Planet 2026: Olyan időjárás jön, ami mindent megváltoztat: kiderült, mi vár ránk a közeljövőben

Gelencsér András, a Pannon Egyetem korábbi rektora és a HUN-REN-PE Levegőkémiai Kutatócsoport vezetője előadásában hangsúlyozta, hogy a globális klímaváltozás ténye és gyorsuló üteme a tudomány számára már évtizedek óta vitathatatlan. Ezzel szemben a politikai válaszok sokszor köszönőviszonyban sincsenek a fizikai valósággal. Gelencsér kiemelte, hogy

a globális átlaghőmérséklet emelkedése tavalyelőtt már meghaladta a másfél Celsius-fokot, miközben a kritikus északi régióban, az Arktiszon a melegedés üteme a földi átlag körülbelül négyszerese.

Rámutatott arra is, hogy a folyamat háttere rendkívül összetett: az emberi tevékenység nemcsak a szén-dioxid, hanem számos más légköri összetevő, például a hűtő hatású kén-dioxid kibocsátásán keresztül is befolyásolja a klímát. Az akadémikus szerint a politika erre a komplex problémára egy alternatív, posztigazság utáni világot épített, amelyben a természeti törvényeket figyelmen kívül hagyva leegyszerűsített üzenetekkel és üzleti érdekekre szabott narratívákkal operálnak. Szavaival élve: "Lánykori nevén ez a világ, ezt az alternatív valóságot úgy hívják, hogy tündérmesék", amelyekből a politikusok a gyerekekkel ellentétben nem nőttek ki.

Az energetikai adatok elemzésekor a rektor arra hívta fel a figyelmet, hogy a globális energiafelhasználás trendjeiben egyelőre nem látszik valódi szerkezetváltás.

Az emberiség valójában egymásra pakolja a különböző energiahordozókat, hogy kiszolgálja a folyamatosan növekvő igényeket, ahelyett, hogy kiváltaná a fossziliseket.

Ezt támasztja alá, hogy a világ tavaly minden korábbinál több szenet égetett el, tehát a szénkorszaknak sincs még vége. A zöld átállás egyik legnagyobb akadálya a megújulónak nevezett technológiák óriási anyagigénye: a nap- és szélerőművek létrehozásához tömeges mennyiségű betonra, üvegre, rézre és alumíniumra van szükség. Gelencsér felidézte a német átállás ismert mottóját, miszerint a Nap nem küld számlát, majd hozzátette: "A Nap nem küld számlát, de áramot se küld, hanem csak meleget." Az energia hasznosításához tehát drága, nagy anyagigényű átalakító berendezésekre van szükség, amelyek előállítása és telepítése önmagában is komoly környezeti terhelést jelent.

A legsúlyosabb problémát a nehézipar dekarbonizációjának hiánya jelenti, különösen a "Big 4" ágazatokban, amelyek az acél-, a cement-, a műanyag- és a műtrágyagyártást foglalják magukban.

Ezek a szektorok adják a globális energiafelhasználás mintegy egynegyedét, és a rektor szerint jelenleg "egyetlen darab karbonmentes megoldás nem létezik sehol a világon" ezen folyamatok ipari léptékű kiváltására. Hasonló a helyzet a tengeri hajózás, a repülés és a hadviselés területén is, ahol szintén nem láthatók reális elektromos alternatívák a nagy távolságú és nagy energiasűrűségű alkalmazásokra. Az elektrifikáció legfőbb korlátja az energiatárolás fizikai határa: míg a fosszilis tüzelőanyagok energiasűrűsége kilogrammonként körülbelül 12 ezer wattóra, addig a legmodernebb lítiumion-akkumulátoroké mindössze nagyjából 240 wattóra kilogrammonként. A hidrogén, mint lehetséges megoldás kapcsán a professzor emlékeztetett, az ipar közel egy évszázada használ hidrogént, ám a vízbontással előállított zöld hidrogén aránya ma is elenyésző, ipari léptékű, olcsó és széles körű gyártása pedig egyelőre nem megoldott.

A jövőbeli kilátásokat értékelve Gelencsér András a rendezvényen tartott előadásában úgy fogalmazott, hogy a másfél fokos klímacél tartása már irreális, ezért a hangsúlyt a következményekhez való alkalmazkodásra kell áthelyezni. Rámutatott, hogy a melegebb légkör termodinamikai okokból több vízgőzt képes tárolni: minden egyes Celsius-foknyi melegedés körülbelül 7 százalékkal növeli a lehetséges vízgőztartalmat. Ez gátolja a felhőképződést, erősíti a besugárzást, és növeli a hőhullámok, valamint az aszályok gyakoriságát. Ugyanakkor a légkörben jelen lévő többlet víz, mint energiahordozó intenzívebb hidrometeorológiai eseményeket, például villámárvizeket, heves záporokat és viharokat idézhet elő.

Komoly kockázatot jelent a mezőgazdaság számára a "hamis tavasz" jelensége is, amely az Arktisz és a mérsékelt égöv közötti hőmérséklet-különbség csökkenésének következménye. Ez a folyamat destabilizálja a sarki örvényt, vagyis a poláris vortexet, aminek hatására a hideg légtömegek kiszabadulhatnak, és kései fagyokat okozhatnak a tavaszi időszakban. Zárásként a rektor Aldous Huxley gondolatát idézte, emlékeztetve a döntéshozókat: a tények nem szűnnek meg létezni attól, hogy figyelmen kívül hagyják őket.

Az agrárium helyzete kritikus

Az emberiségnek adaptálódnia kell a klímaváltozáshoz, és Magyarországon már most új klímanormában élünk, ahol az aszály nem kivétel, hanem átlag lesz – jelentette ki Kovács Gergő Péter, a MATE egyetemi docense a Planet Budapest 2026 Expo és Konferencián.

A MATE Növénytermesztési-tudományok Intézet igazgatóhelyettese szerint Magyarországon az elmúlt 30 évben 23 alkalommal volt aszályos állapot, és ebből 8 évben az ország területének 80 százalékát érintette a szárazság.

Az aszály nem csak egy vízgazdasági probléma, hanem civilizációs problémánk lehet, hiszen az épített környezetünk sem felkészült"

– hangsúlyozta Kovács Gergő Péter. A szakértő szerint a probléma nem feltétlenül a csapadékmennyiség csökkenésében rejlik, hanem abban, hogy sokkal több víz párolog el, mint amire számítunk.

Három pillér: víz, talaj és genetikai háttér

Az adaptációhoz három fő területen kell változtatni: vízgazdálkodás, regeneratív talajművelés és fajtaválasztás. A szakember szerint ezeket a lépéseket már tegnap vagy tegnapelőtt meg kellett volna tenni.

A vízgazdálkodásban kulcsfontosságú a tájléptékű vízvisszatartás és a mérésalapú öntözés. Az utóbbival a kijuttatott vízmennyiség 30-50 százalékát meg lehet fogni. Kovács szerint nem arról kell beszélni, hogy mennyi hektár területet öntözünk, hanem arról, hogy mennyi kilogramm szárazanyag termést tudunk előállítani köbméternyi vízből.

A talaj mint természetes víztározó

A talaj a legjobb víztározó, amely nem igényel betont – egy élő mátrixról van szó. A regeneratív talajművelés három alappillére: a felszínborítás takarónövényekkel, a minimális talajbolygatás és az átgondolt vetésforgó alkalmazása.

Magyarországon körülbelül 4-5 fő növénnyel dolgoznak, ezt ki kell bővíteni. A talaj szerves anyagtartalmának 1 százalékos növelésével 80-170 ezer liter vizet lehet megőrizni 30 centiméteres mélységben hektáronként.

Genetikai diverzitás és fajtaválasztás

A kukoricatermesztésben, amely Magyarországon általában 1 millió hektáron folyik (jelenleg 800 ezer hektár környékén), változtatni kell az éréscsoportokon. Rövidebb éréscsoportba tartozó fajtákat kell termeszteni, és nem a minél több tonna per hektárt kell követni, hanem a stabil minimumokra kell koncentrálni.

A genetikai diverzitás növelése érdekében már lehetőség van arra, hogy különböző vetőgépekkel különböző kukoricahibrideket juttassanak ki bizonyos területekre. Kovács biztatja a gazdálkodókat az onfarm kísérletek végzésére.

Mérés és menedzsment

"Ami mérhető, az menedzselhető is" – emelte ki a szakértő. A talajnedvesség mérését mindenkinek alkalmaznia kellene, és ehhez kell igazítani a gazdálkodást. A takarónövények használata, a talajszerves anyag védelme és a minimális talajbolygatás mind olyan elemek, amelyek mérhetők és követhetők.

Az előadás zárásaként Kovács Gergő Péter hangsúlyozta:

A klímaváltozás szorításában a kérdés nem az, hogy kevesebb vizünk lesz-e, hanem az, hogy ami megmaradt, azzal okosabban bánunk-e."

Drasztikus átalakulás zajlik a magyar földeken: van olyan növény, amit lassan el kell felejteni az Alföldön

A hazai agrárium szereplői már jóval a 2022-es aszályos év előtt észlelték a klímaváltozás jeleit, az utóbbi évek szélsőségei azonban azonnali és radikális technológiai váltásra kényszerítették a termelőket. Hadászi László, a KITE Zrt. innovációs főigazgatója szerint az éves csapadékmennyiség ugyan nem csökkent drasztikusan, eloszlása viszont rendkívül szélsőségessé vált. Ezzel párhuzamosan az emelkedő átlaghőmérséklet miatt a párolgás is jelentősen fokozódott. A szakember egy szemléletes példával érzékeltette a helyzet súlyosságát:

míg az 1980-as években épített öntözőberendezéseknél elegendő volt az 5 milliméter/nap vízkijuttatási teljesítmény, ma már 7–8 milliméter/napos kapacitással kell tervezni.

Enélkül a gépek egyszerűen nem érnek körbe a táblákon a megnövekedett vízigény mellett. A technológiai váltás a talajművelésben is egyértelműen megjelenik. A forgatásos művelés visszaszorulása számszerűsíthető: míg korábban évente 60–70 ekét értékesítettek, ma ez a szám mindössze 10–12 darabra csökkent. A gazdák egyre inkább a talajkímélő, nedvességmegőrző eszközöket keresik.

A klímaváltozás hatásai a nagyüzemi gazdálkodásban is azonnali beavatkozást tettek szükségessé, amit Purgai Ferenc, a Talentis Agro Zrt. vezérigazgató-helyettese a cégcsoport 2022-es tapasztalataival illusztrált. A holding 52 ezer hektáros területén a kukoricatermesztés drámai nehézségekbe ütközött. Gödöllő térségében például a növények el sem jutottak a címerhányás fázisáig, így az Alföldön gyakorlatilag nem volt szemes kukorica-betakarítás. A termést teljes egészében silóként, a 9500 darabos tehénállomány tömegtakarmányozására kellett felhasználniuk. Válaszlépésként a cégcsoport jelentős öntözésfejlesztésbe kezdett. Jelenleg a szántóik 14 százaléka, mintegy 7000 hektár öntözhető, és az alföldi régióban már kizárólag ilyen feltételek mellett foglalkoznak kukoricával. Ezzel párhuzamosan a vetésszerkezet is átalakult: a kockázatosabb kultúrák helyét átvette a napraforgó. Vetésterülete mára meghaladja a 10 ezer hektárt, és eléri a 20 százalékos részarányt a vetésforgóban.

A szakmai párbeszéd során Vajda Péter, a Phylazonit ügyvezetője hangsúlyozta, hogy a technológiai elemeket komplex rendszerként kell kezelni, és a jövőben nem feltétlenül a rekordtermések hajszolása lesz a cél. Úgy fogalmazott:

Nem termést kell maximalizálni, hanem költségeket kell optimalizálni.

Mint mondta, a talajélet javítása és a mikrobiológiai folyamatok támogatása elengedhetetlen a vízmegtartáshoz.

Ezzel összhangban Kovács Gergő Péter, a MATE Növénytermesztési-tudományok Intézetének igazgatóhelyettese az oktatás felelősségét emelte ki. Elmondása szerint az egyetemen ma már nem választható opcióként, hanem kötelező tananyagként oktatják azokat a technológiákat, amelyek a megváltozott klimatikus viszonyok között is működőképesek. A szakember szerint a napraforgó egyértelműen sikernövénynek tekinthető az új környezetben, mivel termésátlagának szórása lényegesen kisebb, mint a kukoricáé, így kiszámíthatóbb bevételt biztosít a gazdálkodóknak.

A jövőbeni kilátások kapcsán Hadászi László egy sokkoló adatra hívta fel a figyelmet: a Magyarországon rendelkezésre álló 4,2 millió hektár szántóterületből mindössze 800–900 ezer hektár – főként a Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti országrészben – alkalmas arra, hogy ott biztonságosan és jövedelmezően lehessen kukoricát termeszteni. A fennmaradó mintegy 1,2 millió hektáron, különösen az Alföld középső részein, az öntözés nélküli kukoricatermesztés ma már szinte garantáltan veszteséges. Ezeken a területeken más alternatívákat - például őszi vetésű fehérjenövényekkel, borsóval és a lencsével kísérleteznek, ezek ugyanis kevésbé kockázatosak -vagy napraforgót kell választani. Hadászi beszélt arról is, hogy a kukorica jó alternatívája lehet a cirok, amennyiben egy területen tavaszi vetésű növényben gondolkodunk. 

Az alkalmazkodást a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) friss bejelentése is segíti. Petőházi Tamás elnök közlése szerint a szervezet a NAK-kal és a Vetőmag Szövetséggel együttműködve 2026-tól a búza és a kukorica mellett a napraforgót is beemeli az országos összehasonlító fajtakísérletek rendszerébe.

Zöldség-gyümölcs: kitörési pont vagy kezelhetetlen kockázat?

A beszélgetést Ledó Ferenc, a Délalföldi Kertészek Szövetkezetének vezető szaktanácsadója vezeti, és már az elején keretet ad: a zöldség-gyümölcs ágazat különösen összetett, sok kultúrával és eltérő technológiákkal. Szerinte a klímaváltozás miatt – főleg a gyümölcsben – csak komplex, integrált termesztéssel tartható meg a jövedelmezőség úgy, hogy közben a fenntarthatóság is javuljon.

Kiemeli:

Magyarországon öntözés nélkül ma már nem “kockáztat”, hanem “hazárdírozik” az, aki kertészeti termelést folytat,

sőt már a dió telepítésénél is legalább a kezdeti években elengedhetetlennek tartja a vizet. Ledó a beszélgetést a gyakorlati megoldások felé tereli: gyümölcsben a termésbiztonság, zöldségben a zárt termesztés klímaalkalmazkodása, majd az öntözés és a biztosítás kerül fókuszba. 

 

Apáti Ferenc, a FruitVeB elnöke, a Debreceni Egyetem docense a gyümölcstermesztés helyzetét három oldalról írja le: romlott a klíma, keményedett a piac (árnyomás és folyamatos, magas minőség elvárása), és szűkült a munkaerő. Ezek együtt az intenzív/szuperintenzív rendszerek felé kényszerítik a termelőket. A jövő gyümölcsültetvényét csak úgy látja életképesnek, ha egyszerre öntözött, fagyvédett és jéghálóval védett – mert ha bármelyik hiányzik, egyetlen szélsőség is lenullázhatja a többi beruházást. Rámutat: a magyar ültetvények nagy része öntözetlen, ezért eleve kiszolgáltatott.

A beruházási szint drámaian nőtt:

ami régen “elég volt”, ma többszörös tőkét igényela, lmában akár 25 millió Ft/ha nagyságrend.

A fagyvédelemben nem csak a mínuszok számítanak, hanem a szél; szállított fagyban sok technológia hatástalan, míg szélcsendben nagyobb eséllyel lehet védekezni. A fajtaválasztásnál nincs “fagyálló csodafajta”, legfeljebb 1–2 °C különbségek, és szerinte nagy magyar hátrány, hogy hiányoznak az érdemi fajtakísérleti állomások, így a termelő “saját pénzén” kísérletez, és csak 6–8 év után derülhet ki, hogy egy fajta nem működik. Növényvédelemben a klíma miatt több és más ütemű fertőzéssel, új kártevőkkel kell számolni, miközben fogy a hatóanyag: ezért a megoldás az észlelés–mérés–előrejelzés, szenzorok, digitalizáció és magasabb szaktudás. A biológiai védekezés terjed, de szabadföldön nehezebb, ugyanakkor új, kísérleti irányként említi az ózonos permetezést és UV-sterilizálást.

Nagypéter Sándor, a Délalföldi Kertészek Szövetkezetének elnöke a zöldség, különösen a hajtatás oldaláról hoz kézzelfogható példákat. A klímahatást a hozamingadozáson mutatja meg: ugyanazon időszakban egyik évben több ezer tonnával kevesebb, a másikban több termés is lehet, és kulcs, hogy a nagy nappali meleg után tud-e éjjel lehűlni a környezet, mert a növény regenerációjához ez kell. Szerinte a “zárt tér” sem véd meg automatikusan:

aki nem fejleszt szellőztetést, árnyékolást, hűtést, párásítást, az lemarad.

Technológiai válaszként kiemeli a növénykondíció folyamatos fenntartását (biostimulátorok, mikrobiológiai készítmények), és a növénymonitoringot, mert vírus- és kártevőnyomás mellett csak korai jelzéssel lehet időben beavatkozni. Öntözésben a víztakarékosságot hangsúlyozza: szabadföldön a csepegtető/szalagos (akár takarás alatt vagy talaj alatt vezetve) és bizonyos esetekben a mikroszórófejes megoldások felé kell menni;

Izrael példáját a “minden csepp számít” szemlélet miatt tartja követendőnek.

A biztosítási kérdésnél az integrációt tartja erős eszköznek: a TÉSZ-ek csoportszerződéssel olcsóbban tudnak biztosítást kötni, és ezt akár operatív programban is el tudják számolni, ha a tagnyilvántartás és a támogatási elszámolások rendben vannak.

Sebestyén Géza, a Hungarikum Biztosítási Alkusz mezőgazdasági szakértője a termelői kockázatkezelést a biztosítás oldaláról teszi érthetővé. Elmondja: a díjtámogatott növénybiztosításoknak van állami–uniós kerete, de a kertészetben a legnagyobb gond a tavaszi fagy, amit a biztosítók egyre kevésbé “rendkívüli eseményként” kezelnek, ezért a fagyot tartalmazó csomagok sokszor nem reálisan elérhetők, vagy túl drágák (a díj akár a biztosítási érték jelentős része).

Emiatt sokan kényszermegoldásokat használnak: olcsóbb, egy-két kockázatra szóló biztosítást kötnek, és a kárenyhítési rendszerhez igazodnak. Figyelmeztet: senki ne csak a támogatási arány ígéretéért kössön biztosítást, hanem számoljon a tényleges, nem támogatható díjelemekkel és a változó támogatási intenzitással. A zárt termesztés biztosításánál is vannak nehézségek (fóliasátrak különösen problémásak), ugyanakkor azt hangsúlyozza: a megelőzés és a technikai paraméterek tisztázása nélkül nem lesz stabil biztosíthatóság – pedig szerinte

a magyar mezőgazdaság egyik kitörési pontja épp a zárt tér arányának növelése.

A beszélgetés végén Ledó összegzi: a kihívások sokszor egyszerre jönnek, ezért a megoldás is rendszer-szintű – technológiában, vízgazdálkodásban, tudásban és kockázatkezelésben is előre kell menekülni.

Címlapkép és fotók forrása: Portfolio - Berecz Valter