koronavírus járványig évente tízmillió fontos nagyságrendű osztalékot fizetett nekik.

A tervek most új szintre lépnek. Andy Burnham polgármester a nemrég bejelentette, hogy a várostérség újraiparosítását tűzi ki célul, öt, növekedést húzó ágazatra építve – köztük a kreatív iparra, a zöld technológiákra és az élettudományokra. Szerinte ez "messze a legambiciózusabb és legkoherensebb iparstratégia az Egyesült Királyság városai között", "egy konkrét terv az ipari forradalom szülőföldjének újraiparosítására".

A terv fordulatot jelent: a város korábbi sikerei részben épp a laza, kevésbé központilag tervezett működésből fakadtak, aminek következtében a régió gazdasági szerkezetében egyik ágazat sem domináns. Éppen ezért nyitott kérdés, hogy a most meghirdetett irány beváltja-e a hozzá fűzött reményeket. Manchester tehát egy igazi laboratóriumként szolgál, a sorsának alakulását a világ számos pontjáról érdemes figyelemmel követni: megmutathatja például, hogy képes-e az újraiparosítás sikerrel járni a 21. században, ami fontos üzenet lehet az Egyesült Államok felé, ahol Donald Trump amerikai elnök egyik legfőbb ígérete volt az USA ipari reneszánszának elhozatala. De itthonról is tanulságos lehet a város története, ahol a Fővárosi Közgyűlésben véget nem érő vita folyik arról, hogy a kerületek jelenlegi önállóságának megőrzése, vagy egy több hatáskörrel rendelkező fővárosi vezetés lenne a kívánatos.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images