Lomborg: szerte a világban jönnek rá, hogy tévút a klímapánik szülte energetikai megközelítés

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

A változást jól mutatja, hogy az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen az idei davosi beszédében nem említette a klímaváltozás miatt szükséges átállást, miután az előző években annak központi szerepet adott.

De nem csak az európaiakról van szó. Mark Carney kanadai miniszterelnök egykor „globális nettó zéró kötelezettségvállalást” sürgetett a klímaváltozás problémájának megoldására, amelyet „egzisztenciális fenyegetésnek” nevezett. Most már viszont elismeri, hogy a Világgazdasági Fórum elitje által hosszú időn át támogatott „kollektív problémamegoldás architektúrája”, beleértve az ENSZ által szervezett klímacsúcsokat is, „meggyengült”. Odahaza pedig azt ígéri, hogy Kanadát „energetikai szuperhatalommá” teszi.

Az Egyesült Államokban még a demokrata politikusok is felhagytak azzal, hogy a klímaváltozást központi kérdésként kezeljék, és inkább a megélhetésre, az alacsony energiaárakra és az azonnali gazdasági eredményekre helyezik a hangsúlyt. Zohran Mamdani, a New York-i polgármester-választás demokratikus szocialista győztese a növekvő élelmiszerárakkal és lakhatási költségekkel kampányolt, és alig beszélt a klímaváltozásról.

Ez a globális elmozdulás nem csak Donald Trump megválasztásának köszönhető. Maguk a választók is belefáradtak az állandó klímariogatásba, ami arra késztette a klímavédelem számos hangadóját, hogy visszafogja üzeneteit.

A világvégével való riogatás nem hoz politikai hasznot.

Más témák sokkal fontosabbá váltak, és az emberek kevesebbet cikket olvasnak és néznek híreket a klímaváltozásról szerte a Globális Északon. Magának a médiának is kevesebb mondanivalója van: a Washington Post elemzése szerint 2022 márciusa óta 2025-ben volt a legkevesebb említés a médiában a klímaváltozásról.

Politikai stratégák még azt is tanácsolják, hogy egyáltalán ne beszéljünk a klímaváltozásról, mert „amikor a vezetők kimondják a klímaváltozás szót, a választókat rossz érzés tölti el”.

Ez az irányváltás azt jelenti, hogy a média és a baloldali politikusok felzárkóznak a közvéleményhez, amely a klímaváltozást még más környezetvédelmi problémákhoz képest is hátrébb sorolja. A Pew Research Center tavaly augusztusi globális felmérése szerint

az elmúlt néhány évben minden magas jövedelmű országban csökkent a klímaváltozást komoly fenyegetésnek tartók száma.

Ez az átrendeződés még a kampánycsoportokra és elemzőkre is kiterjed, akik hátrébb léptek a világvégét harsogó nézetüktől.

Ez a visszavonulás jót tesz az ésszerű politikának, mivel a riogatás megbukott megközelítése egy sor tartósan hamis állításon alapult. Vegyük például azt az állítást, hogy az éghajlatváltozás miatt bekövetkező szélsőséges időjárási események súlyosan rosszabb helyzetbe hoztak minket. Ez egyszerűen nem igaz.

Az éghajlattal összefüggő katasztrófák, például viharok, árvizek, aszályok és tűzvészek okozta halálesetek száma az elmúlt évszázadban jelentősen csökkent, és az elmúlt évtizedben – a globális népesség négyszeresére növekedése ellenére is – a legalacsonyabb szintekre esett. Az 1920-as években a globális halálesetek száma átlagosan közel félmillió volt évente – tavaly kevesebb mint tízezer, ami több mint 97%-os csökkenést jelent.

Ez a fejlődés a jobb előrejelző rendszereknek, az erősebb infrastruktúrának, a fejlettebb katasztrófaelhárításnak és az ilyen védelmet lehetővé tevő általános társadalmi jólétnek köszönhető. Az innováción alapuló alkalmazkodás sokkal hatékonyabbnak bizonyult, mint a félelem által vezérelt korlátozások.

Egy másik nagy tévhit az az elképzelés, hogy Kína gyorsan zöldül.

A valóság az, hogy Kína nagymértékben függ a fosszilis energiahordozóktól, mint minden más ország. Fél évszázaddal ezelőtt Kína energiájának 40%-át megújuló forrásokból nyerte – akkor még fára és trágyára támaszkodott, mert az emberek szegények voltak. Ahogy a kínaiak egyre gazdagabbak lettek, a fosszilis energiaforrások 2011-re rekordszintet elérve már az ország energiaellátásának 92%-át biztosították – és ez az arány csak kissé csökkent, 87%-ra 2023-ban, az utolsó olyan évben, amelyre vonatkozóan vannak adatok.

Az egymást követő klímacsúcsokon tett ambiciózus kötelezettségvállalások, amelyek szerint a szegény országokba áramló hatalmas pénzügyi forrásokat átirányítják zöld projektekre, illuzórikusnak bizonyultak. Az aktivisták és politikusok sürgős, az egész gazdaságra kiterjedő átalakításokat követeltek, ragaszkodva ahhoz, hogy a katasztrófát csak óriási változásokkal lehet elkerülni. Arra szólítottak fel, hogy az adófizetőktől és a hagyományos iparágaktól milliárdokat kell átcsoportosítani a megújuló energiaforrásokba. Ezek a nagyszabású elképzelések meghiúsultak, és a magántőke a magas kockázatok és a bizonytalan megtérülés közepette szinte teljesen kivonult ebből a szektorból. Amit a fenntartható finanszírozás elkerülhetetlen szökőárjaként mutattak be, az ma már inkább csak egy múló hullámnak tűnik.

Európa a legélesebb figyelmeztető jele annak, amikor az idealizmus és a valóság összeütközik.

Németország dicsőített energiaátállása iskolapéldája volt annak, hogy az éghajlattal kapcsolatos félelmek miként vezettek rossz, rendkívül költséges döntésekhez.

Friedrich Merz kancellár ma már úgy fogalmaz, hogy Németországban valósult meg „az egész világ legdrágább energetikai átállása”.

A költségek nagy része abból fakadt, hogy idő előtt leállították a megbízható, alacsony szén-dioxid-kibocsátású és már teljesen kifizetett atomerőműveket. Ehelyett a politikai döntéshozók fokozták a szénre és a gázra való támaszkodást, növelték az emissziót, miközben az áramárak az egekbe szöktek. Merz most már elismeri, hogy

súlyos stratégiai hiba volt az atomenergiából való kilépés.

A Davosban összegyűlt vezetők körében tapasztalható, a túlzásoktól a visszafogott realizmus felé való átmenet legalább némi előrelépést jelent. Ez annak felismerését tükrözi, hogy az eltúlzott félelmekre épülő taktika a közvélemény elpártolásához, rossz szakpolitikai intézkedésekhez és a politikában pedig ellenreakcióhoz vezetett. Most arra kell összpontosítanunk, ami működik. Olcsó és biztonságos energiát kell biztosítanunk a jólét erősítése érdekében, miközben a zöldebb jövő érdekében innoválunk.

Bjorn Lomborg
A Copenhagen Consensus Center think tank elnöke, amely több száz közgazdásszal (köztük hét Nobel-díjassal) együttműködve a világ fő kihívásaira (kezdve a betegségek, az éhezés felszámolásától az oktatásig, a klímaváltozásig), lényegében az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak megvalósítására megoldási javaslatokat dolgozott ki. A Stanford Egyetem Hoover Intézetének vendégkutatója. Elemzései, publicisztikái jellemzően a klímaváltozás elleni küzdelem, valamint a globális fenntartható fejlődési célok elérésének kérdését járják körül.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images